Amikor véget ér az iskolaév, és elérkezik a nyár, a gyerekek hirtelen megszabadulnak a mindennapos kötelezettségektől és a tanulás okozta stressztől. Az első napokban úgy érzik, hogy eljött a Kánaán. Ennek aztán hamar vége szakad, mert a nagy szabadsággal beköszönt az unalom és a semmittevés is.
Segítség, itt a vakáció!
Emlékszem, hogy az iskolás éveim alatt a nyári szünet első napján már utaztunk is le vidékre a nagymamámhoz és ott töltöttük az egész nyarat öten, együtt a testvéreimmel és unokatestvéreimmel. Felejthetetlen nyarak voltak. Bújócska a kukoricásban, igazi labirintus! Kukorica tisztítás közben közösen énekeltünk nagypapával és közben a héjából babát csináltunk. Főztük a lekvárt a nagymamával, miközben megtanultuk a dunsztolás csínját-bínját. A szőlőlugas alatt a teraszon gombfociztunk órákon keresztül, csak két toll, egy vonalzó és egy papír kellett hozzá. Nagy kiváltságnak számított, ha elmehettünk szódáért és visszavihettük az üres szódásüvegeket. A biciklizés, az olvasás és a keresztrejtvényfejtés napi program volt. Uzsonna után (citromos tea és háztartási keksz) pedig hagyományszerűen lórumoztunk a nagyiékkal még 10 és 20 filléresekben.
Azóta nagyot változott a világ és hol vannak már azok a nagyszülők, akik erejük teljében nem dolgoznak, hanem akár 2 hónapra is vállalják az unokákat? Ha egyáltalán vannak nagyszülők...
Sok szülőnek óriási fejtörést okoz, hogy mit is kezdjen a gyerekkel a nyáron. Mit csináljon egész nap? Ki felügyelje? Hogyan lehet megvédeni a rá leselkedő nyári veszélyektől?
A nyári szünetet akár fel is használhatjuk arra, hogy javítsuk a kapcsolatunkat a gyerekeinkkel.
A gyakran félelmetesnek tűnő nyári szünet olyan lehetőségeket tartogat, amelyek iskolaidőben nem állnak a rendelkezésünkre. Ha igazán akarjuk, van időnk arra, hogy közelebb kerüljünk a tinikhez, hatékonyabban kezeljük a lázadásaikat, és hogy a megfelelő pontokon szorosabbra fűzzük az amúgy is lazulóban lévő szülő-gyerek kapcsolatot.
Amikor egyszer csak megszűnik az iskola szorítása, a kamaszok az első felszabadult mozdulattal bekapcsolják a számítógépet. Ekkor a szülő már nehezebben érvel ellene, hiszen nem kell tanulni, és ott a sok szabad idő. Az első korlátozó próbálkozásokra a gyerek valószínűleg megkérdezi: - Akkor mit csináljak helyette?
A mai világban tényleg nem lehet megélni a számítógép nélkül. A kérdés csak az, hogy mire használja a kamaszunk. Nagy a kísértés, hogy csak üljön és bámulja a képernyőt. Ajánlhatunk azonban olyan alternatívát is, amely tevékenyebb, kreatívabb cselekvésre ösztönzi őt.
Ha már ott ül a gép előtt, szerkeszthet fotókat, videókat, írhat blogot. Ezekhez szükségszerűen járulnak más jellegű tevékenységek is, például a fényképek és videók elkészítése. Így könnyebb a gyereket kirobbantani a sötét szobából.
Nem csak az Internet, hanem a tévé és a mobiltelefonos csetelés is együtt jár az mai kor egyik legkárosabb jelenségével. A gyerekek (és a felnőttek) elszakadnak a valódi, kézzel fogható, anyagi világtól, és életük egyre nagyobb részét élik virtuális felületeken. Egy kamasz a saját lelki problémáival különösen veszélyeztetett. A felnőtté válás és az önállósodás traumái elől sokkal kényelmesebb egy ilyen nem létező, kedvére formálható világba menekülni.
A nyári szünet – annak ellenére, hogy ebből a szempontból is ijesztőnek hathat – alkalmat nyújt a finomhangolásra. Itt az idő, hogy közös erővel, közös programokkal szoktassuk rá a gyermekünket az igazi dolgok, az anyagból lévő tárgyak és élőlények közelségébe. Több alkalmat teremthetünk neki arra, hogy kilépjen az épületből, emberekkel, állatokkal találkozzon, valódi tárgyakat vegyen a kezébe. Mindez talán elsőre nevetségesen kevésnek tűnik, de sajnos lassan az ilyen alapvető élmények jelentik a való világhoz való visszatérés kezdeti lépéseit.
Mindez arra is jó, hogy megpróbáljuk megtalálni az általános unalom ellenszerét. Persze nem arról van szó, hogy minden pillanatban nevelő célzatú programokkal, intellektuális kihívásokkal telepedjünk a gyerek nyakába. Nem is lenne jó, mert előbb utóbb meg kell tanulnia a maga módján, saját erőből kitölteni az üres óráit.
Azt a fajta üres, mélységes tétlenséget kell megcélozni, ami elzsibbasztja a lelket, és nehezen leküzdhető szokássá válik. Az az unatkozás a legkárosabb, amelyik a kamaszok egész napját meghatározza, és arra készteti őket, hogy visszatérjenek a könnyen hozzáférhető, erőfeszítést egyáltalán nem igénylő tevékenységekhez.
Az a cél, hogy ne meneküljön ilyesmibe, hanem az unatkozást valamiféle tevékeny életstílussal próbálja legyőzni.
A kamaszok egyik legfontosabb dolga, hogy elkezdjenek önállósodni. Meg kell tanulniuk beilleszkedni a gyakran ellenségesnek tűnő világba. A nyári időszak tálcán kínálja a lehetőséget arra, hogy ebben segítsünk nekik. Ilyenkor a szabadság érzete felnyitja őket, és fogékonyabbak lesznek a mi ötleteinkre is. Könnyen lehet, hogy hajlandónak mutatkoznak olyan vállalkozásokra, olyan küldetésekre, amelyektől az iskolaév alatt ódzkodnának.
Tipikus eset például, amikor az ország másik végébe, esetleg külföldre szeretnének menni egy fesztiválra. Ilyenkor ők is átérzik a felelősséget, talán egy kicsit meg is illetődnek. Gyakran bizonyítani is akarnak: meg akarják mutatni, hogy egyedül is elboldogulnak.
Nehéz időszak ez a szülőknek. Ha automatikusan nemet mondunk, és a potenciális veszélyeket kezdjük sorolni, akkor esetleg szükségtelen félelmeket, káros gátlásokat ültetünk el a saját gyerekeinkben.
Ezek a szárnypróbálgatások viszont kedvező alkalmat biztosítanak arra, hogy nagyon fontos dolgokat közösen, komolyan megvitassanak a gyerekkel. Útvonaltervezés, szállásfoglalás, csomagolás, pénzváltás, jegyvásárlás… Csupa olyan dolog, ami sok felnőttnek is gondot okoz. Hasznos és szükséges belépőjegyek ezek a való világba. Így lehet például a legkönnyebben elfogadtatni vele azt, hogy a saját tetteinek a következményeit neki kell viselnie.
Egy kamasz gyerek, akármilyen undok néha, vágyik az együttlétre, a közös programokra. Ha megmutatjuk neki, hogy ilyesmi is létezik, előbb-utóbb rá fog kapni. Fontos ez, mert meg kell mutatnunk neki a különféle képernyők alternatíváját. Ehhez pedig szerencsére nem kell semmi extra. Még ma is, akármilyen világban életünk, lehet sétálni, kirándulni, lehet közösen főzni, sőt, lehet egyszerűen beszélgetni.
Ugyanúgy, mint kisebb korában, most is örülni fog neki, ha este az ágya mellé ülünk. Az ilyen pillanatok azok, amikor megnyílik. Márpedig ezeket nagyon meg kell becsülni, mert mindannyiunknak óriási szüksége van rá. Amikor hajlandónak mutatkozik az őszinteségre, akkor azonnal és feltétel nélkül ott kell lennünk, mellette kell állnunk.
Nyáron kiváló lehetőség kínálkozik arra, hogy megismertessük kamasz gyermekünkkel a pénz értékét. Könnyen kérnek a szülőktől egy-kétezer forintot büfére, és könnyen el is költik. Nyáron viszont azt is átérezhetik, milyen nehéz megkeresni. Minden prédikációnál és kioktatásnál hasznosabb, ha egy fesztiválra vagy néhány napnyi önálló nyaralásra neki kell megkeresnie a pénzt. Két hét munka sok mindenre rádöbbenti majd anélkül, hogy a szülők eleve gyanús „károgását” kellene hallgatnia. Ha a lehetőségékhez képest hagyjuk a saját ütemében megtapasztalni mindezt, akkor jó eséllyel élvezni fogja. Ráérez arra, hogy a felnőtté válás lehet élvezetes dolog is, és hogy a felelősségnek megvan a maga pozitív oldala.
A kamasz gyereknek mindenen fölül szüksége van arra, hogy vakon megbízhasson a szüleiben. Ennek a viszonynak a kialakításában elengedhetetlen, hogy valamilyen formában őt is bevonjuk a döntésekbe. Különösen azokba, amelyek az ő sorsát és önálló mozgásterét érintik.
A nyári szünet ebben is sok lehetőséget nyújt a családoknak, hiszen több az idő, és a gyerek is egészen más gondolati keretek között mozog, mint az iskolaév közben.
Ahelyett, hogy megfellebbezhetetlen, tekintélyalapú döntésekkel szembesítjük, üljünk inkább össze időnként, és szánjuk rá az időt a közös gondolkodásra. Vonjuk be a kamaszt is a döntési mechanizmusba, és kezeljük egyenrangú félként!
1. Hívjuk össze a családi kupaktanácsot! Beszéljünk meg közösen egy időpontot, lehetőleg egy nyugodt estére. Lehet ez egy kellemes közös vacsora, vagy bármilyen más, kötetlen együttlét. A lényeg, hogy nyugodt és meghitt legyen a hangulat. Kerüljük a feszes, didaktikus hangnemet.
2. Vázoljuk fel a lehetőségeket! Pl. egy önálló nyaralást vagy fesztiválozást. Kérdezzük meg a gyereket, hogy mit vár az egésztől, a család többi tagjától és saját magától. Nagyon fontos, hogy ezen a ponton éppen úgy érezze a gyerek a saját döntési szabadságát, mint az ehhez automatikusan társuló felelősséget.
3. A részletek közös kidolgozása, feltételek tisztázása. Ne hallgassuk el a lehetséges veszélyeket sem. Kezeljük ezeket a helyükön, kerülve mind a fölösleges riogatást, mind a könnyelmű önámítást. Ha szükségesnek látjuk, szedjük pontokba, és írjuk le az egészet – így később is bármikor bárkinek rendelkezésére állnak a közösen kidolgozott részletek.
4. Fejezzük ki az egyetértésünket! Nem kötelességszerű mondatok gépies ismétlésével, hanem egyszerűen és természetes módon. Nincs szükség túl sokra: elég egy-egy „Jó lesz így?”, vagy „Akkor megegyeztünk?” Mindehhez hozzáteszik a magukét az őszinte, mosolyok, a megerősítő fejsimogatások, hajborzolások és játékos vállba bokszolások is. Ezek azért fontosak, mert olyanok, mint az aláírás: megpecsételik, érvényesítik a családi szerződést. Ráadásul jól is esnek.
Medveczky Kata pszichológus vagyok. A gyermeknevelés olykor kanyargós útveszőjében a szülőknek segítek kiutat találni, másrészről a pedagógusokat támogatom abban, hogy minél hatékonyabban tudják végezni szakmai munkájukat.
Hiszem, hogy a gyerekekkel kapcsolatos nehézségeink megoldásának a kulcsa többnyire nálunk, felnőtteknél van.
Az egyik legnagyobb ajándék egy gyerek számára, ha a szülője először saját magán kezd el dolgozni.
Honlapomon a mindennapi és a nem mindennapi gyerekneveléssel kapcsolatos kérdéseket járom körül szakmai szemmel, de közérthetően. Ha szülőként, pedagógusként megértjük a gyerekek viselkedését és újra gyerekszemmel tudjuk látni a világot, akkor már nem lesz kérdés, hogy mitévők legyünk egy-egy nehezebb helyzetben.