Az önbizalom növelése.

Nem csak az érzékenyebb szülők, de az óvónők és a kisiskolásokat tanító pedagógusok is felkapják a fejüket, amikor a gyerek azt mondja, hogy "én ezt nem tudom megcsinálni" vagy "ez nekem úgy sem fog sikerülni".

Miért nem bíznak ezek a gyerekek magukban?

Hogyan segíthetjük őket a mindennapokban szülőként, pedagógusként, hogy kihívásként tekintsenek a nehezebb feladatokra és ne adják fel?

Hogyan növeljük az önbizalmukat?

Az egészséges önbizalom kulcsfontosságú tényezője a boldogságnak, az életben való boldogulásnak. Szülőknek és nevelőknek óriási szerepünk van abban, hogy a gyermekek mit gondolnak magukról, hogyan értékelik saját magukat és hogyan látják a világot maguk körül. Már csecsemőkorban elkezdjük ezt a fajta szemléletformálást azzal, hogy miként reagálunk kisbabánk jelzéseire, érzéseire.

Hogyan segítsünk gyermekünk egészséges önbizalmának kialakításában?

Sok szülő, pedagógus egyetért abban, hogy a dicsérettel, megerősítéssel, pozitív visszajelzéssel erősíthetjük gyermekeink önbizalmát.

Igyekszünk is minden tőlünk telhetőt megtenni, amikor gyermekünk büszkén mutatja, hogy mit alkotott ("Gyönyörű ez a rajz! Nagyon szépen kiszínezted!" ) vagy olyasmit csinált, amit mindenképpen meg szeretnénk erősíteni, hogy további hasonló cselekedetekre biztassuk ("Milyen ügyesen megterítetted az asztalt!")

Habár a jó szándék vezérel bennünket és a legjobb módon szeretnénk kifejezni a elismerésünket, tetszésünket, mégis ezekkel a dicséretekkel arra tanítjuk a gyerekeket, hogy a mi értékeléseinkben bízzanak, arra támaszkodjanak, ahelyett, hogy megtanulnák kialakítani a saját véleményüket a saját cselekedeteikről.

Lehet dicséret és dicséret között különbség?

Nézzük az alábbi dicséreteket:

1. "Jó fiú vagy szépen viselkedsz a testvéreddel."

2. "Peti, látom, hogy nagyon figyelmes vagy Borival a játék során és megengeded neki, hogy külön szabályok szerint játsszon. Olyan jó látni, hogy ilyen jókedvűen játszotok együtt!"

Az első egy általános, a második egy specifikus, konkrét dicséret. Pontosan megnevezem, hogy mit csinál és ezzel segítek neki felfedezni az összefüggést a viselkedése és az "eredmény" (jókedvű játék) között.

Az önbizalom növelésének eszköze: dicséret vagy biztatás?

Számos tanulmány foglalkozik ezzel a kérdéssel és arra a következtetésre jutottak, hogy a gyerekek egy idő után elkezdenek függeni a dicsérettől és a külső értékeléstől, ahelyett, hogy csupán azért cselekednének helyesen, mert ez a helyes módja a viselkedésnek.

Ellen Galinsky könyvében (Mind in the Making címet viseli, amely a New York Times szerint a következő alapmű lesz Dr. Spock és társai után) azt olvashatjuk, hogy az egyik legmeghatározóbb módja annak, hogy a gyerekek saját magukról és a világról alkotott képét megváltoztassuk, az, hogy hogyan kommentáljuk a sikereiket és kudarcaikat. Galinsky azt javasolja, hogy a gyerekek erőfeszítéseit és megküzdési stratégiájukat dicsérjük, a személyiségük, intelligenciájuk (olyan "ügyes", "kreatív", "atletikus" vagy, stb.) dicsérése vagy kritizálása helyett ("kétbalkezes vagy,  "olyan koordinálatlan a mozgásod"). Illetve a sikereiket ne a szerencsének tulajdonítsuk.

A biztatással azt tanítjuk meg a gyerekeknek, hogy lássák a saját teljesítményeik értékét és érezzék, hogy felelősek a saját sikereikért. Ez a fajta megerősítés a belső erőforrásokra támaszkodik és növeli a motivációt azáltal, hogy a gyerek viselkedésének a fókusza mindvégig saját magán és nem másokon van.

Általános dicséretek helyett, íme néhány biztató mondat.

5 egyszerű mondat a gyerekek önbizalmának növelésére

"Köszönöm."

Amit csak tudunk, köszönjük meg a gyerekeinknek. Minél többször hangzik el a a családban a szó "köszönöm", annál természetesebb lesz a gyerek számára is és ő is automatikusan alkalmazni fogja. Minden feladatért, amit a gyerek megcsinált, tudassuk vele, hogy nagyra értékeljük az erőfeszítéseit:

"Ezzel sokat segítettél nekem." vagy "Becsülöm benned, hogy ennyi időt szántál rá."

Ezáltal érzékeli a gyerek, hogy valóban sokat számít, amit tett és hogy fontos tagja a családnak. Egy jól elvégzett munka iránti hála kifejezése azt üzeni a gyereknek, hogy büszkék vagyunk rá.

Nagy különbség, hogy nem kell elmondanunk a gyereknek, hogy amit csinált, az jó volt, mert ő pontosan érzi ezt belülről. Az ilyen köszönömökből sokáig töltekeznek a gyerekek, ami nagymértékben hozzájárul az önértékelésük növeléséhez.

"Ez az! Megcsináltad!"

Amikor a gyerek elért egy saját maga elé kitűzött célt (pl. felépített egy tornyot), az erőfeszítését dicsérjük az eredmény helyett. Ahelyett, hogy azt mondanánk, hogy "Tetszik ez a torony, amit építettél!", inkább így reagáljunk

"Látom, hogy nagyon keményen megdolgoztál vele." "Nézd meg, mit építettél!" vagy "Nem adtad fel és kétszer is újrakezdted az építést, amikor összedőlt."

Ezek a biztatások a gyerek belső munkájának a teljesítményére koncentrálnak és ezáltal növelik a gyerek önbizalmát.

A külső értékelésen alapuló dicséret (tetszik, szép, ügyes vagy, stb.) nem segít a gyereknek abban, hogy értékelje a saját erőfeszítését, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy pozitívan gondolkodjon saját magáról.

"Nincs gond azzal, ha sírsz."

Alapvető fontosságú tudatnunk a gyerekekkel (és felnőttekkel is), hogy mindig természetesek az érzéseik és nincs velük semmi baj. Ahhoz, hogy megtanulják jól és egészségesen kezelni az érzéseiket sok támogatásra, elfogadásra és gyakorlásra van szükségük. Bátorítsuk őket azzal, hogy a kellemetlen érzéseikkel együtt is elfogadjuk őket és ezzel azt kommunikáljuk feléjük, hogy nem rosszak, azért mert éppen szomorúságot, dühöt vagy félelmet élnek át. Ahelyett, hogy azt mondanánk nekik, hogy "Semmi baj nincs, ne legyél már olyan mérges!", inkább így reagáljunk:

"Látom, hogy nagyon dühös vagy, jogod van rá. Megértelek, én is mérges lennék..."

Azáltal, hogy elfogadjuk, érvényesítjük a gyerek érzéseit, segítünk neki abban, hogy saját maga is elfogadja azokat és felismerje, hogy képes arra, hogy kezelje őket.

"Figyelek rád, meghallgatlak."

Mi lehet bátorítóbb annál, hogy tudjuk van valaki, aki meghallgat minket? Ha aktív hallgatással és értő figyelemmel hallgatjuk a gyermekünket, akkor azt közvetítjük felé, hogy fontos és jelentős tagja a családnak és számít az, hogy hogyan érzi magát, mit gondol, mi az, ami foglalkoztatja. Az aktív hallgatás technikájával (nyitott végű kérdések, újrafogalmazás, összegzés, stb.) sokkal inkább egy beszélgetés alakulhat ki szülő és gyerek között, egy egyoldalú monológ helyett.

Gyermekünk önértékelését növelhetjük azzal, hogy megértően és figyelmesen hallgatjuk őt.

"Bízom benned."

Nehéz néha megállni, hogy ne tálcán kínált megoldásokat adjunk a gyerekeknek és ne irányítgassuk őket folyton. Ha kifejezzük, hogy bízunk abban a készségükben, hogy döntést tudnak hozni saját magukkal kapcsolatban, arra bátorítjuk őket, hogy valóban hozzák meg a döntéseket és oldják meg a problémákat. Az alábbi mondatok segíthetnek ebben:

"Tudom, hogy ki tudod találni, mi lesz a legjobb."

"Hiszek benned, hogy megtalálod a megoldást."

"Tudom, hogy megfelelő döntést fogsz hozni."

Óriási megerősítés a kisgyerekek számára, hogy bízunk bennük. Az irányítás átkerülhet egy kis időre a gyerek kezébe és ez arra ösztönzi őket, hogy gondolkodjanak a problémákon és saját megoldásokkal álljanak elő.

Biztató szavak a siker és a kudarc pillanataiban is, hogy önbizalma legyen

Azzal, hogy a biztatást választjuk a dicséret helyett nem hagyjuk figyelmen kívül a gyerek teljesítményét vagy sikereit. A biztatás csupán annyit jelent, hogy a reakcióinkban az erőfeszítésre és az érzésekre fókuszálunk, szemben azzal, mintha csak az eredményt vennénk figyelembe.

A biztató szavak nem csak a siker pillanataiban bátorítják ("Nagyon kellett ehhez a feladathoz koncentrálni!") a gyermeket, hanem a csalódás perceiben is ("Hiszek benned, hogy jóvá tudod tenni.")

Ha biztatjuk a gyerekeket, akkor nem külső megerősítést várnak a szüleiktől, hanem képesek arra, hogy eldöntsék hogyan éreznek saját magukkal kapcsolatban. A kudarcaik és sikereik róluk szólnak, ahogyan annak lennie kell és nem valaki másról.

Keressük még ma azokat a helyzeteket, amikor biztathatjuk a gyermekeinket!