Egyszer az egyik kedves barátunk úgy adta hírül gyermeke születését, hogy a kis jövevény megérkezett hozzájuk, vendégségbe, kb. 20-25 évre.
Elgondolkodtatott az üzenet: a gyermekeink nem a mi tulajdonunk és nincs jogunk arra, hogy helyettük éljük az ő életüket. Ajándékként kapjuk őket és velük együtt az embert próbáló feladatot: EMBERT faragni. Aztán eljön az idő és akár kész van, akár nem, útjára kell engedni.
Megjelent: Ridikül Magazin, 2014/11. 36-37. oldal
Kisfiam fülig érő mosollyal újságolta a napokban, mikor belépett az ajtón: "Képzeld, mami, reggel az Andris megkérdezte, hogy te is buszos lettél?" Első osztályos és a szomszédos községbe jár iskolába, ahová minden nap autóval vittük el őt. Karácsony után merült fel benne, hogy szeretne busszal menni. Mi beleegyeztünk és ezzel egy kicsit megint elengedtük. Az első napot végig izgultam, amíg haza nem jött. Az eufória még most is tart. Boldog és büszke magára, hogy bérlete van és buszos lett.
Az elengedés nem egy egyszeri aktus, hanem jó esetben egy újra és újra visszatérő élmény, tapasztalás szülő és gyermek számára.
Már egészen csecsemőkortól kezdve gyakorolhatjuk.
A kötődő nevelés híve vagyok, mégis mikor a gyermekeim kisbabák voltak és éppen jól érezték magukat, szívesen adtam oda nagyszülők, barátok kezébe, had fogják ők is egy kicsit őket. A nagypapa még hordozókendőbe is magára kötötte a legkisebb gyermekem, ami a jelek szerint óriási élmény volt mindkettőjük számára.
Kislányom 5 éves volt, mikor először szeretett volna az egyik kis barátnőjénél aludni. Napokig kérlelt és érvelt. Végül azt gondoltam, ha ennyire szeretné, akkor már biztosan érett rá. Kis izgalommal, de nagy bizalommal elengedtük. Hazaérve olyan kitörő örömmel számolt be a történtekről, hogy biztos vagyok benne egy életre magával viszi ezt az élményt és az általa szerzett tapasztalatot: "Milyen jó, hogy bíztak bennem."
Amikor a lelki köldökzsinórral túl szorosan és túl sokáig magunkhoz kötjük a gyerekeinket, akkor a legnagyobb pszichológiai erőszakot követjük el ellenük: nem engedjük, hogy önállóvá váljanak és felnőjenek.
A helikopter szülők, folyamatosan a gyermekük fölött "repkednek" és feszült aggodalommal követik őket, leginkább attól a céltól vezérelve, hogy megóvják őket a rájuk leselkedő veszélyektől és a természetes következményekkel járó életleckéktől.
A gyermek fejlődésének bizonyos szakaszaiban valóban óriási szükség van a szülői kontrollra, és ez csak még jobban megnehezíti, hogy idejében el tudjuk engedni a kormányt, amikor már nem nekünk kell irányítani.
A felelősségvállalás hiánya.
Kudarctól való félelem.
Alacsony önbizalom.
Függő személyiség.
Sok szülő számára jelent valódi kihívást az, hogy megadja gyermekének azt a szabadságot, hogy fiatal felnőtté válhasson, aki saját, felelős döntéseket hozhat. Tele vagyunk félelemmel, aggódással és valószínűleg ez a mozgatórugója a legtöbb kamasz-szülő vitának is.
Az egészséges személyiség kialakulásához a gyerekeknek szükségük van arra, hogy bontogassák a szárnyaikat.
És egyszer muszáj kirepülniük a fészekből is.
Az egyéves kis totyogó egyszer csak lemászik az anyaölből és az elemi kíváncsiságtól vezérelve egyre messzebb merészkedik. Elindul felfedezni a világot és mi engedjük, hiszen tudjuk, hogy előbb-utóbb visszatér a biztonságot nyújtó bázishoz, hogy érzelmileg feltöltekezzen. Aztán újra elmegy és újra visszajön. A pszichológiában ezt a jelenséget "érzelmi tankolásnak" nevezzük.
Ha a szülő-gyerek kapcsolat kölcsönös bizalomra, tiszteletre épül, akkor biztosak lehetünk benne, hogyha egy idő után már nem is mi vagyunk a gyermekünk életének középpontja, ő mégis időnként vissza fog jönni tankolni.
Tölteni és töltekezni.
Medveczky Kata pszichológus vagyok. A gyermeknevelés olykor kanyargós útveszőjében a szülőknek segítek kiutat találni, másrészről a pedagógusokat támogatom abban, hogy minél hatékonyabban tudják végezni szakmai munkájukat.
Hiszem, hogy a gyerekekkel kapcsolatos nehézségeink megoldásának a kulcsa többnyire nálunk, felnőtteknél van.
Az egyik legnagyobb ajándék egy gyerek számára, ha a szülője először saját magán kezd el dolgozni.
Honlapomon a mindennapi és a nem mindennapi gyerekneveléssel kapcsolatos kérdéseket járom körül szakmai szemmel, de közérthetően. Ha szülőként, pedagógusként megértjük a gyerekek viselkedését és újra gyerekszemmel tudjuk látni a világot, akkor már nem lesz kérdés, hogy mitévők legyünk egy-egy nehezebb helyzetben.