Rólam mondták

“Katával kétszer dolgoztam együtt, mindkétszer életem bonyolult, és sorsfordító pillanatában tudott nagyon fontos támaszt nyújtani, segített megérteni a múltbeli dolgokat, a beszélgetések hozzájárultak a személyiségem fejlődéséhez, a megfelelő tanulságok levonásához, és így pozitívan tudtam túljutni a problémákon. Nagyon hálás vagyok azóta is ezekért a beszélgetésekért.”

(Ildikó)


“Köszönöm, hogy kaphattam olyan szakmai tanácsokat amiket utána a gyakorlatban alkalmazni is tudtam.”

(Kulcsár Luca, 3 gyermekes édesanya)


"El szeretnék mesélni valamit, ami rögtön hazaérkezésem után történt. S. (kisebbik fiam, 3 éves) még fent volt 10-kor, amikor hazaértem, Z. már rég aludt. Máskor tuti így reagáltam volna: "S. te még fent vagy?! Ez hihetetlen, nem igaz, hogy te sosem alszol. Nyomás be a szobába és ki ne gyere már!" Ehhez képest a következőket mondtam most: "Jaj, S. te még fent vagy? Nem bírtál még elaludni, míg nem értem haza. Szükséged volt még egy nagy ölelésre és puszira, igaz? Na jó, kapsz még egy nagy ölelést és puszit és ugye már nem jössz ki?! Itthon vagyok aludhatsz nyugodtan." És láss csodát utána egyszer sem jött ki és én is, ő is nyugodtan tértünk nyugovóra. Olyan jó érzés, hogy nem lettem mérges, működött és mindenki nyugodt maradt! Köszi Kata, remélem fejlődök sokat és tele leszek pozitív élményekkel!"

(M.K. 2 gyermekes édesanya)


"Négyéves kislányom és kétéves kisfiam gyakran próbára teszik a türelmemet és a kreativitásomat. Kata meglátásai, magyarázatai mindig segítenek jobban megérteni a gyerekeim viselkedését, nehezebb időszakokban megkönnyebbülést hoznak, hogy mindaz, ami történik, normális. Miután jobban értem, higgadtabban, megértően, szeretettel tudok a kislányom és a kisfiam felé fordulni és ezáltal a feszültségek jóval hamarabb oldódnak. Nem mondom, hogy ez mindig sikerül, de talán egyre többször sikerülni fog. Minden esetre egy-egy szülőklub mindig nagy lökést ad, feltölt energiával. Köszönöm, Kata!"

(Egy 2 gyermekes édesanya)


"Kedves Kata és Tamás! Szeretném nektek megköszönni azt a plusz energiát, amit tőletek kaptam a szülőklub keretében. Nagyon nagyon hasznosnak találom. Mióta nálatok jártam, sok dolgot másképp látok és csinálok a gyermeknevelésben. Teljesen más értékek kerültek előtérbe a nevelés során, s biztos vagyok benne, hogy ez a gyermekeimre és a családi életünkre is kihatással van. Sok esetben magabiztosságot adtatok nekem, hogy nem csinálom rosszul, ahogy nevelek és sok esetben konkrét, hasznos gyakorlati tanácsokat is kaptam. Arra is felnyitottátok a szemem, hogy hibázni mindenki hibázik és soha nem késő változtatni! Mindezek mellett egy jó kis csapatnak lettem a tagja, ahova nagyon szívesen járok, köszönöm!"

(Kriszti, 2 gyermekes édesanya)


"Kicsit nehezen vágtam bele a videotréningbe, de Kata személyisége és lendülete magával sodort – és nem bántam meg. Mindenben meglátta és megláttatta a jót, minden pozitívumra felhívta a figyelmemet. A munka során az ember akarva-akaratlanul is szembesült a gyengeségeivel, hibáival. Katának és a módszernek hála ezeket azóta igyekszem elkerülni, és sokszor már automatikusan az ezeket helyettesítő pozitív megoldásokat tudom alkalmazni. Az azóta eltelt időszakban természetesen adódtak kisebb-nagyobb nehézségek, de Kata rányitotta a szememet, hogy minden helyzetnek van jó megoldása. Ha megkérdezné, bármikor belevágnék Vele egy közös munkába.”

(Budavári Zsuzsa, pedagógus)


"A videotréning alkalmat adott rá, hogy észrevegyem a tanítványaim olyan reakcióit is, amik különben elkerülik a figyelmemet. Ezek a pillanatképek, az órák elemzése, Kata pozitív visszajelzései nagyon megerősítőek voltak számomra. Külön örömöt okozott, amikor egy-egy megbeszélés után a következő órán már sikerrel és tudatosan alkalmaztam azt a technikát, amire Kata fölhívta a figyelmemet.” 

(Csilla, pedagógus)


"A 2016-2017-es tanévben iskolánkban lehetőség adódott arra, hogy önkéntes alapon egyéni videotréninges coaching folyamatban vegyünk részt. Hosszas gondolkodás után - közel a nyugdíjhoz ? - jelentkeztem. Fő célom az volt, hogy rátaláljak a gyerekekre, valódi kapcsolatba kerüljünk. És sikerült! Kata az órák pozitív oldalait emelte ki. A gyerekek figyelnek rám, érdekli őket, amit mondok.
Örömmel , jó kedvvel tudok bemenni közéjük."

(Egy nyugdíjhoz közeli pedagógus)


"Katával való munkám minden percét élveztem. Magas fokú szakértelmével, őszinte véleményével és rengeteg pozitív megerősítéssel segítette személyiségfejlődésemet és ezáltal a munkámban való előrelépésemet."

(Csilla, pedagógus)


"Katával dolgoztam együtt iskolapszichológusként. Szakmai elköteleződése példaértékű volt és mintául szolgált a kollégáknak.  Lelkesedése, pozitív gondolkodása nagyban hozzájárult szakmai közösségünk épüléséhez. Pár évvel később ismét összetalálkoztunk. A videótrénig módszer elsajátításában Kata volt a szupervízorom.   Sokat tanultam tőle abban, hogyan lehet vezetni másokat. Mintát adott a videotréneri működéshez. Tapasztalatait, tudását nem a megszokott "iskolás" módszerekkel tudta átadni. Sokat jelentett, számomra, hogy bízik bennem, megerősít,  dicsér. Nem szembesített a tévedésekkel, hanem a megfelelő kérdésekkel segítette kibontakozni a szükséges kompetenciákat. A szakmai tudatossága, elhivatottsága lenyűgözött. Két kicsi gyermek mellett is maximálisan korrektség, megbízhatóság jellemezte. Céltudatossága a munkaszervezésben, ambiciói, jövőbeli terveit illetően inspiráltak engem is. Nagyon szívesen emlékszem vissza az együtt töltött idők jó hangulatára."


"Katával való találkozások nagyon sokat adtak nekem, sokat fejlődött az önbizalmam az állandó pozitív visszajelzései és megerősítései miatt. Most már tudom, hogy mit akarok elérni és tudom, hogy sikerülni fog. Köszönöm!"

(Judit)


"Nagyon hálás vagyok, hogy Katával összehozott az élet. Megismerkedésünk előtt 5 éven keresztül (rendezvények, előadások, könyvek segítségével) próbáltam személyiségemet fejleszteni, szakmámon belül sikeresebbé válni, élvezhetőbbé tenni az életemet. A szorgalmam és a kitartásom ellenére a hallott és olvasott instrukciókat a gyakorlatban alkalmazva valahol mindig elakadtam. Katával való találkozásaim alatt választ kaptam a kérdéseimre, a gyakorlatias coachingoknak köszönhetően személyre szabottan lépésről lépésre tudtunk haladni. Biztonságot és bizalmat adott, hogy minden egyes alkalomra profin felkészült volt. Ennek köszönhetően a személyes konzultációink utolsó két alkalmával már sikerült a kitűzött részcélok egy részét elérni, kézzel fogható eredményeket felmutatni. Kata segítségével felkészültem arra, hogy  a személyes fejlődésemben egy darabig egyedül folytassam tovább az utam, de még sokat kell tanulnom. 🙂

(Péli Gergely, személyi edző)


"Kedves Kata és Tamás! Mindig őszinte hálával fogunk Rátok és a Family Workshopra gondolni, arra hogyan segítettetek meglátni a világítórorony fényét és a biztonságot nyújtó partot, amikor elveszve az első gyermekes szülők tengerén csak hánykolódtunk és körbe-körbe bolyongtunk a sötétben. Most újra egy hajóban, egy irányba, a cél felé, együtt evezünk! Így sokkal könnyebb és világosabb az út, bármilyen hosszú is. Szerencsésnek érezzük magunkat, hogy összehozott minket a sors veletek. Erőt adó a hitelességetek, őszinteségetek és az a baráti tükör, amit egyszerűen, de határozottan tartotok; magabiztossá tesz, hogy mi találtuk meg a saját válaszainkat egy kicsi terelgetéssel. Hatékonyabbak, kiegyensúlyozottabbak vagyunk, gördülékenyebb a kommunikációnk is a családban és mindez érezhető a kisfiúnkkal való kapcsolatunkon is! 😉 Barátokként gondolunk Rátok! Őszintén várunk egy utánkövető alkalmat!

(FV)


"A family workshoptól azt vártam, hogy az öttagú családomat kicsit szervezettebben fogom tudni kezelni. Hogy mit kaptam? Egy igazi csapattá vált a család. Rengeteg dolgon kellett változtatni és nem volt könnyű, de Kata és Tamás szaktudása és embersége segített rávezetni minket, hogy mit és hogyan kell. Megtanultam értékelni, amim van. A tanultak alapján nem csak a magán életem változott meg, hanem a munkámban is sikeres lettem. Míg élek hálás leszek annak a két embernek, aki segített boldogan és értékesen élni az életemet!"

Köszönettel: Kósa Andi


"Amit az ember elvállal ráadásul nagyon megtisztelő feladattal, annak álljon neki, "nyelje le a békát" és csinálja meg, mert úgy jár mint én. Szerintem már ez elég lenne, de ha nem, Kata hagyd ki...

Az embereknek azt is tudni kell kik vagyunk mi, akiknek segítettetek, na, de ki vagyok én. Jó kérdés. Amikor elmentünk hozzátok egy lecsúszott vállalkozó, rossz apának és férjnek éreztem magam, de egy valamim volt, abból talán sok is, az egó. 🙂 Na ez a Kósa Gergely ment és végre segítséget kér és hál' Istennek a legjobbaktól kér és kapott. Miért gondolom így? Mert az egész rólunk és értünk szólt és ez manapság ritka, minket néztetek és ez érezhető volt a közős könnyek és az együttes "aha" érzés között. Jó újra a célt látni, célokkal vidáman, néha persze feladatokkal élni. Ha valakinek romokban az élete, a Kata meg a Tamás tuti megoldás. Ja és hogy mennyit is ér? Megfizethetetlen, hisz aki sajnálja a tudás árát nem számol a tudatlanság költségével.

Szép napot, Gergő

Blogbejegyzéseim

kutya
Ti tudtok várni? Hogy vagyunk ma ezzel, mi szülők? És a gyerekek? Nehéz a mai…
12 dühös ember - a gyerek
Mi ez a cím? Mi az, hogy ki a gyerek ügyvédje? És miért kell a…
kerítés
Több szülő fordul hozzám olyan kérdéssel, ami érdekes lehet mások számára is. Ezért a szülők…
logo

Honlapomon a mindennapi és a nem mindennapi gyerekneveléssel kapcsolatos kérdéseket járom körül szakmai szemmel, de közérthetően. Ha szülőként, pedagógusként megértjük a gyerekek viselkedését és újra gyerekszemmel tudjuk látni a világot, akkor már nem lesz kérdés, hogy mitévők legyünk egy-egy nehezebb helyzetben.

Minden jog fenntartva © 2012 - 2024. medveczkykata.hu