Töredelmesen "gyónják" meg a szülők, hogy kiabálnak a gyerekkel:
"Elveszítem a türelmem és dühös leszek..., de a célomat végül mindig elérem, mert aztán odafigyel, kicsit forgatja a szemét és mintha zavarban lenne..., de hát úgyis tudja, hogy szeretem, akkor is, ha kiabálok vele, nem?!"

Sajnos, nem.

Hogyan hat a kiabálás a gyerekekre?

A kiabálás megijeszti a gyerekeket és ezekben a helyzetekben félnek a szülőtől. Leginkább attól félnek, hogy elveszítik anya vagy apa szeretetét.
A félelem sokszor düh formájában is megjelenhet. A gyermek hüllő agya (az agynak a legősibb, legprimitívebb része) lép működésbe.

A "Küzdj vagy Menekülj!" riasztás szólal meg bennük, csakúgy mint a szülőben, akinél "felment a pumpa".

Kiabálás hatása kívül-belül

A gyerekek többféle viselkedéses-választ adhatnak arra, ha kiabálnak velük: elbújnak az asztal alá, sírni kezdenek, dühösek lesznek, vannak olyan gyerekek, akik énekelni kezdenek ilyenkor vagy lefagynak és semmilyen érzelmi reakciót nem mutatnak kifelé.

Akárhogyan is viselkednek, akármit is csinálnak, szemeinkkel csak a felszínt látjuk.

Ha a gyerekek lelkébe látnánk, akkor azt tapasztalnánk, hogy minden gyermek egyformán reagál arra, amikor kiabálnak vele: védekeznek és ezért megkeményítik a szívüket irántunk.

Minél többször kiabálnak a gyerekekkel, annál jobban megkeményíti a szívét, annál nagyobb lesz a távolság gyerek és szülő között.

Ha nő a távolság, akkor csökken a befolyásunk. Nagy árat fizetünk azért, ha nem gyakorolunk indulataink felett önuralmat és azt automatikusan gyerekeinkre árasztjuk.

Miért nem mutat semmilyen reakciót a gyerek, ha kiabálok vele?

Ha már úgy tűnik, hogy a gyerek közömbös a dühünk iránt, az egyértelmű jelzés arra nézve, hogy túl sokat tapasztalt már belőle és elkezdett erőteljes védekező mechanizmusokat kialakítani a kiabálás, a feszültség ellen és ellenünk.

Ha nem változtatunk a viselkedésünkön és nem hagyjuk abba a kiabálást, akkor az lesz az eredmény, hogy gyermekünk kevésbé akar a kedvünkben járni, együttműködni, szót fogadni.

Viszont, ha észbe kapunk és akarunk változtatni, akkor visszafordítható ez a folyamat.

Ha elhatározzuk, hogy abbahagyjuk a kiabálást és ezért tudatosan minden nap erőfeszítéseket teszünk, mi leszünk a legjobban meglepődve, hogy milyen gyorsan fog gyermekünk viselkedése is megváltozni, szinte egyik napról a másikra.

Miért kiabálunk és mit tanul a gyerek a kiabálásból?

Tipikus forgatókönyv általában, hogy sokszor szólunk valamiért a gyereknek, aki nem figyel (gyakran tényleg nem hallja, ha belefeledkezik valamilyen játékba) és akkor egyik pillanatban egyszer csak már azon kapjuk magunkat, hogy felemelt hanggal mondjuk a magunkét.

A szülőket gyakran határozott szándék vezérli és amikor elveszítik a türelmüket akkor úgy gondolják, hogy amit szép szóval nem tudtak elérni addig, azt kiabálással majd most elérhetik.

Sokszor vagyunk úgy mi szülők, hogy változást szeretnének látni a gyerek viselkedésében (kevésbé a sajátunkban), tehát meg akarunk valamit tanítani nekik.

A kiabálással magunkra tudjuk vonni a gyerek figyelmét és reménykedünk benne, hogy talán így eljut hozzá az üzenet, amit mindenképpen meg szeretnének értetni vele.

Az igazság az, hogy amíg a gyereknek a hüllő agya dominál, addig nem képes tanulni, megérteni összefüggéseket. (A tanuláshoz a racionális agyrésznek kellene működésbe lépnie, de amikor kiabálunk a gyerekkel, akkor ő megijed, fél és vészhelyzetet detektál és ilyenkor csak a hüllőagy jelzőfénye villog pirosan.)

Amikor kiabálunk, akkor pont az ellenkezőjére trenírozzuk a gyerekeket, mint amit el szeretnénk érni. Arra ugyanis, hogy ne figyeljenek ránk, amíg felemeljük a hangunkat.

Ráadásul azt a mintát közvetítjük feléjük, hogy lehet egymással kiabálni, rendjén van ez a dolog, így alkalomadtán ők is kiabálni fognak velünk.

A kiabálással elveszítjük a szülői befolyásunkat

A türelmetlenségünk, haragunk eltávolítja a gyereket tőlünk. Ha rendszeresen így kommunikálunk velük, akkor elfogadott normává válik a kiabálás a családban szülő és gyerek között. De ahogy irányunkban megkeményedik a szívük, kamaszkorukban annál nyitottabbak, befolyásolhatóbbak lesznek a kortársak felől érkező nyomásra. Elveszítjük a befolyásunkat rájuk nézve, pont akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá.

Mit tesznek másképp azok a szülők, akik nem kiabálnak?

Akár hisszük, akár nem, vannak olyan családok, ahol nem (vagy csak ritkán) emelik fel a hangjukat a szülők, ha mérgesek. Nem, nem tökéletes gyerekekről és nem tökéletes szülőkről van szó. Merthogy, ilyen nem létezik. Ezeknek a szülőknek is ugyanúgy megcélozzák és eltalálják a gyerekeik a gyenge pontjaikat és ettől a szülők méregbe gurulnak, de tudatosak tudnak maradni a feszült helyzetben.

Tudatosak a saját érzéseiket illetően, így kezelni tudják őket és meg tudják saját magukat nyugtatni, hogy ne a gyerekükre öntsék az indulataikat.

Hogyan váljak nyugodt, türelmes szülővé?

Mindenekelőtt azt mondanám, ha most velem szemben ülnél és ezt kérdeznéd tőlem, hogy szeresd magad!

Innen indul ki minden. Legyél saját magad pszichológusa és fordulj szeretettel, együttérzéssel magad iránt!

Tudom, hogy nem könnyű, de képes vagy rá. Meg lehet tanulni, csakúgy, mint biciklizni. Menni fog!

Íme néhány javaslat, ami segíthet ebben:

1.Tedd nyílvánossá a család előtt a célodat!

"Kedvesen, tisztelettel beszélek a gyerekekkel (és a házastársammal) 🙂
Igen, elég "bevállalós" dolog, hogy egy ilyen elhatározást nyílttá tegyünk és kijelentsük otthon, hogy egyszer s mindenkorra abbahagyjuk a kiabálást. Mindenképp mond el a családtagoknak, hogy ez egy tanulási folyamat és mint minden tanuláskor, hibákat vét az ember. Te is fogsz néha hibázni, de egyre ügyesebb leszel és egyre többször fogsz kedvesebb hangot megütni a feszültebb helyzetekben is.

2. Ne hagyd kiürülni a szeretet-tankodat!

Szülőként az egyik első számú feladatunk, hogy saját érzéseinket kezelni tudjuk, mert így tanulják meg a gyerekeink is az érzelmeik szabályozását - a mi mintánkból.
Nem tudunk sokkal kedvesebbek lenni, ahhoz képest, ahogy éppen érezzük magunkat. Ha üres saját tankunk, hogyan is lehetnénk együttérzőek bárkivel is?

Találjuk meg azt az idősávot a heti programunkban, ahol kifejezetten csak saját magunkkal foglalkozunk. Rendszeresen tegyük töltőre magunkat! Nem csak a gyerekeink, hanem saját magunk érdekében is.

3. Tartsd észben, hogy a gyermekeid úgy viselkednek, mint a gyerekek!

Ez a feladatuk. Éretlen emberpalánták, akik most tanulják hogyan működnek a dolgok. Honnan tudnák, hogy hol van a határ, ha nem tesztelik folyamatosan azokat? A racionális agyuk még fejlődésben van, ezért az érzések gyakran hatalmukba kerítik a gyerekeket, ami azt jelenti, hogy nem tudnak gondolkodni, amikor kibillennek az egyensúlyukból.

A mi feladatunk, hogy empatikusan, tisztelettel húzzuk meg a határokat és akkor is kapcsolódjunk hozzájuk, amikor gyermekünk ki van borulva. Ha így teszünk, akkor követni akar majd minket és belsővé tudja tenni (internalizálni) a szabályokat.

4. Először kapcsolódj, aztán "nevelj"!

Ha a gyerekek elhiszik és érzik, hogy az ő oldalukon állunk, akkor is együttműködőek lesznek, ha nemet mondunk nekik. Ha meg akarunk tanítani nekik valamit, először mindig vegyük fel a kapcsolatot velük! Amíg a gyerek nem érzi azt, hogy valóban megértjük és újra tud kapcsolódni hozzánk, addig nem hallja meg a "tanításunkat". Mindig van rá idő, hogy később beszéljük meg a dolgokat, amikor mindketten megnyugodtunk.

5. Ha kezdünk méregbe gurulni, álljunk meg!

Akár a mondat közepén. Ahogy észrevesszük, hogy kiabálunk, vegyünk egy nagy levegőt, fújjuk ki először és utána csukjuk be a szánkat. Ne csináljunk semmit, ne hozzunk döntést semmivel kapcsolatban! Álljunk ellen a kísértésnek, hogy eligazítsuk a gyereket. A sürgető érzés azt jelenti, hogy még mindig a hüllő agyunk dominál a többi agyrész felett. Addig ne cselekedjünk semmit, amíg meg nem nyugodtunk! Nem, nem veszítjük el a tekintélyünket. Éppenséggel példát mutatunk arra, hogyan lehet felelősséggel kezelni az indulatainkat.

6. Adjunk időt magunknak, hogy meg tudjunk nyugodni!

Forduljunk el, lépjünk ki fizikailag a szitutációból és vegyünk egy mély lélegzetet. Néha az is segít, ha vizzel megmossuk az arcunkat. Segít abban, hogy a figyelmünk ne a gyerekre, hanem saját belső állapotunkra terelődjön. A düh alatt félelem, szomorúság, csalódás lapul. Engedjük ezeket felszínre törni és csak lélegezzünk lassan és mélyeket. Ha úgy érezzük, hogy legszívesebben sírnánk, akkor sírjunk!

7. Válasszuk a szeretetet!

Minden cselekedetünk, döntésünk kétféle érzésből fakad. Félelemből vagy szeretetből.
Ha dühösek vagyunk, ne akarjunk "nevelni". Helyette, álljunk meg, lélegezzünk és figyeljünk befelé. Várjuk meg, amíg teljesen nyugodtak nem leszünk mindannyian.

A következő lépés a kapcsolat helyreállítása.

Kezdjük újra, hogy mindenki helyrebillenjen. Lehet, hogy ezt egy bocsánatkéréssel érjük el, vagy megnevettetjük a feszült gyerekünket, egyszerűen csak megérintjük és a kezünk beszél helyettünk.
Nem működik semmi? Akkor engedjük, hogy kisírja magát, legyünk csak mellette és adjunk teret az érzéseinek. A támogató, együttérző jelenlétünk gyógyítja a sebeket.
Ne feledjük, a gyerekeknek akkor van leginkább szükségük a szeretetre, amikor a legkevésbé érdemlik meg!

Igen, nem lesz könnyű út. Egy tanulási folyamatban vannak visszaesések, de ez ne tántorítson el a célodtól. Gondolj úgy a visszaesésekre, hogy ezek szükséges velejárói annak, hogy elérd a célodat és nyugodt szülő legyél. A kitartásod, meghozza az eredményt.

3:1-ben eredmény, ha kiabálás helyett kapcsolódsz a gyermekedhez (majdnem olyan, mint egy sampon)

1. A kiabálással mint megszokott, de nem hatékony viselkedéssel való szakítás triplán megtérül.
   Növekszik az önbizalmad, jobban érzed magad a bőrödben, mint ember és mint szülő egyaránt. (Frissesség, amely sugárzik Rólad.)
2. Javulni fog a kapcsolatod a gyermekeddel, aki sokkal inkább együttműködővé fog válni. (Balzsam a lelkednek.)
3. Olyan mintát nyújtasz a gyermekednek azzal, hogy hatékonyan tudod szabályozni az érzéseidet, hogy neki ezt a keserves utat már nem kell bejárnia, hiszen Tőled megtanulja, hogyan kell csinálni. (Követőid lesznek!)

Vágj bele, mert megérdemlitek!

The post Elég volt a kiabálásból appeared first on Medveczky Kata.

"...Mami, bocsánatot kérek. Azért viselkedtem ma úgy, mert össze voltam zavarodva. Egy titok nyomja a szívemet..."

Ha elbizonytalanodunk

Halál, betegség, válás, örökbefogadás, szexualitás, világ katasztrófák - az élethez tartozó dolgok. Gyakran halogatjuk a kényes témával való szembenézést, pedig ösztönösen tudjuk, hogy azzal teszünk jót, ha beszélünk róla.

Teljesen természetes, ha keressük a szavakat és nem igazán tudjuk mit feleljünk gyermekünk kérdéseire. Hasznos lehet ilyenkor, ha visszakérdezünk, hogy mit gondol, mit érez ő az adott dologgal kapcsolatban. Így világossá válhat, hogy mit értett meg és milyen aggodalmak húzódnak meg valójában a kérdése mögött.

Azt is mondhatjuk, hogy ez a kérdés több figyelmet érdemel, annál, hogy csak úgy futtában beszéljünk róla, ezért amint lesz egy alkalmas pillanat vissza fogunk rá térni. Ne feledjük és valóban mihamarabb hozzuk szóba a témát, különben azt az üzenetet közvetítjük a gyereknek, hogy nem elég fontos a kérdése.

Bizalom, biztonság és egyensúly

Amikor tragédia éri a családot, akkor a legfontosabb, hogy biztonságos légkört, otthont teremtsünk a gyerekek számára, ahol elengedhetik magukat és ki lehet fejezni a legfájdalmasabb érzéseket is. A megértésre, elfogadásra mindennél nagyobb szükségük van ilyenkor (is) és arra a biztos tudatra, hogy akármi történik, megvédjük őket.

A mindennapi rutinokhoz való visszatérés (kutyasétáltatás, lecke megírása,  időben történő lefekvés stb.) segít az új egyensúly helyreállításában.

Ha azt szeretnénk, hogy gyermekünk kamasz korában is hozzánk forduljon a gondjaival, akkor születésétől kezdve ápoljuk vele a kapcsolatunkat! Kutatások támasztják alá, hogy azok a gyerekek, akik élő, bizalomteljes kapcsolatban vannak szüleikkel, tanáraikkal, sokkal valószínűbb, hogy sikeresebben veszik a felnőtté válás akadályait is.

9 tipp arra, hogyan beszélgessünk a gyerekekkel

1. Kezdjük korán!
Kisgyerekekkel a legkönnyebb játékos formában, szerepbe bújva beszélgetni. Próbáljuk ki, mi történik, ha felhúzunk egy bábot a kezünkre! Adjuk meg a kezdő lökést a szerepjátékhoz és utána engedjük, hogy gyermekünk irányítsa a történéseket. Vagy vegyük elő a csomagolópapírt és a krétákat, rajzoljunk és meséljünk a rajzokról!

2. A gyermek szintjén és nyelvén beszéljünk!
Amikor a gyerek nyitottan fordul felénk a kérdéseivel, gyakran megtáltosodva a mester-tanítvány szerephelyzettől magasra tesszük a lécet, túlbecsüljük gyermekünk megértési képességét. Annyi információval szolgáljunk, amennyi kielégíti a gyereket, röviden és világosan fogalmazzunk. A túl sok információ összezavarhatja és megijesztheti. Legyünk figyelmesek a jelzéseire, amikor már inkább lezárná a beszélgetést. Ne feledjük, hogy máskor is vissza lehet térni az adott témához!

3. Tegyük a beszélgetést könnyeddé!
Néha könnyebb egy témáról az autóban beszélgetni, mintha a nappaliban a kanapén ülve diskurálnánk ugyanarról a dologról. A közös kutyasétáltatás vagy horgászás is jó alkalmat szolgáltat arra, hogy bizalmat ébresszünk gyermekünkben, ahelyett, hogy koncentrált figyelmünkkel baljós hangulatot gerjesztenénk.

4. Legyünk őszinték!
Azt gondolhatnánk, hogy megvédjük a gyereket azzal, ha elrejtjük az érzéseinket. Jót tesz, ha a gyerek előtt sírunk. Természetes viselkedésünk segítség számára, látja, hogy a veszteség élménye a felnőtteknek is fájdalmas.

5.  Kezdeményezzük mi a beszélgetést!
Ha úgy érezzük, hogy van valami, amiről szeretnénk beszélni gyermekünkkel, ne várjunk sokat vele. Először tisztázzuk, hogy mit tud, mit hallott az adott témáról. Aztán kérdezzük meg, hogy mit gondol, mit érez ezzel kapcsolatosan.

6.  Hallgassuk meg gyermekünket!
Ha nem a párbeszédet és megértést tartjuk szem előtt, hanem a látszat-okítást és előfeltételezéseink igazolását, amikor befejezzük a gyerek megkezdett mondatait és kiselőadást tartunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy süket fülekre és zárt szívekre találunk!

7.  Beszéljünk az értékeinkről!
A szülők az elsődleges információ forrásai a gyerekek céljainak és értékrendszerének alakulásával, formálásával kapcsolatban. Értékeljük gyermekünk figyelmét és kezdjünk el élni vele a lehető legkorábban, amíg lépéselőnyben vagyunk a kortársakkal és a médiával szemben!

8.  Legyünk elérhetőek!
A gyerekek nem akkor keresik a társaságunkat, amikor nekünk kényelmes. Fontos, hogy elérhetőek legyünk, amikor beszélgetni szeretnének velünk. Minél többször megközelíthetőek vagyunk, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy a gyerek megtalál minket a kérdéseivel, mondandójával.

9. Legyünk türelmesek!
Bizonyára tapasztaltuk már, hogy beletelik egy kis időbe, amíg a gyerekek a lényegre térnek. Előfordulhat, hogy egy témát újra és újra szóba hoznak, nem véletlenül. Foglalkoztatja őket az adott dolog és ezzel jelzik, hogy több információra van szükségük. Minden egyes beszélgetéssel jobban megértik, átlátják a helyzetet, így rakosgatva össze a teljes kép puzzle-darabkáit. Értékeink és hiedelmeink mentén egyre mélyebb beszélgetéseket folytathatunk velük, ha elég türelmesek vagyunk és a gyerek tempóját követjük.

(Megjelent: Ridikül Magazin, 2015. augusztus 1.)

The post Titkolózunk, mert félünk appeared first on Medveczky Kata.

Az elengedés nem egy egyszeri aktus, hanem jó esetben egy újra és újra visszatérő élmény, tapasztalás szülő és gyermek számára.

Már egészen csecsemőkortól kezdve gyakorolhatjuk.

A kötődő nevelés híve vagyok, mégis mikor a gyermekeim kisbabák voltak és éppen jól érezték magukat, szívesen adtam oda nagyszülők, barátok kezébe, had fogják ők is egy kicsit őket. A nagypapa még hordozókendőbe is magára kötötte a legkisebb gyermekem, ami a jelek szerint óriási élmény volt mindkettőjük számára.

Kislányom 5 éves volt, mikor először szeretett volna az egyik kis barátnőjénél aludni. Napokig kérlelt és érvelt. Végül azt gondoltam, ha ennyire szeretné, akkor már biztosan érett rá. Kis izgalommal, de nagy bizalommal elengedtük. Hazaérve olyan kitörő örömmel számolt be a történtekről, hogy biztos vagyok benne egy életre magával viszi ezt az élményt és az általa szerzett tapasztalatot: "Milyen jó, hogy bíztak bennem."

Amikor a lelki köldökzsinórral túl szorosan és túl sokáig magunkhoz kötjük a gyerekeinket, akkor a legnagyobb pszichológiai erőszakot követjük el ellenük: nem engedjük, hogy önállóvá váljanak és felnőjenek.

A helikopter szülők, folyamatosan a gyermekük fölött "repkednek" és feszült aggodalommal követik őket, leginkább attól a céltól vezérelve, hogy megóvják őket a rájuk leselkedő veszélyektől és a természetes következményekkel járó életleckéktől.

A gyermek fejlődésének bizonyos szakaszaiban valóban óriási szükség van a szülői kontrollra, és ez csak még jobban megnehezíti, hogy idejében el tudjuk engedni a kormányt, amikor már nem nekünk kell irányítani.

A túlzott kontroll következményei

A felelősségvállalás hiánya. 

Kudarctól való félelem.

Alacsony önbizalom. 

Függő személyiség. 

Vágjuk el a lelki köldökzsinórt!

Sok szülő számára jelent valódi kihívást az, hogy megadja gyermekének azt a szabadságot, hogy fiatal felnőtté válhasson, aki saját, felelős döntéseket hozhat. Tele vagyunk félelemmel, aggódással és valószínűleg ez a mozgatórugója a legtöbb kamasz-szülő vitának is.

Az egészséges személyiség kialakulásához a gyerekeknek szükségük van arra, hogy bontogassák a szárnyaikat.

És egyszer muszáj kirepülniük a fészekből is.

1. Engedjük, hogy kezdeményezzen!

2. Bízzunk benne!

3. Tanítsuk meg dönteni!

Engedjük el gyermekünk kezét, hogy visszajöjjön tankolni!

Az egyéves kis totyogó egyszer csak lemászik az anyaölből és az elemi kíváncsiságtól vezérelve egyre messzebb merészkedik. Elindul felfedezni a világot és mi engedjük, hiszen tudjuk, hogy előbb-utóbb visszatér a biztonságot nyújtó bázishoz, hogy érzelmileg feltöltekezzen. Aztán újra elmegy és újra visszajön. A pszichológiában ezt a jelenséget "érzelmi tankolásnak" nevezzük.

Ha a szülő-gyerek kapcsolat kölcsönös bizalomra, tiszteletre épül, akkor biztosak lehetünk benne, hogyha egy idő után már nem is mi vagyunk a gyermekünk életének középpontja, ő mégis időnként vissza fog jönni tankolni.

Tölteni és töltekezni.

The post Helikopter szülők appeared first on Medveczky Kata.

Mit tegyünk, ha a mi gyerekünk nem a jó alvók táborába tartozik és nehezen alszik el?

Legyünk következetesek a lefekvési idő betartásában!

A gyerekeknek nagyon fontos, hogy megszokott, előre látható időbeosztásuk legyen, még akkor is, ha néha lázadoznak ellene. Nem kötelező persze azonnal elaludniuk: a lefekvésbe beletartozik a mese, a beszélgetés, az éneklés, vagy bármi olyan rutin, amelyet a szüleivel közösen alakít ki.

Az ágyát telepakolhatja plüssállatokkal, könyvekkel és sok minden mással (ismertem kisfiút, aki a születésnapján a frissen kapott háromkerekű biciklijével aludt). A legfontosabb az, hogy ne boruljon föl a biztonságos rend: ne keljen föl csak azért, mert éppen nincs kedve befejezni a napot.

A szülő közelsége biztonságot sugároz

Nehézségek merülnek fel a lefekvéskor, nem akar aludni menni a gyerek?

Egy időre nyugodtan odatelepedhet az anya vagy az apa – akár az ágyba (ha belefér), akár a padlóra, szőnyegre vagy egy matracra. Nem ártunk vele, sőt! A szülő megnyugtató közelsége aktiválja a gyermek testében az "alvást elősegítő" hormonok (oxitocin) felszabadulását.

Ekkor már nem kell szórakoztatni őt: elég, ha mellette vagyunk, és belemerülünk egy jó könyvbe. Lehet, hogy amúgy sem jut ilyesmire időnk nap közben, így mindkét fél „profitálhat” az együttlétből. A szülő is megérdemel néha ennyit.

Az se baj, ha minket is elnyom az álom mellette – különösen, ha ebéd utáni alvásról van szó. Így legalább együtt lehetünk vele annak ellenére, hogy éppen alvásidő van. Sok gyerek éppen azért menekül az alvástól, mert szeretne még együtt lenni a szüleivel, testvéreivel. Így ezt a kifogásukat is hatékonyan tudjuk kezelni, ráadásul mi is nyerünk egy kis jutalomszunyálást.

Rémálmok

Nagyobb a gond, ha a kicsinek rémálmai vannak. Majdnem minden szülő átélte már azt az ijesztő pillanatot, amikor az éjszaka közepén a gyermeke kétségbeesett sikítására ébred. Fájdalmas élmény látni az arcán a rettegést, és tudni, hogy éppen valami olyasmit él át, ami számára valóban rémisztő.

Sajnos meglehetősen mindennapos jelenségről van szó: a hét-nyolc éves gyerekek legalább tíz százalékának hetente vannak rémálmai.

A gyerekeknek is vannak gondjaik

A rémálmok annak a jelei, hogy a gyerekeknek éppen úgy megvannak a maguk problémái az életben, mint nekünk, felnőtteknek. Sok élmény éri őket, ezek között pedig elkerülhetetlenül vannak negatívak is. Nem kell feltétlenül komoly traumákra gondolni: bőven elég, ha az egyik szülő elutazik egy-két napra, vagy ha valaki ingerülten rákiabál a kicsire.

A gyerekeknek meg kell küzdeniük ezekkel az érzelmi nehézségekkel, és ez a küzdelem gyakran az álmaikban is folytatódik.

Tipikus okozója a rémálmoknak, ha kistestvér születik, vagy ha a gyerek visszatérő konfliktusokat tapasztal a családban. Ha ezek tartósan jelen vannak az életében, akkor könnyen lehet, hogy a rémálmok is állandósulnak.

Biztonságos érzelmi környezet

A rémálmok megelőzésében a legfontosabb, hogy a kicsi biztonságban érezze magát otthon, és feltétlenül bízhasson a szüleiben. Amikor rosszat álmodik, azonnal igényli szülei megnyugtató jelenlétét. Feltétlenül szükséges a testi kontaktus: öleljük magunkhoz, fogjuk meg a kezét és nyugodt hangon adjuk tudtára, hogy mellette vagyunk. Ha hozzánk bújhat, érezheti a megnyugtató testmeleget, az esetek többségében hamar megnyugszik.

8 ötlet arra, hogy mit kezdjünk akkor, ha gyermekünknek rémálma van

1. Együttérzően beszéljünk a gyerekkel az álmáról!

A legkézenfekvőbb terápia, ha meghallgatjuk, mit álmodott. Ilyenkor alkalom nyílik arra, hogy jelezzük neki, mennyire együtt érzünk vele és megértjük a riadalmát. Sokat segítünk azzal, ha ilyenkor a saját szavainkkal is megfogalmazzuk az álmát, és biztosítjuk őt arról, hogy ilyesmi a valóságban nem fordulhat elő.

Jó alkalom ez arra is, hogy újra biztosítsuk a gyermekünket a legfontosabb szülői feladatról: arról, hogy mindig minden körülmények között vele vagyunk. Mellette állunk , és soha nem hagyjuk, hogy bármiféle baja essen.

2. Gondoljuk végig a gyereket érintő változásokat!

Ha nem sikerül konkrét információt megtudnunk az álmáról, akkor nézzünk körül egy kicsit a házunk táján.

Biztosak lehetünk abban, hogy ha súlyos események, vagy jelentősebb változások történtek körülöttünk, akkor ezeknek köze lehet a rémálmokhoz.

Akár haláleset, válás történt a családban, akár csak tanúja volt egy hangosabb vitának, vagy elveszett egy fél napra a kedvenc macija, a reakció megnyilvánulhat rossz álmokban is.

A kislányomnak akkor volt egy-két nehéz éjszakája, amikor óvodát váltottunk. Órákon keresztül forgolódott az ágyában és sírdogált. Igazi kínokat élt át. Simogattam, beszéltem hozzá és ő reagált is rá. Lassan sikerült csak nyugodt álomba merülnie. Reggel semmire sem emlékezett.

3. Nézzünk magunkra a külvilág szemével!

Időről időre vizsgáljuk fölül a nevelési módszereinket. Már azzal is komoly károkat okozhatunk a saját gyerekünknek, ha túl szigorúak vagyunk, ha folyamatosan kiabálunk vele.

Azok a gyerekek pedig, akiket rendszeresen megvernek, több kutatás tanúsága szerint is gyakrabban szenvednek rémálmoktól. Mindig minden körülmények között érvényes az az alapszabály, hogy a szeretet és az empátia az emberséges és sikeres gyermeknevelés alapja.

4. Korlátozzuk a képernyőt!

Figyeljünk oda a tömegmédiára! Akármilyen nehéz ezt a gyakorlatban kivitelezni, mindenképpen korlátoznunk kell azt a mennyiséget, melyet a gyerek a különböző képernyők előtt tölt. Azok a gyerekek, akik sok tévét néznek, a statisztikák szerint többször álmodnak rosszat, mint azok, akiknél a szülők kézben tartják ezt a tevékenységet.

Egyes gyerekek jobban, mások rosszabbul viselik a televízióban látottakat. Olyan jelenetek is traumatikusak lehetnek, amelyekről mi, felnőttek ezt soha nem gondolnánk. Akár egy gyermekrajzfilm is szolgálhat kellemetlen meglepetéssel.

Különösen lényeges, hogy a megfelelő kontrollt gyakoroljuk az internethasználat fölött is. Akármilyen biztonságosnak tűnik egy honlap, ne feledjük, hogy merő véletlenségből is meglepően egyszerű veszélyes helyekre keveredni róla.

Gerald Hüther német agykutató és neuropszichológus szerint az lenne a jó, ha a gyerekek a beiskolázás előtt nem kerülnének egyáltalán kapcsolatba a tévével és a számítógéppel!

5. Kutassuk fel, mi dühíti a gyereket!

Kövessük nyomon mitől mérges a gyermekünk! Gyakran előfordul, hogy a kicsik bűntudatot éreznek, ha mérgesek lesznek. Ezek az érzések persze csak ideiglenesen elfojthatók, és ha máshogyan nem, akkor rémálmokban törnek elő.

Mindenkinek joga van neheztelni, dühösnek lenni, így nekik is. Ilyenkor meg kell beszélnünk a gyermekünkkel, mi dühítette fel őket. Tudatosítsuk benne, hogy nem követett el semmi rosszat: tegyük számára egyértelművé, hogy ezek az érzelmek természetesek és helyén valók!

6. Kezeljük a gyereket az életkorának megfelelően!

Ügyeljünk arra, hogy a gyermekünk ne kerüljön szembe túlzott elvárásokkal. Ne akarjunk egy kis felnőttet gyártani belőle, hanem figyeljünk oda arra, hogy az életkori és fejlettségi sajátosságai szerint terheljük!

Vannak gyerekek, akik szorongósabbak az átlagnál. Az ő számukra különösen fontos, hogy mindig ott legyen a háttérben egy biztonságos bázis, hogy soha ne érezzék magukat elhagyatottnak, kiszolgáltatottnak. Nekik olyan feladatokat adjunk, amelyek nem jelentenek számukra frusztráló élményeket és erősítik az önmagukba vetett hitüket.

7. Tegyük a helyükre az álmait!

Ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy tudatosítsuk bennük: a rossz álmok ugyan kellemetlenek és félelmetesek lehetnek, de semmi közük a valósághoz. A rettegésnek gyakran erejét lehet venni már azzal is, ha sikerül rávenni a gyereket, hogy egy kicsit kevésbé vegye komolyan.

Minél inkább a helyükön tudja kezelni a saját álmait, annál önállóbb lesz ebben a küzdelemben, és annál tartósabb győzelmet tud aratni.

8. Játsszuk el vele a rémálmokat!

Meglepően jó eredményekre vezetnek a drámaterápia egyes elemei. Ezeket otthon is meg lehet valósítani, különösen, ha az egész család részt vesz bennük.

Első pillantásra talán szokatlannak tűnik eljátszani a gyerek álmát, de a hatása megdöbbentően erős lehet. Ha anya, apa és a gyerekek együtt vesznek részt egy ilyen rögtönzött előadásban, sokkal közelebb hozzák a valósághoz mindannyiuk számára. A rémálmok misztikus köde helyett valóságos, családi környezetben zajlik az eredetileg rémisztő eseménysor, és a szereplők a rossz álom végkimenetelét is könnyedén pozitív irányba változtathatják.

Nagyon fontos eredménye ennek, hogy a gyerek megtanulja kinevetni a rémisztő élményeket, és ezzel tompítani lehet a hatásukat.

Tudatosság és összetartás

A rémálmok kezelése lehetséges: sok szeretet, odafigyelés és empátia kell hozzá. Ha ezek megvannak, akkor a család erejével megoldható a gond.

Mint minden hasonló probléma esetén, itt is érvényes az alapszabály: a legtöbb probléma életvezetési jellegű. A bajok gyökerét először a saját környezetünkben keressük, így a legbiztosabb a megoldás.

The post Rémálmok és szorongások appeared first on Medveczky Kata.

Természetes, hogy szülőként felhúzzuk magunkat azon és kiborulunk, ha a gyerekünk hazudik. Előbb-utóbb azonban fel kell ismernünk, hogy a hazugság megjelenése természetes velejárója a gyermeki fejlődésnek.

Ha nagyobb a gyermekünk és gyakran azon kapjuk, hogy nem mond igazat, érdemes azon elgondolkodnunk, hogy milyen a kapcsolatunk vele, mennyire biztonságos, bizalomteli az otthoni légkör.

Miért hazudik a gyerek?

Ez a kérdés bennem egy újabb kérdést vet fel: csak a gyerek hazudik? A felnőttek nem hazudnak?

Szülő: "Megetted a sütit, amit mondtam, hogy holnapra készítettem?"

Gyerek: (Sütimorzsákkal a szája körül) "Nem."

Ha a gyerekek veleszületetten jó természetűek, miért hazudnak mégis?

Erre kérdésre egyszerű a válasz: azért hazudnak, mert jó természetűek. A tőlük telhető legjobb módon próbálnak természetellenes kultúránk álnokságokkal teli világában eligazodni.

A kisgyerek az ösztöneire hallgat, amikor a gyomra jelzi az éhséget. Nem természetszerű számára, hogy higgyen abban, hogy "majd nem lesz holnapra" és az sem, hogy felülírja a belső, őszinte "vezérlőrendszerét" holmi önkényes korlátozásokkal.

Abban a pillanatban is veleszületetten jó, amikor szembesül a szülei elvárásaival, hogy megette a tiltott süteményt.

Természetszerű jóságából fakadóan olyan választ ad a szüleinek, amit úgy gondol, hogy hallani szeretnének. Nem fakad a gyerekek természetéből, hogy ellenérzést váltsanak ki másokból.

Hazugság óvódáskorban

Az óvodás gyermek még nem is érti, hogy mi az a hazugság és pláne azt, hogy az nem jó dolog. Néha kitalálnak történeteket, amelyek nem fedik a valóságot vagy eltúloznak valamit, ami alapjában véve igaz. A gyerekeknek ebben a korban nagyon élénk a fantáziájuk és épp ekkor tanulják megkülönböztetni a mesét (fantázia, képzelet) a valóságtól.

Amikor az óvodáskorú gyerekek kitalálnak különféle történeteket, talán azért is lehet, mert azt kívánják, hogy bárcsak igaz lenne.

A szülők vagy meghallgatják ezeket a történeteket és nem mondanak semmit vagy lehetőségként használják arra, hogy egy kis igazságot is belevigyenek abba, amit a gyerek mondott. Egy példa az utóbbi esetre, amikor a gyerek azt mondja, hogy "meg tudok enni akár százat is ebből a finom sütiből", azt felelhetjük rá, hogy "azt kívánod, hogy bárcsak meg tudnál enni százat belőle, ugye?!"

A kisgyerekek azért is "hazudhatnak", hogy megszerezzenek maguknak valamit, amit nagyon akarnak, de ebben a korban még nem ismerik fel, hogy bármi probléma lenne ezzel a taktikával. Érdemes ilyen esetekben egyáltalán nem reagálni.

Később mindenképpen fontos elmondanunk egyszerűen és röviden a kisgyereknek, hogy rossz dolog hazudni és mindig az a legjobb, ha elmondjuk az igazságot.

Mondjuk azt is el neki, hogy milyen boldoggá tesz minket azzal, ha elmondja az igazat és hogy milyen nehéz bizalommal lenni iránta, ha nem ezt teszi.

A hazugság okai

Amikor a gyerekek elérik az iskoláskort elkezdik megérteni, hogy a hazugság rossz.

A hazugságnak számtalan oka lehet. A teljesség igénye nélkül, íme néhány szempont, ami segít megérteni, hogy mi rejtőzhet a hazugság mögött.

A gyerekek azért is hazudhatnak, mert

1. félnek. Amikor a gyerekek megijednek a cselekedeteik következményeitől, gyakran hazudnak, hogy elfedjék azokat.
2. meg akarnak védeni valakit.
3. meg akarnak kapni valamit, amire nagyon vágynak.
4. nagy a képzelőerejük és az igazság unalmas.
5. el akarják kerülni a büntetést vagy egy kellemetlen feladatot: ("Megmostad a fogad?" - "Igen, apa.")
6. növelni szeretnék az önbizalmukat. A hazugság oka lehet a szeretet, az elismerés és a figyelem utáni vágy is. A gyerekek szeretnek gyorsan és hatásosan "lenyűgözni" másokat. Dicséretért, pozitív visszajelzésért áhítoznak.
7. Az is előfordulhat, hogy a gyerekek akaratlanul hazudnak. Néha a hazugság egyáltalán nem szándékos, csak kicsúszik a gyerek száján, főként akkor, amikor rajtakapták egy csínytevésen. ("Ki törte el a dédnagymama vázáját?" "Nem én voltam.")
8. azt hallják, hogy a szüleik hazudnak. A gyerekek, mint tudjuk utánzás útján tanulnak.

Mit tegyünk, ha a gyerek hazudik?

Nem tudjuk megóvni a gyermekünket a hazudozástól, de sokat tehetünk azért, hogy arra bátorítsuk, hogy elmondja az igazat és a hazugságnak ne legyen egy félreértelmezett jutalmazó értéke.

Sok hazugság önvédelemből származik. Könnyű belecsúszni a hazugságba és még könnyebb benne maradni. Sok gyerek "fájdalomcsillapításként" csúszik bele a hazugságba, mintha a kellemes, meleg tengervízbe mártózna meg. Sokkal kellemetlenebb és fájdalmasabb kijönni belőle, amikor fázunk és reszketünk.

Segíthetünk a gyerekeinknek azzal, hogy nem teremtünk olyan helyzetet számukra, amelyben nyomás alatt érzik magukat, hogy hazudjanak vagy szenvednek a következményektől.

Fontos, hogy elmondjuk a gyereknek azt, hogy ha igazat mond a többiek bízni fognak benne és hogy a hazugság nem becsületes dolog, ha valaki nem becsületes, annak következményei vannak.

• A legelső és legfontosabb szabály, hogy elfogadó, megértő és nyitott légkört teremtsünk a beszélgetéshez, amelyben a gyerek biztonságban érezheti magát, hogy elmondja az igazat, ha valami rosszat tett.
• Ahelyett, hogy vádoljuk a gyereket, arra koncentráljunk, hogy mi történt vagy mi a probléma és milyen megoldást lehet rá találni.
• Felejtsük el a vallatófényt és a hazugságvizsgáló készüléket. Ne feledkezzünk meg róla, hogy az a célunk, hogy beszélgessünk a gyerekkel. Ha keresztkérdésekkel vallatjuk, akkor még jobban bezárkózik, ahelyett, hogy megnyílna.
• Legyünk úrrá sértettségünkön és bízzunk a gyermekünkben, pozitív hozzáállással keressük az okokat, hogy miért hazudott. Azonnal meg fogja érezni, ha segítő és megértő attitűddel fordulunk feléje. Segít a pozitív hozzáállás kialakításában, ha arra gondolunk, hogy a hazugság csak egy elhibázott túlélő technika.
• Ne csaljuk be a gyermeket a hazugság csapdájába, akkor se, ha látható nyomai vannak annak, hogy nem jól viselkedett. Ha kérdőre vonjuk valószínűleg hazugságot csikarunk ki belőle. Beszéljünk vele nyugodtan arról, hogy mi történt.
• Nehéz az igazságot elmondani. Kockázatos annak beismerése, hogy hibáztunk. Amikor a gyerek beismeri, hogy valami rosszat követett el, először köszönd meg neki, hogy elmondta az igazságot. Ismerd el a bátorságát. Aztán foglalkozzatok a történtekkel, úgy hogy lehetősége legyen a jóvátételre (bocsánatot kérni a sértettektől, stb) és a belátásra, hogy mi volt abban a nem jó, amit tett. Csak ilyen módon erősíthetjük benne, hogy vállalja a felelősséget azért, amit tesz és ezáltal kevesebb hasonló dolog történjen a jövőben. Fontos hangsúlyozni, hogy mind a két lépés (1) a megköszönés és a (2) megfelelő következmények alapvető az eredményesség szempontjából. Hibát követünk el, ha akármelyiket is elhagyjuk. A pozitív visszajelzés segít abban, hogy vállalja a következményeket, miközben fejleszti az erkölcsérzékét is.
• Mielőtt beszélsz a gyerekkel a hazugságról, bizonyosodj meg róla, hogy valóban hazudott-e. Ha tévesen vádoljuk vagy ha nem hiszünk a gyereknek, amikor elmondja az igazat, pusztító lehet és óriási károkat okozhat.
• Ha gyakrabban előfordul, hogy a gyerek hazudik, találjatok ki egy külön szabályt, hogy mi történjen ezekben az esetekben. Nagyon sokat segíthet, ha előre megbeszélitek közösen a gyerekkel, hogy mi legyen az "eljárás" hazugság esetén. Ebben az esetben a gyerek előre tudni fogja a következményeket, ha a hazugságot válassza.

..., hogy ne kelljen a gyereknek hazugságba menekülnie

The post Hazudik a gyerek - miért? Hazugság gyerekeknél. appeared first on Medveczky Kata.

• Melyik óvodát válasszam?
• Fogja-e szeretni az óvónénit?
• Milyen a jó óvónéni?
• Mennyi ideig tart a beszoktatás?
• Mikor hozzam el az óvodából?
• Lesznek-e barátai?
• Mi történik, ha túl gyakran megbetegszik?

Miért ilyen fontos esemény az óvodakezdés, az óvodai beszoktatás?

Az óvoda az első nagy megmérettetés a család, szülők életében, ahol kiderül, hogy vajon jól teljesítettek-e eddig szülőségből. Lehet, hogy ezt nem is fogalmazzuk meg magunknak tudatosan, de ekkor kapunk először visszajelzést arról, hogy a gyermekünk "beválik-e", "megfelel-e", "beszokik-e"...

Egyszer egy sok évtizedes tapasztalattal bíró bölcsődei gondozónő mondta, hogy ő még nem látott olyan gyereket, aki ne tudott volna a bölcsibe beszokni. Lehet, hogy valakinek kevesebb, valakinek több időbe telik, de előbb-utóbb minden gyermek képes lesz rá. Vagyis: ha az óvodai beszoktatás nem zajlik le néhány hét alatt, azért ne csodálkozzunk...

Mit tehetünk azért, hogy ne legyen rémálom az óvodai beszoktatás?

Ahhoz, hogy jól vegyük az első nagyobb akadályt, érdemes elsőként a figyelmünket saját magunkra irányítani és megvizsgálni, hogy mi, szülők hogyan állunk az óvodakezdés témájához.

• Hogyan gondolunk mi az óvodára?
• Vannak saját emlékeink?
• Milyen érzések töltenek el, amikor első nap visszük óvodába a gyereket?
• Vagy amikor először hagyjuk ott egy-két órára az óvodában?

Minden gondolatunk és érzésünk - kimondatlanul is - sugárzik rólunk, a viselkedésünkből, a mimikánkból, hanglejtésünkből, stb.

A gyerekek olyan antennákkal születnek, amelyek képesek kódolni a nemverbális kommunikációnk mögött meghúzódó érzéseket és gondolatokat és ennek megfelelően reagálnak az új helyzetre.

Ha mi magunk szorongunk és félünk az óvodától, igazából nem szeretnénk még elszakadni a gyermekünktől, ezeket a félelmeket a gyermekünk is átveszi és csupán beteljesíti tudatalatti vágyunkat.

Amikor azt tapaszalja a gyermek, hogy anya és apa is arról beszél, hogy milyen csuda jó dolog volt óvodába járni és bárcsak ők is újra ovisok lehetnének, mert ott aztán lehetett ezt is, meg azt is csinálni, akkor talán ő is pozitív izgalommal várja majd az óvodát.

Könnyebb óvodai beszoktatás

Az óvónők nagyon sokat segíthetnek, hogy az óvodai beszoktatás gördülékenyen menjen.

Beszélgess velük, kérdezz bátran! Óriási tapasztalatuk és számtalan jó ötletük van, hogy éppen a ti esetetekben mi lenne hasznos. Az óvodai beszoktatás nem egyszerű feladat, hiszen az óvónőknek is meg kell találniuk a kulcsot a különböző környezetből érkező, különböző személyiségű gyerekekhez. Az óvodai beszoktatás tehát "összeszokás" minden gyerek és az óvónők számára is.

A jó óvónő tudja, hogy először a szülőt kell megnyugtatni, hogy jó helyen, biztonságban lesz a gyermeke. Amint ki lehet mondani, hogy nem könnyű feladat ez a szülő számára sem, máris könnyebbé válik.

A jó óvónő már első pillanatra felméri, milyen személyiségtípusba tartozik egy gyerek, és az óvodai beszoktatás menetét, módját, idejét is ehhez tudja igazítani. Ez nem azt jelenti, hogy a lassabban megnyíló gyerekek esetében az óvodai beszoktatás anyukával együtt töltött ideje megnyúlik - hanem csak azt, hogy nem támaszt "elvárást" a gyerekkel szemben, hogy ekkorra vagy akkorra már meg kell szoknia az óvodát. Sokszor épp az óvónő inti türelemre a szülőt, hiszen mégiscsak több óvodai beszoktatás van már a háta mögött...

Az óvónénikkel való jó kapcsolat kialakítását most kell elkezdeni, amely több szempontból is meghatározó lesz a következő 3 évben.

1. Szakmai tanácsok meghallgatása

A partneri viszony megalapozása azzal kezdődik, hogy nyitottan fordulunk az óvónők felé és meghallgatjuk szakmai tanácsaikat. Nemcsak az óvodai beszoktatással kapcsolatban, de gyermekünk személyiségéről is fontos visszajelzést kaphatunk.

2. Nyílt kommunikáció

Nagyon fontos, hogy fogalmazzuk meg igényeinket, szükségleteinket, merjünk segítséget kérni! Senki nem tudja kitalálni a gondolatainkat, de ha elkezdünk beszélgetni, akkor már együtt lehet a megoldásokat keresni.

3. Példamutatás a gyereknek

Mintát adunk gyermekeinknek azzal, ahogyan egy problémát megoldunk vagy ahogyan az óvónénikről beszélünk. Ha tisztelettel fordulunk feléjük és elismerjük szakmai tudásukat, gyermekünk is pozitív attitűddel, együttműködően fog viselkedni. Ezzel a példanyújtással is segíthetjük a gyermek és az óvónéni közötti harmonikus kapcsolat kialakulását.

Mennyi ideig tartson az óvodai beszoktatás?

Vannak óvodák, ahol hetekre is elhúzzák, más helyen csak néhány nap. Ha megtehetjük, válasszunk olyan ovit, ahol rövidre zárják a beszoktatás körüli kínlódást. Sem a gyereknek, sem a szülőnek nem jó, ha nincsenek keretek és fix pontok, amelyekhez igazodni lehet.

Az intézményeknek különböző beszoktatási rendje lehet, érdemes még az óvodaválasztásnál tájékozódni erről. Ha lehetséges úgy alakítsuk a munkába való visszatérés idejét, hogy az ne szeptember 1-re essen. Minél inkább a gyermekre tudunk hangolódni a beszoktatás ideje alatt, annál könnyebben sikerül neki büszke óvodássá válnia.

Az óvodapedagógusok szerint az óvodai beszoktatás időtartama nem egy vagy két hét, hanem az egész első év az óvodával való ismerkedésről szól. Az első évben, amikor a kisgyerekek megbetegszenek és egy-két hétig otthon maradnak, szinte minden alkalommal elöről kell kezdeni az óvodai beszoktatást. A gyerekeknek hosszú időre van szükségük ahhoz, hogy érzelmileg biztonságban érezzék magukat az óvodában.

Betegség az óvodai beszoktatás miatt?

Előfordulhat, hogy a kisgyerek megbetegszik az óvodai beszoktatás alatt. Többnyire pszichoszomatikus eredetű betegségről vagy tünetekről beszélhetünk ilyenkor (pl. szobatiszta volt már és újra bepisil, hirtelen lázas lesz, de nincs más egyéb tünete, székrekedés, nagyobb mértékű szorongás, fejfájás, stb.).

A biztonságosan kötődő gyermekek az óvodai beszoktatás időszakában érzelmileg instabillá válnak, hiszen el kell szakadniuk a biztonságot jelentő forrástól (szülők), ami lelkileg megterhelő számukra. Ez a fajta "lelki legyengülés" vezethet aztán a testi legyengüléshez is, így könnyebben elkapják a különböző betegségeket.

Kettős támadás is indul ilyenkor a kicsik szervezete ellen, hiszen azok a gyerekek, akik előtte nem jártak közösségbe, csak az otthoni baktérium-flórával kötöttek eddig ismeretséget. Az új helyen új bacik környékezik meg őket. Általában az első évben a gyerek “megbarátkozik” az új betolakodókkal és immunrendszere évről évre erősödik.

Viszont vannak olyan gyerekek, akik nem csak az első évben, de végig a 3 év alatt sokat hiányoznak betegség miatt az óvodából.

Ekkor érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy:

• Vajon miért lesz olyan gyakran beteg a gyerek?
• Lehet, hogy valami miatt nem szeret óvodába járni?
• Esetleg szorong valamitől?

Éjszakai rémálmok – lehet, hogy nehezebb az óvodai beszoktatás, mint reméltük?

Sokszor tapasztalhatjuk, hogy az óvodai beszoktatás első hete simán ment, de a második héten már kisebb-nagyobb problémák jelentkeznek. A gyermek életében bekövetkező változás olyan élményeket, érzelmeket hoz magával, amellyel nem minden kisgyereknek könnyű megküzdeni.

Ezeket többnyire éjszaka, alvás közben dolgozza fel az agyunk, amelyek álmok formájában nyilvánulnak meg. Nem ritka jelenség ilyenkor, hogy a gyermek az éjszaka közepén felriad vagy hangosan beszél álmában. A gyötrő rémálmokat belső feszültség, szorongás, feldolgozatlan élmények váltják ki.

Hogyan segíthetünk gyermekünk szorongásának oldásában az óvodai beszoktatás alatt?

• Elsőként nekünk, szülőknek “nem szabad” szoronganunk, mert a gyermek tudat alatt is átveszi ezeket a feszültségeket, ránk hangolódik. Amennyiben mi magunk meg vagyunk győződve arról, hogy a gyerek a legjobb helyen lesz, akkor ő is így fogja érezni.
• Bízzunk benne és saját magunkban, hogy ügyesen fogjuk venni ezt az “akadályt” is, hiszen már mennyi mindent megoldottunk az elmúlt 3 év alatt.
• Ovi után beszélgessünk gyermekünkkel, de ne kérdezzünk túl sokat. Hagyjuk, hogy ő irányítsa a beszélgetést, mi csak forduljunk felé teljes figyelmünkkel és röviden (“ühüm, értem, nahát!, hm) adjuk tudtára, hogy megértjük őt.
• Fogadjuk el és nevezzük meg az érzéseit. A gyermek nem tudja megmondani, hogy éppen szomorú, csalódott, dühös vagy zavarban van. Azáltal, hogy segítünk neki az érzések megnevezésében és el is fogadjuk őt az aktuális érzelmeivel együtt, a legnagyobb jót tesszük vele: azt tapasztalja meg, hogy megértik, feltétel nélkül elfogadják és szeretik. Később felnőttként pontosan fogja tudni, hogy mit érez, ezért jobban tud majd az érzéseiről beszélni és azokat kifejezni.
• Ha már nagyon unjátok a sok beszédet, vegyetek elő papírt és ceruzát. Rajzoljatok közösen - ez is egy módja a kommunikációnak és a feszültség levezetésének. Válasszatok egy-egy színt és alkossatok úgy együtt valamit, hogy egyszer az egyikőtök rajzol valamit, majd a másik folytatja. Általában vicces rajzok születnek így, amelyeken jót lehet együtt nevetni.
• Süssétek meg együtt a kedvenc sütijét! Igen, több idő lesz, a konyha is úszni fog, de most nem ez a lényeg, mert sokkal fontosabb történik közben a gyermekeddel és köztetek. Az együtt töltött minőségi idő során gyermeked fontosnak érzi magát, új készségeket sajátít el és így önbizalma is növekszik. A kapcsolatotok pedig tovább bimbódzik.
• Menjetek ki a szabadba és fogócskázzatok, röptessetek papírsárkányt vagy fussatok versenyt. A friss levegő átmossa a lelkünket is, az elalvással garantáltan nem lesz gond utána.
• Félhomályban fürdés után egy finom babaolajjal masszírozd meg az egész testét. Az érintés gyógyít. Közben akár dúdolhatsz is neki.

8 tipp a zökkenőmentes óvodai beszoktatáshoz

1. A 3. születésnap körül, ill. egy-két hónappal az óvoda megkezdése előtt érdemes már elkezdeni beszélgetni gyermekünkkel arról, hogy ő bizony már nemsokára óvodás lesz! Mekkora kiváltság ez!
2. Sétáljatok többször a leendő óvoda felé. Figyeljétek meg a gyerekeket hogyan játszanak az udvaron. Ha lehetőség van rá, menjetek be az épületbe egy-két csoportba bekukucskálni, a szekrényeket, kis mosdókat és az egyéb érdekességeket szemügyre venni.
3. Kezdjetek el otthon is kialakítani az óvodaihoz hasonló napirendet (ha eddig még nem tettétek).
4. Beszéljétek meg előre, hogy mikor és ki fog érte menni. A mikort egy eseményhez kössétek (ebéd előtt, alvás után, stb.), mert a gyerekeknek ebben az életkorban még nincs olyan időérzékük, mint a felnőtteknek. Nem tudnak különbséget tenni 3 óra vagy 3 nap között. Minden jelen idejű számukra, a jövőképük pedig még nem alakult ki. Ezért is lehet olyan nehéz a biztonságot jelentő mindenségtől (szülők) elszakadni akár csak rövid időre is.
5. Ne menj el úgy, hogy nem köszöntél el tőle. Röviden, határozottan, de szeretettel búcsúzz el tőle. Bármi történik, ne fordulj vissza utána, hogy megvigasztald. Még ha nehéz is megtenni, gondolj arra, hogy fontos, hogy lásson elmenni és előbb-utóbb megtanulja, hogy ez azt is jelenti, visszajössz érte.
6. Lehetőleg ne legyen más nagy változás a kisgyermek életében (költözés, új délutáni külön foglalkozások, pl. sport) az óvodakezdés időszakában.
7. Olvassatok óvodáról szóló könyveket.
8. Bőven szánj időt az óvodai beszoktatásra. Hangolódj rá gyermekedre, bízz benne és engedd el, hogy a saját útját járhassa!

Az óvodai beszoktatás sikermutatói

Mikor lehetünk nyugodtak afelől, hogy gyermekünk beszokott az óvodába? A szülők ismerik legjobban a gyereküket és ők tudják a legjobban, hogy mikor érzi jól magát, mikor felszabadult, mikor szorong vagy mikor bizonytalan még gyermekük. Ebből a szempontból sem lehet a gyerekeket összehasonlítani, mégis van egy-két olyan jellemző, ami a legtöbb gyereknél azt jelzi, hogy biztonságban érzi magát már óvodában is.

Amikor beteg, és hosszú napokat otthon tölt, akkor utána alig várja, hogy újra mehessen oviba.

Amikor valódi kapcsolat alakul ki az óvónő és a gyermek között. Ennek egy szép példája, amikor a gyerek otthon rajzot készít az óvó néninek vagy más módon kifejezi, hogy gondol rá, fontos neki.

Amikor már egy kicsit csintalankodik az óvodában. Azt jelenti, hogy biztonságban érzi magát és kezd feloldódni.

Amikor már szinte alig akar búcsúzkodni, a kíváncsiság hajtja a csoportszoba felé.

Amikor mélyen alszik éjszakánként.

Elsősorban az a gyerek fogja magát érzelmileg biztonságban érezni magát az óvodában, aki a szülei rezdüléseiből is azt érzi, hogy minden rendben van, így kerek a világ. Tehát ne feledjük, az óvodai beszoktatás sikeressége nagymértékben rajtunk is múlik! Mindezek ellenére - úgy gondolom, hogy - nem ajánlatos túlságosan komolyan venni!

Óvodai beszoktatás – segítő könyvek, segítő mesék:

• Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok;
• Szepes Mária: Pöttyös Panni az óvodában;
• Finy Petra: Az ovi-ügy;
• Bartos Erika: Anna és Peti: Irány az óvoda!,
• Vackor az óvódában; Óvoda az őserdőben; Első nap az óvodában. Diafilmek
• Csesznák András - Csesznák Verka: Lapibaba oviba megy

1. Óvónőt válassz, ne óvodát! Olyat, aki szereti a gyerekeket és örömre, bánatra egyaránt jól reagál.
2. Időben kezdjétek el a felkészülést. Magaddal kezd!
3. Ne időzíts más fontos eseményt az óvodai beszoktatás idejére!
4. A beszoktatás helyett a gyerekkel való kapcsolatodra koncentrálj!
5. Vedd lazán!

The post Az óvodai beszoktatás: az első próbatétel appeared first on Medveczky Kata.