Különóra óvodáskorban

A különórákról is megoszlanak a vélemények. Valaki már nagyon korán, 3-4 éves korban elkezdi gyermekét különórákra vinni. És vannak olyanok is, akik inkább várnak még vele egy kicsit. Érdemes végiggondolni, mielőtt beíratnánk valamilyen különórára gyermekünket, hogy milyen céllal tesszük ezt. Mire van leginkább szüksége óvodáskorú gyermekünknek? Különórára? Még egy külön (töltött) órára?

Különóra tekintetében(is) nagy választék áll a mai szülők rendelkezésére. Angol, balett vagy inkább lovaglás? Talán a judo, foci vagy lehet, hogy a sakk lenne a legjobb? Úszni viszont muszáj megtanulni, már babakorban.

A gyerekeknek szóló fejlesztő foglalkozások, edzések, kreatív tevékenységek egyszóval különórákról szóló “hirdetések” elárasztanak bennünket akkor is, ha ki sem tesszük a lábunkat az ajtón.

Nehéz ellenállni a kísértésnek, hiszen a többi gyerek is mind jár valahová és lehet, hogy egy olyan érzés is megfogalmazódik bennünk, hogy “nehogy lemaradjunk valamiről”.

De miről is maradnánk le? Egy újfajta különóráról, amitől óvodás gyermekünk majd szárnyakat kap?

Szabad játék vs különóra

Sok helyen találkozhattunk már vele, hallhattuk, hogy a gyermek számára a “legfejlesztőbb” tevékenység a szabad játék.

A szabad játék az, amikor nem irányítjuk a gyermeket, nem mondjuk meg neki, hogy mit csináljon, hova tegye a kockát és hogyan gurítsa a labdát. Egyszerűen csak hagyjuk, hogy ő maga tapasztalja meg a világot és ebben úgy vagyunk jelen, hogy ráhangolódunk, követjük őt és elfogadjuk azt, ami történik. Nem is olyan könnyű így együtt lenni a gyermekünkkel hosszú ideig.

Érdemes kipróbálni, hogy vajon meddig bírjuk akármilyen közbeszólás, a legfinomabb irányítgatás nélkül.

Ha a tudatos jelenlétet (mindfulness) szeretnénk gyakorolni, arra is kiváló lehetőség. Így két legyet is üthetünk egy csapásra.

A különórákon mondhatni, hogy majdnem mindig irányított tevékenység zajlik. Megmondják a gyerekeknek, hogy mit és hogyan csináljanak. Ott is megmondják nekik. Ott is alkalmazkodnak. Ott is fejlesztik.

Közben hiába integetünk a kispadról, külön vagyunk. Nem kapcsolódunk szorosan.

És mire van leginkább szüksége gyermekünknek?

Arra, hogy szabadon tudjon játszani és hogy naponta legyen egy kicsi időnk együtt, amikor valóban összekapcsolódunk. Amikor bújócskázunk, fogócskázunk, négykézlábra ereszkedünk a szőnyegen és nagyokat kacagunk együtt. Mert együtt lenni jó. Mert azt érezheti a gyerek, hogy fontos számunkra annyira, hogy az időnket, magunkat adjuk neki. Ez lesz az önértékelésének az alapja.

Milyen különórára járassam a gyerekem?

Ha engem kérdezel, én azt mondom, hogy iskolás koráig igazán semmilyenre. 1-2. osztályban még nagyon megfontolnám a különóra kérdését. Persze minden gyerek más és nem lehet ebben sem általánosítani. Ha azt látjuk, hogy nagyon elfárad iskola után még és leterhelik az új ingerek, elvárások, stb., akkor semmiképp sem jó, ha heti egy alkalomnál többször van különórája délutánonként.

Mennyi ideje marad óvóda, iskola után gyermekünknek arra, hogy csak úgy legyen? Azt csináljon, amihez kedve van. És igen, néha unatkozzon is, hogy meg tudjon benne születni az, amit valóban örömmel tenne.

A mai korban – amikor el vagyunk árasztva mindenfelől tengernyi ingerrel, információval – létszükséglet, hogy megtanuljunk csendben lenni. Egyféle dologra figyelni és azt mélyen átélni, abba teljesen belefeledkezni. Ez az, ami kell a gyermeki léleknek és nem a túl sok inger, egyik különóráról rohanás a másikra.

Mikor kezdjen el különórára járni a gyerek?

Nem könnyű kérdés. Leginkább akkor, amikor már ő maga áhítozik azért, hogy valamilyen különórára szeretne járni.

Szülők arról számolnak be, hogy valamiféle következetességet azért belevisznek a különóra-témába azzal, hogy ha a gyerek választott egyfajta különórát, akkor azt egy bizonyos, meghatározott ideig végigviszi, csinálja. Ha a végén úgy dönt, hogy nem tetszik, akkor utána választhat másikat, de azt is egy jó darabig csinálnia kell akkor.

Kisebb korban a gyerekek különböző okokból vágyódhatnak egy bizonyos különóra után. Csupán azért, mert a kis barátjuk is éppen lovagolni jár, lehet, hogy ők is azzal nyúznak, hogy menjünk lovagolni.

Tegyük fel a kérdést magunknak, hogy valóban mit is szeretne gyermekünk, ha már óvodáskorában követel valamilyen különórát? Mire is van szüksége?

Nem helyes, ha egy óvodákorú gyerektől várjuk el, hogy tudatosan válasszon különórát és az ígéretét tartsa is be. Nem képes még rá. Nem tudja, hogy mit jelent, mivel jár a különórára beiratkozás, rendszeres délutánonkénti elfoglaltság.

Különóra helyett különidő

És mit csináljunk vele akkor délutánonként?

Semmi különöset, csupán éljük az életünket.

Ha éppen mosni vagy teregetni kell, vonjuk be a gyerekeket is. Ha szépen eljátszik magában, akkor semmiképp se szakítsuk félbe. Akkor hívogathatjuk, ha éppen nem találja a helyét és nem tudja mit kezdjen magával.

“Azt szeretnéd, hogy játszunk együtt a vonatokkal? Rendben. Látod, most teregetek, ha végeztem, akkor játszhatunk. Van kedved segíteni?”

És nem biztos, hogy lesz, vagy nem mindig lesz kedve, de sokszor meg igen. Egy óvódáskorú gyerek nagyon szívesen segít a háztartási munkákban, mert nem munkának, hanem játéknak éli meg. Lehet, hogy hosszabb lesz a teregetés és nem minden ruhadarab lesz szépen kiteregetve. Az viszont biztos, hogy máskor is szívesen jön majd kisgyermekünk segíteni, ha közben azt élheti át, hogy összekapcsolódhatunk a “feladatban” is.

“Hú, ez a zokni milyen illatos? Most milyen jó megszagolni, igaz?”

“Na, ez a trikó kié?”

“És hány piros ruhát teregettünk már ki?”

Közben énekelhetünk is, vagy mondókázhatunk, amihez éppen kedvünk van. Máris gyorsabban megy az egész és észre sem vesszük, de már ott ülünk a földön és gyönyörködünk gyermekünkben, ahogy tologatja a síneken a vonatokat.

Mi az, amire óvodás, kisiskolás gyermekünknek igazán szüksége van?

Pontosan erre.

A kapcsolatra velünk, a szüleivel. Arra, hogy legyen egy biztonságosan kiszámítható napi ritmus, amiben van ideje sokat jásztani. Csak úgy.

Ne féljünk együtt tölteni az időt a gyermekünkkel!

Olyan hamar elérkezik az idő, amikor már nem velünk akar játszani.

Törekedjünk rendszeresen arra, hogy legyen egy-egy külön óra a napban, amikor együtt vagyunk. Csak úgy, az élmény kedvéért. Mert együtt lenni jó.

Gyerekeink hálásak lesznek érte.

Bemutatkozás

Bemutatkozás - Medveczky KataMedveczky Kata pszichológus vagyok. A gyermeknevelés olykor kanyargós útveszőjében a szülőknek segítek kiutat találni, másrészről a pedagógusokat támogatom abban, hogy minél hatékonyabban tudják végezni szakmai munkájukat.

Hiszem, hogy a gyerekekkel kapcsolatos nehézségeink megoldásának a kulcsa többnyire nálunk, felnőtteknél van.

Az egyik legnagyobb ajándék egy gyerek számára, ha a szülője először saját magán kezd el dolgozni.

logo

Honlapomon a mindennapi és a nem mindennapi gyerekneveléssel kapcsolatos kérdéseket járom körül szakmai szemmel, de közérthetően. Ha szülőként, pedagógusként megértjük a gyerekek viselkedését és újra gyerekszemmel tudjuk látni a világot, akkor már nem lesz kérdés, hogy mitévők legyünk egy-egy nehezebb helyzetben.

Kövessen a Facebook-on!

Kapcsolatfelvétel

Minden jog fenntartva © 2012 - 2018. medveczkykata.hu