Elég volt a kiabálásból

A legtöbb szülő érzi, hogy nem tesz jót a kiabálás sem a gyereknek, sem saját magának, mégis nehezen tud ellene mit tenni. Egy idő után elszakad a cérna, tehetetlennek érezzük magunkat és nem nagyon találunk más módot, hogy a gyerekek figyelmét felkeltsük. Jó hír, hogy meg lehet tanulni kiabálás nélkül is élni!:) A legelső dolog, hogy szeresd magad. Minden innen indul ki.

Sokan keresnek meg különböző gyereknevelési gondokkal. Akárhonnan indulunk is, a konzultáció során gyakran elérkezünk ahhoz a ponthoz, hogy az egyik legnagyobb problémát a szülőknek saját türelmetlenségük, eszköztelenségük jelenti.

Töredelmesen "gyónják" meg a szülők, hogy kiabálnak a gyerekkel:
"Elveszítem a türelmem és dühös leszek..., de a célomat végül mindig elérem, mert aztán odafigyel, kicsit forgatja a szemét és mintha zavarban lenne..., de hát úgyis tudja, hogy szeretem, akkor is, ha kiabálok vele, nem?!"

Sajnos, nem.

Hogyan hat a kiabálás a gyerekekre?

A kiabálás megijeszti a gyerekeket és ezekben a helyzetekben félnek a szülőtől. Leginkább attól félnek, hogy elveszítik anya vagy apa szeretetét.
A félelem sokszor düh formájában is megjelenhet. A gyermek hüllő agya (az agynak a legősibb, legprimitívebb része) lép működésbe.

A "Küzdj vagy Menekülj!" riasztás szólal meg bennük, csakúgy mint a szülőben, akinél "felment a pumpa".

Kiabálás hatása kívül-belül

A gyerekek többféle viselkedéses-választ adhatnak arra, ha kiabálnak velük: elbújnak az asztal alá, sírni kezdenek, dühösek lesznek, vannak olyan gyerekek, akik énekelni kezdenek ilyenkor vagy lefagynak és semmilyen érzelmi reakciót nem mutatnak kifelé.

Akárhogyan is viselkednek, akármit is csinálnak, szemeinkkel csak a felszínt látjuk.

Ha a gyerekek lelkébe látnánk, akkor azt tapasztalnánk, hogy minden gyermek egyformán reagál arra, amikor kiabálnak vele: védekeznek és ezért megkeményítik a szívüket irántunk.

Minél többször kiabálnak a gyerekekkel, annál jobban megkeményíti a szívét, annál nagyobb lesz a távolság gyerek és szülő között.

Ha nő a távolság, akkor csökken a befolyásunk. Nagy árat fizetünk azért, ha nem gyakorolunk indulataink felett önuralmat és azt automatikusan gyerekeinkre árasztjuk.

Miért nem mutat semmilyen reakciót a gyerek, ha kiabálok vele?

Ha már úgy tűnik, hogy a gyerek közömbös a dühünk iránt, az egyértelmű jelzés arra nézve, hogy túl sokat tapasztalt már belőle és elkezdett erőteljes védekező mechanizmusokat kialakítani a kiabálás, a feszültség ellen és ellenünk.

Ha nem változtatunk a viselkedésünkön és nem hagyjuk abba a kiabálást, akkor az lesz az eredmény, hogy gyermekünk kevésbé akar a kedvünkben járni, együttműködni, szót fogadni.

Viszont, ha észbe kapunk és akarunk változtatni, akkor visszafordítható ez a folyamat.

Ha elhatározzuk, hogy abbahagyjuk a kiabálást és ezért tudatosan minden nap erőfeszítéseket teszünk, mi leszünk a legjobban meglepődve, hogy milyen gyorsan fog gyermekünk viselkedése is megváltozni, szinte egyik napról a másikra.

Miért kiabálunk és mit tanul a gyerek a kiabálásból?

Tipikus forgatókönyv általában, hogy sokszor szólunk valamiért a gyereknek, aki nem figyel (gyakran tényleg nem hallja, ha belefeledkezik valamilyen játékba) és akkor egyik pillanatban egyszer csak már azon kapjuk magunkat, hogy felemelt hanggal mondjuk a magunkét.

A szülőket gyakran határozott szándék vezérli és amikor elveszítik a türelmüket akkor úgy gondolják, hogy amit szép szóval nem tudtak elérni addig, azt kiabálással majd most elérhetik.

Sokszor vagyunk úgy mi szülők, hogy változást szeretnének látni a gyerek viselkedésében (kevésbé a sajátunkban), tehát meg akarunk valamit tanítani nekik.

A kiabálással magunkra tudjuk vonni a gyerek figyelmét és reménykedünk benne, hogy talán így eljut hozzá az üzenet, amit mindenképpen meg szeretnének értetni vele.

Az igazság az, hogy amíg a gyereknek a hüllő agya dominál, addig nem képes tanulni, megérteni összefüggéseket. (A tanuláshoz a racionális agyrésznek kellene működésbe lépnie, de amikor kiabálunk a gyerekkel, akkor ő megijed, fél és vészhelyzetet detektál és ilyenkor csak a hüllőagy jelzőfénye villog pirosan.)

Amikor kiabálunk, akkor pont az ellenkezőjére trenírozzuk a gyerekeket, mint amit el szeretnénk érni. Arra ugyanis, hogy ne figyeljenek ránk, amíg felemeljük a hangunkat.

Ráadásul azt a mintát közvetítjük feléjük, hogy lehet egymással kiabálni, rendjén van ez a dolog, így alkalomadtán ők is kiabálni fognak velünk.

A kiabálással elveszítjük a szülői befolyásunkat

A türelmetlenségünk, haragunk eltávolítja a gyereket tőlünk. Ha rendszeresen így kommunikálunk velük, akkor elfogadott normává válik a kiabálás a családban szülő és gyerek között. De ahogy irányunkban megkeményedik a szívük, kamaszkorukban annál nyitottabbak, befolyásolhatóbbak lesznek a kortársak felől érkező nyomásra. Elveszítjük a befolyásunkat rájuk nézve, pont akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá.

Mit tesznek másképp azok a szülők, akik nem kiabálnak?

Akár hisszük, akár nem, vannak olyan családok, ahol nem (vagy csak ritkán) emelik fel a hangjukat a szülők, ha mérgesek. Nem, nem tökéletes gyerekekről és nem tökéletes szülőkről van szó. Merthogy, ilyen nem létezik. Ezeknek a szülőknek is ugyanúgy megcélozzák és eltalálják a gyerekeik a gyenge pontjaikat és ettől a szülők méregbe gurulnak, de tudatosak tudnak maradni a feszült helyzetben.

Tudatosak a saját érzéseiket illetően, így kezelni tudják őket és meg tudják saját magukat nyugtatni, hogy ne a gyerekükre öntsék az indulataikat.

Hogyan váljak nyugodt, türelmes szülővé?

Mindenekelőtt azt mondanám, ha most velem szemben ülnél és ezt kérdeznéd tőlem, hogy szeresd magad!

Innen indul ki minden. Legyél saját magad pszichológusa és fordulj szeretettel, együttérzéssel magad iránt!

Tudom, hogy nem könnyű, de képes vagy rá. Meg lehet tanulni, csakúgy, mint biciklizni. Menni fog!

Íme néhány javaslat, ami segíthet ebben:

1.Tedd nyílvánossá a család előtt a célodat!

"Kedvesen, tisztelettel beszélek a gyerekekkel (és a házastársammal) 🙂
Igen, elég "bevállalós" dolog, hogy egy ilyen elhatározást nyílttá tegyünk és kijelentsük otthon, hogy egyszer s mindenkorra abbahagyjuk a kiabálást. Mindenképp mond el a családtagoknak, hogy ez egy tanulási folyamat és mint minden tanuláskor, hibákat vét az ember. Te is fogsz néha hibázni, de egyre ügyesebb leszel és egyre többször fogsz kedvesebb hangot megütni a feszültebb helyzetekben is.

2. Ne hagyd kiürülni a szeretet-tankodat!

Szülőként az egyik első számú feladatunk, hogy saját érzéseinket kezelni tudjuk, mert így tanulják meg a gyerekeink is az érzelmeik szabályozását - a mi mintánkból.
Nem tudunk sokkal kedvesebbek lenni, ahhoz képest, ahogy éppen érezzük magunkat. Ha üres saját tankunk, hogyan is lehetnénk együttérzőek bárkivel is?

Találjuk meg azt az idősávot a heti programunkban, ahol kifejezetten csak saját magunkkal foglalkozunk. Rendszeresen tegyük töltőre magunkat! Nem csak a gyerekeink, hanem saját magunk érdekében is.

3. Tartsd észben, hogy a gyermekeid úgy viselkednek, mint a gyerekek!

Ez a feladatuk. Éretlen emberpalánták, akik most tanulják hogyan működnek a dolgok. Honnan tudnák, hogy hol van a határ, ha nem tesztelik folyamatosan azokat? A racionális agyuk még fejlődésben van, ezért az érzések gyakran hatalmukba kerítik a gyerekeket, ami azt jelenti, hogy nem tudnak gondolkodni, amikor kibillennek az egyensúlyukból.

A mi feladatunk, hogy empatikusan, tisztelettel húzzuk meg a határokat és akkor is kapcsolódjunk hozzájuk, amikor gyermekünk ki van borulva. Ha így teszünk, akkor követni akar majd minket és belsővé tudja tenni (internalizálni) a szabályokat.

4. Először kapcsolódj, aztán "nevelj"!

Ha a gyerekek elhiszik és érzik, hogy az ő oldalukon állunk, akkor is együttműködőek lesznek, ha nemet mondunk nekik. Ha meg akarunk tanítani nekik valamit, először mindig vegyük fel a kapcsolatot velük! Amíg a gyerek nem érzi azt, hogy valóban megértjük és újra tud kapcsolódni hozzánk, addig nem hallja meg a "tanításunkat". Mindig van rá idő, hogy később beszéljük meg a dolgokat, amikor mindketten megnyugodtunk.

5. Ha kezdünk méregbe gurulni, álljunk meg!

Akár a mondat közepén. Ahogy észrevesszük, hogy kiabálunk, vegyünk egy nagy levegőt, fújjuk ki először és utána csukjuk be a szánkat. Ne csináljunk semmit, ne hozzunk döntést semmivel kapcsolatban! Álljunk ellen a kísértésnek, hogy eligazítsuk a gyereket. A sürgető érzés azt jelenti, hogy még mindig a hüllő agyunk dominál a többi agyrész felett. Addig ne cselekedjünk semmit, amíg meg nem nyugodtunk! Nem, nem veszítjük el a tekintélyünket. Éppenséggel példát mutatunk arra, hogyan lehet felelősséggel kezelni az indulatainkat.

6. Adjunk időt magunknak, hogy meg tudjunk nyugodni!

Forduljunk el, lépjünk ki fizikailag a szitutációból és vegyünk egy mély lélegzetet. Néha az is segít, ha vizzel megmossuk az arcunkat. Segít abban, hogy a figyelmünk ne a gyerekre, hanem saját belső állapotunkra terelődjön. A düh alatt félelem, szomorúság, csalódás lapul. Engedjük ezeket felszínre törni és csak lélegezzünk lassan és mélyeket. Ha úgy érezzük, hogy legszívesebben sírnánk, akkor sírjunk!

7. Válasszuk a szeretetet!

Minden cselekedetünk, döntésünk kétféle érzésből fakad. Félelemből vagy szeretetből.
Ha dühösek vagyunk, ne akarjunk "nevelni". Helyette, álljunk meg, lélegezzünk és figyeljünk befelé. Várjuk meg, amíg teljesen nyugodtak nem leszünk mindannyian.

A következő lépés a kapcsolat helyreállítása.

Kezdjük újra, hogy mindenki helyrebillenjen. Lehet, hogy ezt egy bocsánatkéréssel érjük el, vagy megnevettetjük a feszült gyerekünket, egyszerűen csak megérintjük és a kezünk beszél helyettünk.
Nem működik semmi? Akkor engedjük, hogy kisírja magát, legyünk csak mellette és adjunk teret az érzéseinek. A támogató, együttérző jelenlétünk gyógyítja a sebeket.
Ne feledjük, a gyerekeknek akkor van leginkább szükségük a szeretetre, amikor a legkevésbé érdemlik meg!

Igen, nem lesz könnyű út. Egy tanulási folyamatban vannak visszaesések, de ez ne tántorítson el a célodtól. Gondolj úgy a visszaesésekre, hogy ezek szükséges velejárói annak, hogy elérd a célodat és nyugodt szülő legyél. A kitartásod, meghozza az eredményt.

3:1-ben eredmény, ha kiabálás helyett kapcsolódsz a gyermekedhez (majdnem olyan, mint egy sampon)

  1. A kiabálással mint megszokott, de nem hatékony viselkedéssel való szakítás triplán megtérül.
    Növekszik az önbizalmad, jobban érzed magad a bőrödben, mint ember és mint szülő egyaránt. (Frissesség, amely sugárzik Rólad.)
  2. Javulni fog a kapcsolatod a gyermekeddel, aki sokkal inkább együttműködővé fog válni. (Balzsam a lelkednek.)
  3. Olyan mintát nyújtasz a gyermekednek azzal, hogy hatékonyan tudod szabályozni az érzéseidet, hogy neki ezt a keserves utat már nem kell bejárnia, hiszen Tőled megtanulja, hogyan kell csinálni. (Követőid lesznek!)

Vágj bele, mert megérdemlitek!

Bemutatkozás

Bemutatkozás - Medveczky KataMedveczky Kata pszichológus vagyok. A gyermeknevelés olykor kanyargós útveszőjében a szülőknek segítek kiutat találni, másrészről a pedagógusokat támogatom abban, hogy minél hatékonyabban tudják végezni szakmai munkájukat.

Hiszem, hogy a gyerekekkel kapcsolatos nehézségeink megoldásának a kulcsa többnyire nálunk, felnőtteknél van.

Az egyik legnagyobb ajándék egy gyerek számára, ha a szülője először saját magán kezd el dolgozni.

logo

Honlapomon a mindennapi és a nem mindennapi gyerekneveléssel kapcsolatos kérdéseket járom körül szakmai szemmel, de közérthetően. Ha szülőként, pedagógusként megértjük a gyerekek viselkedését és újra gyerekszemmel tudjuk látni a világot, akkor már nem lesz kérdés, hogy mitévők legyünk egy-egy nehezebb helyzetben.

Minden jog fenntartva © 2012 - 2024. medveczkykata.hu