Hogyan kezeljük a kudarcokat?

Jó hír, hogy a kudarcok kezelésére fel lehet készülni. Ha elsajátítjuk a kudarckezelés lépéseit, akkor nem félni fogunk a hibázástól, hanem kifejezetten örömmel fogadjuk majd. Sokat tanulhatunk a kudarcokból és ez a személyiségfejlődésünk szempontjából előre visz minket.

Nézzük mit tehetünk azért, hogy gyermekünk jól kezelje a kudarcokat és élménnyé váljon számára a tanulás, a hibákból való tanulás is.

Kisfiam most ősszel kezdte meg az iskolát és legnagyobb örömünkre él-hal érte.

A szerelem már az évnyitón kezdődött: Judit néni elvarázsolta a gyerekeket egy mesebeli világba és mindenki kapott egy varázskarkötőt is, hogy az első napon hozza magával, mert akkor fogják megtudni, hogy a varázskarkötő mire képes. Ábel a hazafelé úton egymás után háromszor is elmondta: "Mami, most éreztem meg életemben legelőször, hogy milyen jó lesz iskolába járni."

Az első hónapok, évek élményei a tanítónénihez és a társakhoz fűződő kapcsolaton keresztül alapvetően határozzák meg a gyermek tanuláshoz való viszonyát.

Hasonlóan működik ez, mint a szociálpszichológiából is ismert "első benyomás" jelensége. Az, hogy egy ismeretlen ember első pillantásra szimpatikus lesz-e vagy sem mindössze max. 30 másodpercen múlik (sőt van olyan szakértő, aki 7 másodpercnél húzza meg azt az időhatárt, ami alatt döntést hozunk az illetővel kapcsolatban).

Amennyiben még iskolaválasztás előtt vagyunk vagy éppen iskolaváltást fontolgatunk azt javaslom, hogy leginkább a pedagógust, az osztálytanítót nézzük meg és aszerint válasszunk, hogy képes-e valódi kapcsolatot kialakítani a gyerekekkel. Minden a kapcsolaton múlik és ez nem csak az iskola világára érvényes.

Ábel lelkesedése továbbra sem lankad, bár tisztában vagyunk vele, hogy biztosan lesznek hullámvölgyek is.

A kockázatvállalás és a kudarc a tanulás elengedhetetlen része

Tapasztalatom szerint a legtöbb szülő azt szeretné, hogy gyermeke szeressen iskolába járni, szeressen tanulni. Ezzel kapcsolatban az alábbi kérdések merülnek fel bennem:

• Mitől fogja élvezni a tanulást a gyerek? Mitől lesz motivált a tanulásra, úgy, hogy szinte észre sem vesszük és magától tanul?
• Milyen szerepünk van nekünk szülőknek és tanároknak abban, hogy milyen "tanuló" válik a gyerekből?
• Hogyan segíthetünk gyermekünknek, hogy tanuljon a hibákból?

A gyerekek természetükből adódóan felfedezők és kockázatvállalók

Minden gyerek felfedezőnek születik, csak sajnos sokukban előbb vagy utóbb letörjük a felfedezési vágyat.

Ki ne egyensúlyozott volna az útpadka szélén vagy ugrott volna bele a legnagyobb pocsolyába? A gyerekek a kockázatvállalás útján tanulnak. Sajnos a felfedezés csodáját és arra való kifinomult érzéküket, ha az iskola megkezdése előtt nem is, utána az osztályteremben egyre többször hagyjuk figyelmen kívül. A folyamatos megmérettetéssel, osztályzatokkal, tesztekkel és dolgozatokkal megöljük a gyerekek kockázatvállalás és megismerés iránti természetes vágyát. Ezzel elvesszük azt az örömöt, ami a motorja annak, hogy minél többet tudjanak meg a világról.

Merjünk hibázni!

Néha a dolgok nem sikerülnek. Néha nem azt kapjuk, amit szeretnénk. Még felnőttként is nehéz ezzel szembesülni, nemhogy gyerekként. Figyeljük meg, hogy mi hogyan reagálunk saját magunkra, másokra, ha valami nem az elvártak szerint alakul!

A kudarcok kezelésében sokat segíthet, ha ezeket a helyzeteket átkeretezzük, más szemszögből tekintünk rájuk és természetes állapotként vesszük őket tudomásul.

Megtanulhatunk közben sok mindent, például:

• kitartóbbak leszünk,
• rugalmasabbakká válunk,
• hatékonyan bánhatunk az energiánkkal.

Gyermekként az első megmérettetés az iskolapadban kezdődik és így itt szerzünk - akár egy életre is - meghatározó élményeket arról is, hogy mit jelent hibázni.

Sajnos óriási a szakadék az iskolák és a való világ között a tekintetben, hogy hogyan értelmezik a kudarc fogalmát. Az iskolában azt tanuljuk, hogy minden problémára csak egyetlenegy válasz van és ha nem találjuk ki, akkor hibáztunk. Ez eltántorítja a gyerekeket a próbálkozástól és elkezdenek félni a kudarctól.

Gondoljunk csak arra, mi történik akkor, amikor egy előadás végén lehetőség van kérdéseket feltenni az előadónak. Hány embernek fut végig a fejében a gondolat, hogy "Inkább nem kérdezek, nehogy kinevessenek" vagy "Biztos majd más felteszi azt a kérdést, ami engem is érdekel"? Félünk kérdezni, mert azt gondoljuk, hogy kudarcot vallhatunk ("rossz" kérdést teszünk fel) és ez ártana az önbecsülésünknek.

Felmérések során azt találták, hogy a kudarccal, hibázással való szembenézés különösen a magasan teljesítő diákok számára nehéz. Nem tudják, hogy mit kezdjenek a számukra ismeretlen jelenséggel. A teljesítményük olyan szorosan kapcsolódik az önértékelésükhöz, hogy szinte megöli a lelküket, ha hibáznak. (forrás: www.edutopia.org)

A kudarcnál nincs jobb tanító

Szülőként és pedagógusként is segítenünk kell a gyerekeket, hogy megbarátkozzanak a kudarccal és úgy viszonyuljanak hozzá, mint az élet természetes velejárójához, a tanulás, a fejlődés egyik mozgatórugójához.

A kisgyermek, amikor felfedezi a körülötte lévő világot még nem is tudja, hogy mit jelent hibázni. A mi reakcióinkból fogja megtanulni, hogy hogyan viszonyuljon ahhoz, ha kiöntötte véletlenül a kakaót vagy nem jó irányba kanyarította a "B" betű pocakját. Azt is tőlünk tanulja, hogy mitévő legyen, ha odaég az ebéd vagy hogyan reagáljon, ha az előttünk lévő autó lefullad.

Már az első életévekben is nagyon fontos, hogy megmutassuk, ezek természetes dolgok, az élet velejárói és bárkivel előfordulhatnak. Ha nyugodtak maradunk és csak tesszük a dolgunkat az adott helyzetben (szónoklat nélkül), a legtöbbet adjuk gyermekünknek. A tetteinket látva azt tanulja, hogy nem kell kétségbeesni. Nem a problémára, hanem a megoldásra koncentrálunk és nem hibáztatunk senkit. Sem magunkat, sem másokat.

De mit tegyünk, hogy így tudjunk reagálni?

A kudarcra adott megfelelő reakció kialakításának egyik útja érzelmeink karbantartása. Kevesen gondolkodnak el erről így, de az egyik legfontosabb és kiegyensúlyozott működésünket legjobban segítő érzelem a hála.

Érdemes - folyamatosan, akár napi szinten - gyakorolni magunkat abban, hogy hálásak legyünk. Mennyire ismerős számunkra a hála érzése? Az életünkkel, önmagunkkal való általános elégedettség és a megfelelő önértékelés a kudarckezelés kulcsa.

A tudományok, a technika, a matematika tanítása során kiváló lehetőség nyílik arra, hogy rámutassunk a hibák mennyire természetesek, sőt fontosak. Ugyanis ezeken a területeken a kudarc hozzátartozik a tanuláshoz. Tényként tapasztaljuk, hogy a kísérlet nem jött össze, az adatok nem pontosak vagy valami hiba csúszott a számításba. Mit teszünk ilyenkor? Megnézzük, hogy honnan indultunk, mi történt eddig és meddig jutottunk azzal, amit tettünk. Valamit változtatunk, így a következő alkalommal valami mást teszünk, mint eddig és egyszerűen újrakezdjük. Sokszor a hibázás - kitartás - újrakezdés köre vezet el a sikerhez.

Thomas Edison jut eszembe, akinek több mint 10000 próbálkozásból sikerült megalkotnia az első használható izzólámpát. Hogy miként tekintett a próbálkozási folyamatra, az az alábbi mondásából világosan kitűnik:

"Nem veszítettem el a kedvemet, mivel minden egyes sikertelen kísérlet egy újabb lépést jelent előre." 

Egy legenda szerint Edison a következőt felelte egy őt kérdező újságírónak, aki azt tudakolta, hogy miért nem adja fel 2000 sikertelen kísérlet után:

"Uram, Ön téved. Nekem nincs egyetlen sikertelen kísérletem sem. Nekem 2000 sikeres kizárásom van." 

Hogyan kezeljük a kudarcot?

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk kudarctűrő képessége nagyobb legyen, akkor először magunkat vizsgáljuk meg a kudarckezelés szempontjából. Ahogy a gyereknevelés során legtöbbször, itt is a minta a mérvadó. Igen, - akármennyire is nehéz - már megint magunkkal kell kezdeni a változást!

A kudarchelyzetekben mutatott viselkedésünkkel tanítjuk gyermekeinket arra, hogyan reagáljanak, ha hasonló helyzetbe kerülnek.

A kudarckezelés 7 lépése

1. Először is nézzünk szembe a kudarccal! Mindannyian hibázunk. Tanuljuk meg elfogadni, hogy nem vagyunk tökéletesek.
2. Ne azonosítsuk magunkat a kudarccal! Ne tekintsük a személyünk elleni támadásnak. Az önbizalmunk és önbecsülésünk szenved csorbát, ha személyes problémát csinálunk egy-egy kudarcból.
3. Ne rágódjunk rajta! Órákon, napokon, éveken keresztül gyötrődünk a hibáink felett? Ez nem fogja megváltoztatni az eredményt, csupán egy negatív érzelmi spirálba kerülünk, amiből nehéz lesz kimozdulni. Nem változtathatjuk meg a múltat, de alakíthatjuk a jövőt. A mi döntésünk, hogy előre vagy hátra nézünk.
4. Vállaljuk a felelősséget! Biztos, hogy más emberek és tényezők is szerepet játszottak a kudarcunkban. Ne vádaskodjunk, nézzünk szembe magunkkal. Mi az, amit mi rontottunk el? Annyi felelősséget vállaljunk, amennyit csak bírunk. A felelősségvállalás az érettség jele és spirituális fejlődés része is egyben.
5. Kovácsoljunk a kudarcból előnyt! Tanuljunk belőle és változtassunk, ha kell! Elemezzük ki, hogy mi vezetett a kudarchoz, minek kellett volna ahhoz történnie, hogy jobb eredményt érjünk el? Teljesen a mi irányításunk alatt történt, ami történt? Miután összegyűjtöttük ezeket a tényeket, lépjünk egy lépést hátrébb és kérdezzük meg magunktól: Mi az, amit ebből tanultam?
6. Beszéljünk róla! Ha elkezdtünk tanulni a hibáinkból, akkor ne rejtsük véka alá. Beszéljünk róla otthon a társunkkal, a gyerekeinkkel. Az emberek szeretik látni a fejlődést maguk körül. A legjobb példát mutatjuk ezzel a gyerekeinknek.
7. Ünnepeljük meg a fejlődést! Problémák, kudarcok mindig lesznek, de remélhetőleg évről-évre különbözőek. Adj hálát érte, hogy már nem ugyanazzal a dologgal kell megküzdened és örülj a változásnak. Jutalmazd meg magad az eredményekért!

A mai siker- és teljesítményorientált világban talán még nehezebb megtanulni, hogyan is kezeljük a kudarcokat. Miden azt sugározza, hogy szépnek, jónak, gyorsnak, sikeresnek és tökéletesnek kell lenni.

Hogy férhet bele ebbe a világképbe a hibázás?

Ne engedjünk a nyomásnak! Álljunk meg. Tartsunk pihenőt. Gondolkodjunk és legfőképp szeressünk. Saját magunkat ugyanúgy, mint a körülöttünk lévőket. Előbb-utóbb hálásak leszünk még a kudarcokért is. Ezt a szemléletet adjuk át gyerekeinknek.