Töredelmesen "gyónják" meg a szülők, hogy kiabálnak a gyerekkel:
"Elveszítem a türelmem és dühös leszek..., de a célomat végül mindig elérem, mert aztán odafigyel, kicsit forgatja a szemét és mintha zavarban lenne..., de hát úgyis tudja, hogy szeretem, akkor is, ha kiabálok vele, nem?!"

Sajnos, nem.

Hogyan hat a kiabálás a gyerekekre?

A kiabálás megijeszti a gyerekeket és ezekben a helyzetekben félnek a szülőtől. Leginkább attól félnek, hogy elveszítik anya vagy apa szeretetét.
A félelem sokszor düh formájában is megjelenhet. A gyermek hüllő agya (az agynak a legősibb, legprimitívebb része) lép működésbe.

A "Küzdj vagy Menekülj!" riasztás szólal meg bennük, csakúgy mint a szülőben, akinél "felment a pumpa".

Kiabálás hatása kívül-belül

A gyerekek többféle viselkedéses-választ adhatnak arra, ha kiabálnak velük: elbújnak az asztal alá, sírni kezdenek, dühösek lesznek, vannak olyan gyerekek, akik énekelni kezdenek ilyenkor vagy lefagynak és semmilyen érzelmi reakciót nem mutatnak kifelé.

Akárhogyan is viselkednek, akármit is csinálnak, szemeinkkel csak a felszínt látjuk.

Ha a gyerekek lelkébe látnánk, akkor azt tapasztalnánk, hogy minden gyermek egyformán reagál arra, amikor kiabálnak vele: védekeznek és ezért megkeményítik a szívüket irántunk.

Minél többször kiabálnak a gyerekekkel, annál jobban megkeményíti a szívét, annál nagyobb lesz a távolság gyerek és szülő között.

Ha nő a távolság, akkor csökken a befolyásunk. Nagy árat fizetünk azért, ha nem gyakorolunk indulataink felett önuralmat és azt automatikusan gyerekeinkre árasztjuk.

Miért nem mutat semmilyen reakciót a gyerek, ha kiabálok vele?

Ha már úgy tűnik, hogy a gyerek közömbös a dühünk iránt, az egyértelmű jelzés arra nézve, hogy túl sokat tapasztalt már belőle és elkezdett erőteljes védekező mechanizmusokat kialakítani a kiabálás, a feszültség ellen és ellenünk.

Ha nem változtatunk a viselkedésünkön és nem hagyjuk abba a kiabálást, akkor az lesz az eredmény, hogy gyermekünk kevésbé akar a kedvünkben járni, együttműködni, szót fogadni.

Viszont, ha észbe kapunk és akarunk változtatni, akkor visszafordítható ez a folyamat.

Ha elhatározzuk, hogy abbahagyjuk a kiabálást és ezért tudatosan minden nap erőfeszítéseket teszünk, mi leszünk a legjobban meglepődve, hogy milyen gyorsan fog gyermekünk viselkedése is megváltozni, szinte egyik napról a másikra.

Miért kiabálunk és mit tanul a gyerek a kiabálásból?

Tipikus forgatókönyv általában, hogy sokszor szólunk valamiért a gyereknek, aki nem figyel (gyakran tényleg nem hallja, ha belefeledkezik valamilyen játékba) és akkor egyik pillanatban egyszer csak már azon kapjuk magunkat, hogy felemelt hanggal mondjuk a magunkét.

A szülőket gyakran határozott szándék vezérli és amikor elveszítik a türelmüket akkor úgy gondolják, hogy amit szép szóval nem tudtak elérni addig, azt kiabálással majd most elérhetik.

Sokszor vagyunk úgy mi szülők, hogy változást szeretnének látni a gyerek viselkedésében (kevésbé a sajátunkban), tehát meg akarunk valamit tanítani nekik.

A kiabálással magunkra tudjuk vonni a gyerek figyelmét és reménykedünk benne, hogy talán így eljut hozzá az üzenet, amit mindenképpen meg szeretnének értetni vele.

Az igazság az, hogy amíg a gyereknek a hüllő agya dominál, addig nem képes tanulni, megérteni összefüggéseket. (A tanuláshoz a racionális agyrésznek kellene működésbe lépnie, de amikor kiabálunk a gyerekkel, akkor ő megijed, fél és vészhelyzetet detektál és ilyenkor csak a hüllőagy jelzőfénye villog pirosan.)

Amikor kiabálunk, akkor pont az ellenkezőjére trenírozzuk a gyerekeket, mint amit el szeretnénk érni. Arra ugyanis, hogy ne figyeljenek ránk, amíg felemeljük a hangunkat.

Ráadásul azt a mintát közvetítjük feléjük, hogy lehet egymással kiabálni, rendjén van ez a dolog, így alkalomadtán ők is kiabálni fognak velünk.

A kiabálással elveszítjük a szülői befolyásunkat

A türelmetlenségünk, haragunk eltávolítja a gyereket tőlünk. Ha rendszeresen így kommunikálunk velük, akkor elfogadott normává válik a kiabálás a családban szülő és gyerek között. De ahogy irányunkban megkeményedik a szívük, kamaszkorukban annál nyitottabbak, befolyásolhatóbbak lesznek a kortársak felől érkező nyomásra. Elveszítjük a befolyásunkat rájuk nézve, pont akkor, amikor a legnagyobb szükségünk lenne rá.

Mit tesznek másképp azok a szülők, akik nem kiabálnak?

Akár hisszük, akár nem, vannak olyan családok, ahol nem (vagy csak ritkán) emelik fel a hangjukat a szülők, ha mérgesek. Nem, nem tökéletes gyerekekről és nem tökéletes szülőkről van szó. Merthogy, ilyen nem létezik. Ezeknek a szülőknek is ugyanúgy megcélozzák és eltalálják a gyerekeik a gyenge pontjaikat és ettől a szülők méregbe gurulnak, de tudatosak tudnak maradni a feszült helyzetben.

Tudatosak a saját érzéseiket illetően, így kezelni tudják őket és meg tudják saját magukat nyugtatni, hogy ne a gyerekükre öntsék az indulataikat.

Hogyan váljak nyugodt, türelmes szülővé?

Mindenekelőtt azt mondanám, ha most velem szemben ülnél és ezt kérdeznéd tőlem, hogy szeresd magad!

Innen indul ki minden. Legyél saját magad pszichológusa és fordulj szeretettel, együttérzéssel magad iránt!

Tudom, hogy nem könnyű, de képes vagy rá. Meg lehet tanulni, csakúgy, mint biciklizni. Menni fog!

Íme néhány javaslat, ami segíthet ebben:

1.Tedd nyílvánossá a család előtt a célodat!

"Kedvesen, tisztelettel beszélek a gyerekekkel (és a házastársammal) 🙂
Igen, elég "bevállalós" dolog, hogy egy ilyen elhatározást nyílttá tegyünk és kijelentsük otthon, hogy egyszer s mindenkorra abbahagyjuk a kiabálást. Mindenképp mond el a családtagoknak, hogy ez egy tanulási folyamat és mint minden tanuláskor, hibákat vét az ember. Te is fogsz néha hibázni, de egyre ügyesebb leszel és egyre többször fogsz kedvesebb hangot megütni a feszültebb helyzetekben is.

2. Ne hagyd kiürülni a szeretet-tankodat!

Szülőként az egyik első számú feladatunk, hogy saját érzéseinket kezelni tudjuk, mert így tanulják meg a gyerekeink is az érzelmeik szabályozását - a mi mintánkból.
Nem tudunk sokkal kedvesebbek lenni, ahhoz képest, ahogy éppen érezzük magunkat. Ha üres saját tankunk, hogyan is lehetnénk együttérzőek bárkivel is?

Találjuk meg azt az idősávot a heti programunkban, ahol kifejezetten csak saját magunkkal foglalkozunk. Rendszeresen tegyük töltőre magunkat! Nem csak a gyerekeink, hanem saját magunk érdekében is.

3. Tartsd észben, hogy a gyermekeid úgy viselkednek, mint a gyerekek!

Ez a feladatuk. Éretlen emberpalánták, akik most tanulják hogyan működnek a dolgok. Honnan tudnák, hogy hol van a határ, ha nem tesztelik folyamatosan azokat? A racionális agyuk még fejlődésben van, ezért az érzések gyakran hatalmukba kerítik a gyerekeket, ami azt jelenti, hogy nem tudnak gondolkodni, amikor kibillennek az egyensúlyukból.

A mi feladatunk, hogy empatikusan, tisztelettel húzzuk meg a határokat és akkor is kapcsolódjunk hozzájuk, amikor gyermekünk ki van borulva. Ha így teszünk, akkor követni akar majd minket és belsővé tudja tenni (internalizálni) a szabályokat.

4. Először kapcsolódj, aztán "nevelj"!

Ha a gyerekek elhiszik és érzik, hogy az ő oldalukon állunk, akkor is együttműködőek lesznek, ha nemet mondunk nekik. Ha meg akarunk tanítani nekik valamit, először mindig vegyük fel a kapcsolatot velük! Amíg a gyerek nem érzi azt, hogy valóban megértjük és újra tud kapcsolódni hozzánk, addig nem hallja meg a "tanításunkat". Mindig van rá idő, hogy később beszéljük meg a dolgokat, amikor mindketten megnyugodtunk.

5. Ha kezdünk méregbe gurulni, álljunk meg!

Akár a mondat közepén. Ahogy észrevesszük, hogy kiabálunk, vegyünk egy nagy levegőt, fújjuk ki először és utána csukjuk be a szánkat. Ne csináljunk semmit, ne hozzunk döntést semmivel kapcsolatban! Álljunk ellen a kísértésnek, hogy eligazítsuk a gyereket. A sürgető érzés azt jelenti, hogy még mindig a hüllő agyunk dominál a többi agyrész felett. Addig ne cselekedjünk semmit, amíg meg nem nyugodtunk! Nem, nem veszítjük el a tekintélyünket. Éppenséggel példát mutatunk arra, hogyan lehet felelősséggel kezelni az indulatainkat.

6. Adjunk időt magunknak, hogy meg tudjunk nyugodni!

Forduljunk el, lépjünk ki fizikailag a szitutációból és vegyünk egy mély lélegzetet. Néha az is segít, ha vizzel megmossuk az arcunkat. Segít abban, hogy a figyelmünk ne a gyerekre, hanem saját belső állapotunkra terelődjön. A düh alatt félelem, szomorúság, csalódás lapul. Engedjük ezeket felszínre törni és csak lélegezzünk lassan és mélyeket. Ha úgy érezzük, hogy legszívesebben sírnánk, akkor sírjunk!

7. Válasszuk a szeretetet!

Minden cselekedetünk, döntésünk kétféle érzésből fakad. Félelemből vagy szeretetből.
Ha dühösek vagyunk, ne akarjunk "nevelni". Helyette, álljunk meg, lélegezzünk és figyeljünk befelé. Várjuk meg, amíg teljesen nyugodtak nem leszünk mindannyian.

A következő lépés a kapcsolat helyreállítása.

Kezdjük újra, hogy mindenki helyrebillenjen. Lehet, hogy ezt egy bocsánatkéréssel érjük el, vagy megnevettetjük a feszült gyerekünket, egyszerűen csak megérintjük és a kezünk beszél helyettünk.
Nem működik semmi? Akkor engedjük, hogy kisírja magát, legyünk csak mellette és adjunk teret az érzéseinek. A támogató, együttérző jelenlétünk gyógyítja a sebeket.
Ne feledjük, a gyerekeknek akkor van leginkább szükségük a szeretetre, amikor a legkevésbé érdemlik meg!

Igen, nem lesz könnyű út. Egy tanulási folyamatban vannak visszaesések, de ez ne tántorítson el a célodtól. Gondolj úgy a visszaesésekre, hogy ezek szükséges velejárói annak, hogy elérd a célodat és nyugodt szülő legyél. A kitartásod, meghozza az eredményt.

3:1-ben eredmény, ha kiabálás helyett kapcsolódsz a gyermekedhez (majdnem olyan, mint egy sampon)

1. A kiabálással mint megszokott, de nem hatékony viselkedéssel való szakítás triplán megtérül.
   Növekszik az önbizalmad, jobban érzed magad a bőrödben, mint ember és mint szülő egyaránt. (Frissesség, amely sugárzik Rólad.)
2. Javulni fog a kapcsolatod a gyermekeddel, aki sokkal inkább együttműködővé fog válni. (Balzsam a lelkednek.)
3. Olyan mintát nyújtasz a gyermekednek azzal, hogy hatékonyan tudod szabályozni az érzéseidet, hogy neki ezt a keserves utat már nem kell bejárnia, hiszen Tőled megtanulja, hogyan kell csinálni. (Követőid lesznek!)

Vágj bele, mert megérdemlitek!

The post Elég volt a kiabálásból appeared first on Medveczky Kata.

Amikor megszületik a vágy bennünk, hogy gyermeket szeretnénk, akkor természetes, hogy olyan családot szeretnénk, amilyen a szülőknek szóló magazinokban van: felhőtlen, játékos, vidám és állandóan nyaraló család. A világon a legtermészetesebb dolog, hogy álom-családot szeretnénk, különben nem vállalnánk gyerekeket!

Aztán, ahogy születnek és nőnek a gyerekek, nézzük a magazinokat és nem értjük a képeket. Hol vannak ezek a realitástól?! Igen, olykor vannak csodálatos pillanataink - nem éppen a tengerparton homokozós, hanem az, amikor a két gyerek már tíz percen keresztül képes veszekedés nélkül együtt játszani -, de sokszor a határainkat feszegetjük és akár a dühkitörések sem ritkák egy-egy nehezebb időszakban.

Meg lehet tanulni kezelni a dühünket, azt, hogy hogyan reagáljunk nyugodtan a legnehezebb szituációkban is! A dühkezelési technikák megtanulásával és a nevelési stílusunk javításával nem csak a gyereknevelés mindennapjait tesszük könnyebbé, hanem pozitív szerepmodellként szolgálunk gyerekeink számára, akik ennek köszönhetően lelkileg egészségesebbek és erősebbek lesznek.

Ha gyakran vannak dühkitöréseid és gyakran küzdesz a haragoddal, fordulj szakemberhez. Nem kell szégyellni, hogy segítséget kérsz. A szégyen az, ha tagadjuk, hogy szülőként felelősek vagyunk gyermekünk testi-lelki sérüléseiért.

Miért olyan nehéz a gyereknevelés?

Szülőnek lenni óriási felelősség. Egy másik személy életét (a legfrissebb kutatások szerint az agyát is!) formáljuk, alakítjuk.

1. Temperamentum és személyiségbeli különbségek

Nem minden gyereket könnyű nevelni. Néha az a helyzet, hogy a gyerek személyisége és temperamentuma nem egyezik a szülőével. Például, ha a szülő valamennyire szorongó alkat és hajlamos a szorongásra, akkor egy a dolgokat lazán kezelő gyerek folyamatos aggódásba és bosszankodásba (kisebb intenzitású düh) kergetheti. Ugyanezen az alapon, egy szorongó gyermek egy nyugodtabb vérmérsékletű szülő idegeire mehet, amikor a gyerek állandóan bolhából elefántot csinál.

2. A gyerek fejlődésbeli adottságainak figyelmen kívül hagyása

Problémát okozhat, ha a gyerekeket kis felnőtteknek tekintjük és olyan dolgokat várunk el tőlük, amire még éretlenségük miatt nem képesek. A gyerekek nem akarnak szándékosan kiborítóan viselkedni, csak azért, hogy az életünket megnehezítsék. A gyerekeknek mivel még fejletlen a magasabb rendű agyuk (homoklebeny), az érzelmi agyuk (limbikus rendszer) domináns. Ebben a korban nehezen kontrollálják az érzéseiket, impulzívan cselekszenek és nem képesek arra, hogy sokáig fókuszáltan figyeljenek. A korai években még kicsik ahhoz, hogy verbálisan megfogalmazzák az érzéseiket és igen, megütik a testvérüket. De, az, ha mi is megütjük őt vagy agresszíven rákiabálunk, nem fogja megakadályozni, hogy legközelebb ne ugyanúgy cselekedjen. Sőt, tulajdonképpen ezzel pontosan azt a viselkedést tanítjuk neki, amit próbálunk megfékezni.

3. A szülő saját érzelmei, érzései

A gyereknevelés kapcsán szintén nehézséget okozhat, ha a szülő saját érzelmi élete zaklatott, kaotikus. Azoknak a szülőknek, akik hajlamosak a depresszióra, szorongásra, különösen nagy kihívást jelenthet a gyereknevelés. Továbbá, ha egy szülőnek ambivalens, zavart érzései vannak a saját szülői mivoltával kapcsolatosan, ez is nagymértékben hozzájárulhat a gyereknevelési problémákhoz.

Mindezek mellett teljesen természetes, ha szülőként nem vagyunk feldobódott állapotban minden percben. Teljesen rendben van az, hogy vannak olyan pillanatok, amikor nem élvezzük azt, hogy szülők vagyunk vagy akár még a gyerekünket sem szeretjük olykor-olykor. Ebben semmi új nincsen - persze nem szívesen beszélünk erről -, de a valóság az, hogy a szülő-gyerek kapcsolat, mint minden kapcsolat, tele van változatos és sokféle érzelemmel és érzéssel, és nem mindegyik kellemes, vagy élvezetes számunkra.

Segítség! Mindjárt felrobbanok! - Indulatkezelési gyorstalpaló

1. Tekints másként gyermeked viselkedésére! Változtasd meg a nézőpontodat!

Az, hogy miként tekintesz a gyermeked viselkedésére, jelentős mértékben befolyásolja azt, hogy milyen hatást gyakorol rád. Ha megértjük, hogy mi húzódik meg a viselkedése mögött, hogy mi történik a gyermek testében és agyában, segít abban, hogy kevésbé negatív színben lássuk azt, amit a gyerek valójában tesz.

• Gyakran hallani kisgyerekeket nevelő szülőktől, hogy "ez a gyerek az idegeimmel játszik", vagy "jól tudja, hogy mi az, amit ki nem állhatok". Ha elhisszük azt, hogy a kisgyerek szánt szándékkal azt keresi, hogyan borítson ki minket, akkor minden valószínűség szerint dühíteni is fog a viselkedése. Ne dőlj be annak a hiedelemnek, hogy a kisbabád vagy éppen totyogód cselszövést sző ellened, hogy hogyan kergessen az őrületbe. Ez a fajta manipuláció a fejlődésből adódóan lehetetlen, mivel ez azt igényelné, hogy a gyerek képes legyen megérteni azt, hogy más emberek hiedelmei és szándékai különböznek az övéitől. A gondolkodási folyamatnak ez a viszonylag fejlett típusa nem fejlődik ki 3-4 éves korig.
• Figyeld úgy a pici gyermeked, hogy azt nézed, ki is ő valójában. Egy kis ember, aki élvezi az újonnan megszerzett képességét és körbe-körbe kúszik, mászik, totyog, hatalmas kíváncsisággal fedezve fel maga körül ezt a lenyűgöző világot. Egy ilyen kicsi gyermek egyszerűen nem képes megérteni, hogy a cselekedeteinek hatása van másokra. Nem fejlődött ki még az önkontroll képessége sem nála, ezért impulzívan cselekszik. Időérzéke sincsen még, ezért nem képes várni.
• Ha van egy nagyobb gyermeked, aki úgy érzed, hogy szándékosan "rosszat" akar neked, próbáld azt megfigyelni, hogy miért viselkedik így. Talán azt tanulta meg, hogy az az egyetlen módja, hogy megkapja, amit szeretne, ha a határaidat feszegeti? Segíthet, ha valódi figyelmet szentelsz azokra a pozitív megnyilvánulásaira, amiből többet szeretnél látni.

2. Csökkentsd a stresszes helyzetek számát!

Már azzal is sokat teszel, ha csökkenteni tudod a leggyakrabban előforduló feszült helyzetek és konfliktusok számát, ezzel is kevesebb esélyt adva annak, hogy robbanásig menjen benned a pumpa. Tartsd észben, hogy a gyerekek azonnal magukba szívják a körülöttük lévő érzelmi légkört. Ha te felhúzod magad, ők is dühösek lesznek.

• Tiszta, rövid, egyszerű kéréseket intézz feléjük, a hangod legyen udvarias, nyugodt, de határozott. A gyerekek egyből megérzik a rejtett feszültséget, a hullámzó dühöt a hangodban és ez még izgatottabbá vagy ellenállóvá teszi őket.
• Kerüld az ironikus megjegyzéseket, a fenyegetést, a címkézést vagy kritikát. Rövid távon ezek a megjegyzések felzaklatják és ingerelik a gyerekeket, hosszú távon pedig súlyos sérüléseket okoznak az önértékelésében.
• Erősítsd meg pozitívan a kívánt viselkedést. Tudatában vagyunk annak, hogy a jó viselkedés megerősítése mennyire fontos, de sokszor mégis neheztelünk és nem szívesen bókolunk a kis zsarnoknak, aki annyi nyomorúságot okozott. Kis célokat tűzz ki, kezdetben mondjuk csak három jó dologért dicsérd meg, aztán fokozatosan növeld majd. Minél többet dicséred, annál több pozitív viselkedést fogsz tapasztalni, így ez nem is lesz olyan nehéz.

3. Mit tévő legyek, ha már alig tudom türtőztetni magam?

Ha dühből reagálunk, az gyakran elhamarkodott döntésekhez és agresszív válaszokhoz vezethet, mint például a kiabálás, kézre ütés vagy elfenekelés, vagy meggondolatlan szélsőséges büntetés kiszabása. Ennek az eredménye, hogy a szülőnek bűntudata lesz, a gyerek pedig a zaklatottság és szorongás érzésével fog küzdeni. Fontos leszögezni, hogy az rendben van, hogy dühösnek érezzük magunkat, de ne engedjük, hogy a düh kontrolláljon minket.

• Hangolódj rá a tested jelzéseire és ismerd fel azokat a korai jeleket, amelyek azt üzenik, hogy kezdesz dühössé válni. Ilyen lehet például a szapora szívverés, remegés vagy izzadás.
• Bármikor, amikor észleled a tested dühkitörésre figyelmeztető jeleit, hagyd abba, amit csinálsz és próbáld objektívan megfigyelni, hogy mi az, amin felhúztad magad. Ez segít abban, hogy több kontroll legyen nálad.
• Beszélj az érzéseidről, de ne támadólag. Használd az "amikor..., akkor" kifejezést: "Amikor sértegetsz, akkor kiborulok."
• A dühkitörés küszöbén álló pillanatok nem alkalmasak a problémák megoldására. Fejezd ki, hogy szándékodban áll megoldani a dolgot, csak épp nem most. Pl. "Beszélhetünk róla holnap reggeli közben, de most túlságosan dühös vagyok."
• Ha a gyermeked biztonságban van, mondhatod neki, hogy "Egy kis időre szükségem van, hogy megnyugodjak." és lépj ki a helyzetből.
• Végy mély lélegzetet, orron be, szájon ki, próbáld lassítani a légzésed, amennyire csak lehetséges. Szorítsd össze a kezedet, amikor belélegzel, és kilélegzésnél lazítsd el. Ettől nyugodtabbnak fogod magad érezni.
• Ha nem megoldható, hogy kilépj a helyzetből és a gyereket egyedül hagyd, használj figyelemelterelő technikákat - számolj, énekelj vagy idézz fel egy verset, megelőzésképp, nehogy meggondolatlanul reagálj.
• Helyettesítsd a dühödet bármivel, ami működik számodra - porszívózás, tornázás vagy a kedvenc dalod éneklése.
• Hasznos lehet, ha lejegyzed, hogy a dühkitörések után hogyan érezted magad. Segíthet az érzelmek ventilációjában és rámutathat a saját és gyermeked viselkedésében megjelenő visszatérő mintákra.
• Amennyiben azt tapasztalod, hogy rendszeresen elveszíted a kontrollt a heves érzelmeid felett és gyakran vannak dühkitöréseid, és úgy érzed, hogy már semmi sem segít, fordulj szakemberhez. Professzionális segítséggel megfelelő támogatást és eredményeket kaphatsz.

Mi a düh?

A düh egy érzelem. A düh se nem rossz és se nem jó, egy természetes érzelmi állapot, ami a hat alapérzelmek egyike (öröm, bánat, düh, meglepődés, félelem, undor). A dühnek meghatározott célja van a lelki egészségünk szempontjából. Megóv minket a valós vagy vélt veszélyektől, fenyegetéstől. Emellett egy korai figyelmeztető rendszer, amely arra hívja fel a figyelmünket, hogy eljött az ideje egy nemkívánt helyzet megváltoztatásának.

A düh a legtöbb esetben egy "fedő vagy másodlagos" érzelem. Ez azt jelenti, hogy valójában valamilyen másik kellemetlen érzés húzódik meg a düh mögött, és a dühvel elfedjük azt. Ha dühösek vagyunk, akkor kevésbé érezzük magunkat sebezhetőnek, mint akkor, ha átadnánk magunkat a félelem érzésének.

A düh pozitív oldala

Érdemes abból a szempontból is megvizsgálni a dühöt, hogy miben segíthet nekünk? Nem csak romboló, hanem pozitív hatása is lehet?

Ha megfelelően "irányítjuk" és konstruktív módot találunk dühünk levezetésére, akkor még hasznos is lehet számunkra.

A düh motivál. Arra ösztönözhet a düh, hogy keményebben dolgozzunk a céljaink elérése érdekében. Például amikor kitartóan, apai anyait beleadva készül valaki egy vizsgára, vagy amikor egy sportmérkőzésen a játékosok minden erejüket összeszedik, hogy még keményebben játszanak, akkor a düh érzésből fakadó energia levezetésére pozitív módot találnak.

A düh védelmez. Figyelmeztető jel arra, hogy valami nincs rendben és mindenképp reagálnunk kell rá. Amikor gyors beavatkozásra van szükség, hogy megvédjük magunkat vagy mást, a düh adja az erőt ahhoz, hogy cselekedjünk. Ez előfordulhat például akkor, amikor

• anyatigrisként védelmezzük a szemünk fényét (aki pl. az út közepén éppen megállt), vagy
• amikor egy osztálytárs vagy munkatárs bátran szembeszáll a zsarnokoskodóval, vagy
• amikor egy erőszakos eseményt szemlélve kívülállóként beavatkozunk és az áldozat mellé állunk.

A düh küzdésre, cselekvésre buzdít. Megóv minket attól, hogy a szociálisan nem elfogadható viselkedések passzív szemlélői maradjunk csupán. A társadalomban lezajló legfontosabb változások azért történtek meg, mert az emberek dühösek és elégedetlenek voltak azzal, ahogy a dolgok folytak és tettek azért, hogy ezek az igazságtalanságok megváltozzanak (Pl. mozgalom a nők egyenlő jogaiért, a rabszolgaság eltörlése, stb.)

A düh segít a szabályok kialakításában. A játékok szanaszét hevernek a lakásban már megint. Már ahhoz is fáradtak vagyunk, hogy kiabáljunk a gyerekkel, hogy rábírjuk őt az elpakolásra, amivel amúgy is csak megerősítenénk azt, hogy nem figyel oda a rendrakásra. A düh azt jelzi számunkra, hogy lehet, hogy túl magasak az elvárásaink, vagy a szabály nem elég világos, vagy nem vagyunk elég következetesek a következményeket illetően. A dühből fakadó energia konstruktív levezetésének az egyik módja az lehet, hogy (újra) beszélünk a szabályokról és az életkornak megfelelő elvárásokat alakítunk ki.

A düh tanít. A szüleinktől tanuljuk, tanultuk azt, hogy mit kezdjünk azzal, ha dühösek vagyunk. Ha anya kiabált, automatikusan követjük a példáját, még akkor is, ha megesküdtünk rá, hogy soha nem fogunk kiabálni a gyerekkel. Szerencsénk van, mert a dühkezelési technikák tanulhatóak. Felejtsük el azt a gondolatot, hogy a düh rossz. A düh természetes emberi érzés és elkerülhetetlen, de az, hogy mit kezdünk ezzel a viharos érzéssel, az a mi felelősségünk és a mi irányításunk alatt kell, hogy álljon. Egy kis gyakorlattal képesek vagyunk arra, hogy kontrolláljuk a haragunkat, dühünket. Ha valóban tenni akarunk azért, hogy jól tudjuk kezelni a dühünket, olvassunk az indulatkezelésről, dühkezelésről szóló könyveket, menjünk el egy indulatkezelési tréningre vagy kérjük szakember segítségét.

A düh célja a nevelésben

A dühnek nagyon fontos szerepe és célja van a nevelésben. Figyelmeztető jel arra, hogy valami nincs rendben, és ezáltal megóv a veszélytől. Ha megfelelő, pozitív módon fejezed ki a dühödet - igen, ezt is meg lehet tanulni -, akkor azt érzi a gyermeked, hogy szereted őt, és felelősségteljesen vezeted, kíséred őt a helyes úton.

Ezekben a dühös helyzetekben se tévesszük szem elől azt, hogy mi is a célunk szülőként. Mi a végső célunk? Az egyik legfontosabb feladatunk az lehet, hogy néhány konkrét problémamegoldó technikával megmutatjuk, hogyan lehet egészségesen és megfelelően kezelni a nehéz helyzeteket. Nem csak az lényeges, hogy a gyerek viselkedését szabályozzuk, hanem, hogy tanítgassuk és feltétel nélkül elfogadva kísérjük őt saját fejlődésének az útján.

Néha nincs szükség a tanítói célzatú következményekre, hanem sokkal inkább azokra az őszinte beszélgetésekre, amikor elmondhatjuk neki, hogy bízunk benne és támogatjuk abban, hogy következő alkalommal jobban alakuljanak a dolgok. Ahelyett, hogy tanácsokat adnánk, kérdezzük meg őt, hogy neki milyen ötletei vannak, mi tehetne másképpen legközelebb.

Dühös szülők - zaklatott gyerekek

Veszélyes a düh? Veszélyesek az érzelmeink?

Nem, sohasem azok. Legtöbben mégis félünk a saját erőteljes érzelmeinktől. Sőt mit több nem csak a sajátjainktól, hanem a gyerekeink érzéseitől is félünk.

Miért van ez így?

Azért, mert az érzéseinknek, haragunknak elsöprő ereje van. Mindannyian tudjuk, hogy milyen érzés, amikor meg akarunk ütni valakit. Gyakran, amikor az érzéseink befolyása alatt cselekszünk, olyan dolgokat teszünk, amiket később megbánunk.

Ennek ellenére nem az érzések veszélyesek. A veszélyes az, hogy hiszünk azokban a gondolatokban, amelyek az érzésekhez kapcsolódnak és a gondolatok alapján tesszük, amit teszünk.

Legtöbbször, amikor a dühösek vagyunk és ki vagyunk borulva, amit teszünk, azt annak érdekében tesszük, hogy csillapítsuk az erőteljes érzelmeinket. Az adott pillanatban képtelenek vagyunk tolerálni az érzéseinket, és ekkor kirobbanunk. Utána megvédve magunkat és a tetteinket a másik személyt vádoljuk azért, hogy ő okozta a heves érzelmeinket és így ő az oka a dühkitörésünknek.

Akkor nyomjuk el az érzéseinket? Biztosan észrevetted már, hogy ez nem működik. Az érzések valódiak, akár úgy érezzük, hogy tiszteletlenül viselkedik velünk a gyerekünk, vagy úgy érezzük, hogy elárul a társunk. A másik személy nem az okozója a mi érzéseinknek, az érzéseink a mieink, és azokat a saját értelmezéseink hozzák működésbe. Az érzések valódi események a testünkben, amelyeket fizikailag is átélünk. Amikor elnyomjuk az érzéseinket, ahelyett, hogy elismernénk őket, úgy hordozzuk őket magunkban, mint egy csordultig teli forrásban lévő edényt. Ez rengeteg energiát vesz el tőlünk, és így nem csoda, ha kimerültek leszünk. Kiszámíthatatlan, hogy mikor robbannak ki az érzések és mikor veszítjük el az önuralmunkat.

Létezik az indulatok kezelésének vagy a dühkezelésnek egészséges módja? Igen. Csupán csak vegyük tudomásul az érzéseinket, de ne cselekedjünk addig, amíg az erőteljes érzelmek le nem csitulnak bennünk.

Az érzelmek szabályozásának 10 parancsolata

1. Engedj meg magadnak és a gyermekednek is mindenfajta érzést. Engedd, hogy az érzések szabadon áramolhassanak.

2. Az erőteljes érzelmek által vezérelt cselekedeteknek szabj határt.

3. Figyeld meg, hogy az érzések jönnek és mennek.

4. Ne vedd magadra az érzéseket.

5. Figyeld meg magad, hogyan védekezel a "veszélyes" érzelmekkel szemben.

6. Állj ellen a sürgetésnek, hogy az érzelmeid uralma alatt cselekedj.

7. Vedd észre, hogy amíg az érzelmek valódiak, addig a pillanat hevében levont következtetések majdnem soha nem állják meg a helyüket.

8. Figyeld meg, hogy amikor elárasztanak a nehéz érzések és nem teszel egyebet, mint ülsz, mélyeket lélegzel és elfogadod őket, hagyod, hogy végig söpörjenek a testeden, nemsokára szertefoszlanak. Máris sokkal szabadabb lettél.

9. Ahelyett, hogy az érzelmek által vezérelve cselekednél, használd őket információként.

10. Ne feledd, hogy a dühkitörés, mint érzelmi válasz soha nem a megfelelő pillanat arra, hogy egy nehéz problémát megoldjunk.

Forrás: www.ahaparenting.com?utm_source=rss&utm_medium=rss

A dühkitörések megelőzése - tippek szülők számára

Szülőként gyakran tehetetlenül érezzük magunkat, mikor a gyermekünk hisztizik, duzzog, felelőtlenül vagy egyéb számunkra kihívást jelentő módon viselkedik. Ennek ellenére nem szabad, hogy áldozatnak érezzük magunkat. Valójában a tehetetlenség érzése hozzájárul ahhoz, hogy szülő és gyerek is lemerevedjen, és lelkileg mozdulatlanná váljon. A tehetetlenség érzése erőtlenné tesz.

Meg tudod változtatni az eseményt, ami kiborít? Nem.

Meg tudod változtatni a gyerekedet? Nem. Csak a gyerek képes megváltoztatni saját magát!

De, ha tudsz abban segíteni neki, hogy eléggé biztonságban érezze magát, hogy tudjon valamelyest kapcsolódni hozzád, meg fog változni. Valószínűleg szüksége lesz rá, hogy feldolgozza a kaotikus érzéseit, amelyek a "rossz" viselkedésének mozgatórugói és az általad nyújtott biztonság és kapcsolódás segíteni fog neki ebben.

Hol és hogyan is kezdjük akkor?

Csak azt tudod megváltoztatni, amit valóban képes vagy megváltoztatni: a saját reakciódat. Ennyi pont elég is lesz.

Dühkezelés 6 lépésben

1. Emlékeztesd magad rá: ez nem vészhelyzet!

Lélegezz és nyugodj meg, mielőtt reagálnál. Miről is szól mindaz a düh, amit érzel? A szíveden keresztül lélegezz be és ki. Érezd a félelmet és a gyötrődést a düh mögött. Lélegezz. Figyeld, ahogy kiáramlik belőled. Ne engedd, hogy a dühöd lenyomjon közben. Várj addig, amíg hozzáférsz a szeretetedhez, amit majd a gyermeked felé közvetíthetsz.

2. Fogalmazd át a helyzetet: A gyermeked nem akar kiborítóan vagy "rosszul" viselkedni.

Rosszul érzi magát, és ezt próbálja neked megmutatni a tőle telhető legjobban. Minden gyerek nagyon jól tudja, hogy mi a helyes viselkedés, ezért ilyenkor a "hegyi beszéd" nem segít. Képtelen arra, hogy "jól viselkedjen", az összekavarodott érzései, a könnyei, félelmei és stressz miatt. Segíts neki abban, hogy megküzdjön ezekkel, és a viselkedése meg fog változni.

3. Változtasd meg a saját magaddal folytatott belső párbeszédet! 

Hatásos dühkezelési technika, ha a bátorítóan és pozitívan beszélünk magunkkal (ez az a belső hang, ami minden emberben természetszerűleg megszólal és irányítja ilyen vagy olyan módon).

Ahelyett, hogy azt mondanánk magunkban "Ha még egy szót szól, felrobbanok!", inkább ismételgessük azt, hogy "Nyugalom, végy egy nagy levegőt, meg fogod tudni csinálni!".

Elképesztő, hogy a gondolataink mekkora hatással vannak az érzéseinkre és arra, milyen módon reagálunk. Bármilyen nyugodt kép felidézése egy pozitívabb érzelmi állapotba hozhat bennünket. Az ellazulás és a düh egymással nem összeegyeztethető érzések, az egyik felülírja a másikat.

4. Kérdezd meg magadtól: "Mit jelez a gyerekem viselkedése, milyen segítségre van szüksége?"

A gyerekek akkor viselkednek kiborítóan a legtöbbször, amikor elvesztik a kapcsolódást a számukra fontos személyekkel. Ezért ilyenkor egy játékos újrakapcsolódás átfordíthat mindent.

Amikor ez nem működik, akkor arra van szüksége a gyereknek, hogy tudjon sírni és megszabaduljon a könnyeitől és félelmeitől, ami egy görcsös csomóban ott lüktet benne. Lehetséges, hogy több szerető jelenlétre van szüksége, amit csak te adhatsz meg neki - 10 perc egy nap egyedül ti ketten, amikor feltankolod a szereteted 110%-val gyermeked.

Lehetséges, hogy más változtatásokra is szüksége van? Több alvás, szabadtéri játék vagy birkózás a szülőkkel, netalán kevesebb idő a TV és számítógép előtt?

5. Teremts biztonságos légkört és kapcsolódási lehetőséget: akkor áll a feje tetejére a világ, ha a gyerekek úgy érzik, hogy nem tudnak kapcsolódni és rettegnek bensőjükben.

Kezd azzal, hogy összeszeded minden együttérzésedet, hogy a gyermeked biztonságban érezze magát. Ez az egyetlen mód, hogy tanuljon abból, ami történt. Aztán újra teremts kapcsolatot vele, akár egy meleg öleléssel, egy játékos reakcióval, vagy azzal, hogy lehetőséget adsz neki, hogy megszabaduljon az érzéseitől, amelyek a "rossz" viselkedéshez vezettek.

Később - sokkal később, amikor  a gyermeked újra biztonságban érzi magát, és újra kapcsolódtok egymáshoz, megkérdezheted, hogy mit gondol arról, hogy mitől lehetne ez másképp következő alkalommal.

• Tegyél erőfeszítést azért, hogy valóban meghallgasd és megértsd a gyermeked. Nem mindig érthető ugyan számunkra, de minden viselkedés mögött van valamilyen motiváció. Szülőként feladatunk, hogy segítsünk a gyerekeinknek végiggondolni és megérteni a cselekedeteiket. Hallgasd meg először, mielőtt túl gyorsan a következményeket hangsúlyoznád. Gondolkodjatok együtt azon, hogy mi késztethette arra, hogy úgy viselkedjen, ahogy.
• Légy türelmes a gyerekeddel. Emlékeztesd magad arra, hogy a gyerekek sokszor nincsenek tudatában annak, hogy mit is tesznek. Amilyen módon beszélgetünk vele - tisztelettel, az érzéseit elfogadva -  jó modellként szolgálunk ahhoz, hogy megtanulja, hogyan oldjon meg nehéz helyzeteket, hogyan tanuljon belőlük.

6. Mielőtt bármit is tennél, válassz.

Minden egyes dolog, amit teszel, szeretet vagy félelem által vezérelt. Válaszd a szeretetet!

Ha mindig azt teszed, amit tettél, azt kapod, amit mindig is kaptál. De ha változtatsz azon, hogyan lépsz kapcsolatba a gyermekeddel, a gyermeked fog megváltozni. A gyereknevelés 10%-a az, amit a gyereked tesz, és 90% az, hogyan reagálsz rá.

Válaszd a szeretetet!

The post Düh és dühkitörések. Hogyan kezeljem az indulatokat? appeared first on Medveczky Kata.

Egy gyerekruhaüzletbe mentünk vásárolni és a pénztár előtt álltunk sorban, amikor meglátott egy kis plüssállatot gyerekszem magasságban elhelyezve egy állványon. Először hízelgően szépen kérte, aztán sírva kezdett esdekelni érte. A gyomrom görcsbe rándult, az agyam zakatolt, hogy mivel terelhetném el a figyelmét, mert éreztem, hogy mindjárt kitör az, amitől rettegek, a mindent elsöprő hiszti. Egyet tudtam csak, bármi fog történni, nem veszem meg a játékot.

A hiszti forgatókönyve most sem tartogatott meglepetést. Kislányom a földre vetette magát és úgy toporzékolt, hogy vegyem meg neki a kiszemelt szőrmókot. Árgus szemekkel figyelt a közönség, hogy most mi fog történni.

Ugye ismerős a szituáció?

Nem vettem meg neki és nagyon nem volt könnyű a "hiszti a boltban" című helyzetet kezelni. Mindketten sokat tanultunk belőle.

Amikor egyik hiszti követte a másikat, elkeseredésemben azon töprengtem, hogy vajon

1. Miért hisztizik ennyit ez a gyerek?
2. Mikor lesz már ennek vége?
3. Hogyan kell jól kezelni a hisztis gyereket?
4. és amivel nehéz volt szembesülni: Miért félek a hisztiktől?

A hiszti és az érzelmi agy - miért aktiválódik gyakran a düh-rendszer?

Agyunk három területre osztható: racionális agy, emlősagy és hüllőagy. Az a mód, ahogyan felneveljük gyerekeinket és ahogyan reagálunk rájuk erőteljesen hat arra, hogy agyuk melyik része aktiválódik leginkább. A különböző agyterületek koordináltan fognak működni vagy inkább az egyik rész uralkodik a többi felett?

Az emlősagy vagy érzelmi agy (limbikus rendszer) onnan kapta az elnevezését, hogy nagyjából azonos struktúrával rendelkezik, mint a többi emlős agya. Ez a terület az erőteljes érzelmek központja, amelyet magasabb rendű racionális agyunk (neocortex) tud szabályozni. Többek között itt keletkezik a düh, a félelem és az elválás okozta szorongás (szeparációs distressz) intenzív érzése.

A gyerekek agyának nagyobb része születés után fejlődik ki (75%), főként a magasabb rendű agyuk rendkívül fejletlen. Így az első életévekben az alacsonyabb rendű agy az, ami uralkodó helyzetben van, ami azt jelenti, hogy az ide tartozó érzelmi rendszerek és primitív megnyilvánulások könnyen felülkerekedhetnek. Ez a magyarázata annak, hogy miért hisztizik gyakran egy kisgyerek, emiatt lesz zaklatott és emiatt ordít és fetreng a földön kétségbeejtő állapotban.

A magasabb rendű racionális agy ekkor még nem elég fejlett ahhoz, hogy képes legyen csillapítani ezeket az óriási érzelmi hullámokat. Szükségük van a szülői segítségre, hogy megnyugodjanak. Az érzelemdús szülői gondoskodás révén a gyermek homloklebenye, magasabb rendű agya elkezd fejlődni és képessé válik arra, hogy hatékonyan kezelje a megterhelő stresszhelyzeteket.

Miért fontosak a hisztirohamok?

Fontos hangsúlyozni, hogy a hisztiroham az éretlenség jele és a gyermek ilyenkor nem "rosszalkodik", hanem valódi kínzó érzésektől szenved.

Ha tisztában vagyunk azzal, hogy mi is történik a gyermekünkkel valójában a hiszti alatt és megfelelően tudjuk kezelni a dühkitöréseket, akkor pozitív irányba alakíthatjuk gyermekünk agyát. Felnőttkorában megfelelően tudja majd kezelni az érzéseit, meg tudja magát nyugtatni az érzelmileg rendkívül megterhelő stresszhelyzetekben.

Az a gyermek, aki nem hisztizik, valószínűleg korán megtanulta, hogy ezt ne tegye, mert különben ijesztő szülői reakcióval szembesül. Azért, hogy szeressék és elfogadják őket teljes engedelmességnek vetik alá magukat. Későbbi életükben, ha frusztráltnak érzik magukat dühkitöréssel fognak reagálni, ill. rengeteg energiát fordítanak arra, hogy magabiztosnak tűnjenek. Így fordulhat elő, hogy felnőtteknél is találkozhatunk a hiszti jelenségével.

Milyen tényezők váltják ki a hisztit?

Különböző tényezők, a gyermek számára "fájdalmas állapotok" tehetők felelőssé a hisztik kialakulásáért. Sokat segít a hisztik kezelésében, ha nem vonódunk be, hanem kívülről szemléljük a szituációt, amit bizony sokkal nehezebb megtenni, mint leírni.

Figyeljük meg gyermekünket és gondoljuk végig, hogy az adott esetben mi okozhatott érzelmi vihart nála:

1. Éhség
2. Fáradtság
3. Az agy éretlensége
4. Ingerszegénység vagy más néven unalom - fizikailag fájdalmas állapot a testi aktivációs szint szempontjából
5. Erőteljes érzelmek: csalódottság, frusztráltság, tehetetlenség, veszteség, meg nem értettség
6. Szülői stressz

Kétfajta hiszti létezik és mindkettő sajátos hozzáállást igényel

Ha hisztiről van szó, akkor hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy minden hiszti mögött az akaratosság, a manipuláció, a hatalom iránti vágy húzódik meg. De vajon ez valóban így van? Egyáltalán van olyan hiszti, ami mögött nincs valamiféle manipulatív szándék, nem színjáték, hanem ténylegesen szenved a gyerek?

A válasz: igen, van. Ezt hívja a szakirodalom "distressz-típusú" hisztinek és sajnos kevés szó esik róla, amikor a hisztikről beszélünk.

A distressz típusú hiszti jellemzői

Distressz hiszti esetén a gyerek nem akarja irányítani, kontrollálni a környezetét. A fent említett 6 féle kiváltó tényező miatt - éhség, fáradtság, agy éretlensége, unalom, erőteljes negatív érzelmek, szülői stressz - alacsonyabb rendű érzelmi agyában a düh, félelem és szeparációs distressz rendszer aktiválódik.

Stresszvegyületek áradnak szét a gyerek testében és agyában. Ha nem vigasztaljuk meg a gyereket, a stresszhormonok (pl. kortizol) szintje óriási mértékben megemelkedik.

Ezt a fajta hisztit gyakran erőteljes érzelmek váltják ki: csalódottság, veszteség, frusztráció. Például ha éppen elfogyott a kakaó otthon, a gyermek csalódott és érzelmi kínokat él át. Valódi szenvedés látható az arcán, le kell vezetnie a frusztrációt - ennek lesz a megnyilvánulása az általunk hisztinek címkézett viselkedés - és ilyenkor megnyugtatásra, együttérzésre van szüksége.

A distressz típusú hisztinél hiába próbálunk szót érteni vele, hiába próbálunk érvelni, megmagyarázni a helyzetet, nem sikerül. Olyan zavart állapotba kerül a gyerek, hogy ilyenkor nem képes beszélni és odafigyelni sem, csupán arra képes, hogy az érzéseit levezesse (még társadalmilag nem elfogadható módon).

Azt tapasztalhatjuk, hogy a gyermek többször felriad éjszaka, rosszat álmodik. Gyakori jelenség, hogy a gyereknek rémálmai lesznek, ha napközben distressz típusú hisztirohama volt. Ezek is alátámasztják a gyerekben dúló érzelmek intenzitását.

Hogyan kezeljük a "distressz" típusú hisztit?

• Megértő bánásmóddal: oda kell menni a gyerekhez és meg kell vigasztalni.
• A testi érintés létfontosságú ilyenkor: ha ölbe vesszük, simogatjuk csillapítjuk agyában az óriási hormonális viharokat.
• Beszéljünk hozzá gyengéden, egyszerű, megnyugtató szavakkal. Nevezzük meg az érzéseit. (Pl. "Tudom." "Jól van." "Értem." "Nagyon csalódott vagy, hogy haza kell mennünk." stb.)
• Őrizzük meg a nyugalmunkat, mert a mi kiegyensúlyozottságunk hatással van a gyermekre és ezáltal kezdi majd újra biztonságban érezni magát.
• Cselekedjünk higgadtan és egyszerűen (pl. ha reggelinél hisztizik a gyerek, kínáljunk fel választási alternatívát: tejet vagy kakaót szeretnél-e inni.)
• Amikor a gyermek már kezd megnyugodni, hívjuk fel a figyelmét valamilyen szórakoztató vagy érdekes dologra (pl. egy játékra, valami, ami felkeltheti az érdeklődését a közelben.)

Ezzel a megértő hozzáállással elősegítjük, hogy a gyermek agyában kifejlődjenek azok az idegpályák, amelyek lehetővé teszik számára, hogy megnyugodjon, ha stressz éri. Ha szigorúan ragaszkodunk ahhoz, hogy ugyanúgy kezeljünk minden egyes hisztirohamot, akkor nem segítjük hozzá gyermekünket, hogy agyában a hatékony agyi stressz-szabályozó rendszerek kialakuljanak.

Felszabadító érzést és óriási megkönnyebbülést jelent a kisgyerek számára, ha tudja, hogy a szülei képesek őt - a hisztik sorozata alkalmával is - megérteni és megnyugtatni, csillapítani ezáltal a testében és agyában dúló érzelmi viharokat.

Tovább növeljük a stresszt a gyermekben, ha dühösek leszünk rá vagy ügyet sem vetve rá otthagyjuk, amikor borzasztó érzelmi kínokat él át.

Mi az, amit semmiképp se tegyünk distressz-típusú hiszti esetén?

Ne hagyjuk egyedül a gyermeket a szobában. Még ha abbahagyná is a hangos sírást, belül folytathatja hangtalanul, ami sokkal károsabb lehet (a megemelkedett stresszhormon szint hosszú ideig magas marad). A belső sírás annak a jele, hogy a gyerek már nem hisz abban, hogy a segítség megérkezik és ez a bizalom-vesztés egész életén át elkísérheti.

A kis-Néró típusú hiszti jellemzői

Amikor az az érzésünk támad, hogy a gyerek színjátékot játszik és egyértelműen irányítani szeretne bennünket, akkor a kis-Néró hisztivel van dolgunk. Ez az a hiszti, amiről általában több szó esik. A kis-Néró hiszti célja, hogy kontrolláljon és manipuláljon.

A gyermek magasabb rendű agya aktiválódik: tehát képes gondolkodni és beszélni. Tudatosan és szándékosan cselekszik: hiszti közben meg tudja mondani, hogy mit akar és vitatkozik, ha nemet mondunk.

A kis-Néró hiszti jelmondata: "Add ide, amit akarok! Most!" Erőszakosan és másokat kényszerítve éri el a gyerek, amit akar, ami lehet bármi, pl. figyelem, ennivaló, játék, stb.

Nem árasztják el stresszvegyületek a gyerek agyát és a testét. Nem éli át azt a gyötrődést, kínzó állapotot és pánikot, ami a distressz hisztire jellemző.

Mi történik, ha "beadjuk a derekunkat"?

Ha ezeket az "Add ide nekem, amit akarok - most!" hisztiket megerősítjük, azzal, hogy engedünk gyermekünk erőszakos követeléseinek, a düh a gyermek személyiségének részévé válhat. Ha túl sokszor nyeri meg a gyermek ezeket a hiszti-csatákat, nagy esélye van annak, hogy hatalomra vágyó, erőszakos felnőtt lesz, aki mindenkit irányítani fog maga körül.

Mit tegyünk a "kis Néró" típusú hiszti esetén?

• Ne legyünk közönség a gyerek számára. Ha biztosak vagyunk benne, hogy a gyermeknek, nem distressz típusú hisztirohama van, sétáljunk ki a szobából és hagyjuk figyelmen kívül. Idővel a produkciók is alább hagynak, ha nincs hozzá közönség.
• Ne akarjuk meggyőzni, ne magyarázkodjunk, ne vitatkozzunk és ne alkudozzunk a gyerekkel. Minden egyes szó jutalmazza, megerősíti az akaratos hisztit.
• Ne dédelgessük, ne puszilgassuk őt. Különben azt közvetítjük a gyerek felé, “hogyha dühös leszel és így hisztizel sok-sok szeretetet kapsz tőlem”.
• Mondjunk határozottan nemet. Például így: “Szívesen beszélgetek veled arról, hogy mit szeretnél, ha ugyanolyan nyugodtan beszélsz, mint én.” Folytassuk amit éppen csináltunk mindaddig, amíg a gyerek meg nem nyugszik és azt nem mondja, hogy "légy szíves" vagy "kérlek szépen".
• Kezeljük humorral a helyzetet! A humorral és játékossággal élét vehetjük a hisztinek és ezzel azt üzenjük a gyereknek, hogy nem vesszük komolyan a parancsolgatást.

A kétféle hiszti átbillenhet egymásba

Nagyon fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a distressz és a kis-Néró típusú hisztirohamokat. Néha bizony nehéz feladat, mert az egyik átbillenhet a másikba.

Íme néhány életből vett saját példa, ami segíthet a hisztik megkülönböztetésében:

1. Evéssel és étellel kapcsolatos konfliktus (hisztirohamok 17%-át határozza meg):

A gyerek túrórudit szeretne most azonnal enni, de mi határozottan kitartunk amellett, hogy csak vacsora után kaphatja meg. Eleinte, amikor azt mondja, hogy “akarom”, “add ide” és közben leveti magát a földre és úgy toporzékol, akkor a kis-Néró hisztivel szembesülünk. Folytassuk tovább a vacsora készítését és tálaljunk meg, ne szenteljünk figyelmet a gyereknek. Ha azt tapasztaljuk, hogy egyre zaklatottabban sír, megjelennek a könnyek és nem reagál arra, ha hívjuk az asztalhoz, akkor valószínű, hogy a kezdeti akaratosság átváltott csalódottságba. Valóban szenved a testében zajló érzelmi vihartól és arra van szüksége, hogy átöleljük, megvigasztaljuk. A mi nyugodt, együttérző, gyengéd érintésünkre, szavainkra lassan lecsillapodik és ha minden jól sikerül együttműködővé válik: elfogadja, hogy előbb vacsora és utána túrórudi. Gyakori eset, hogy a kis-Néró hisztirohamból distressz hiszti lesz.

2. Hiszti az öltözködésnél (kb. 11%)

Elől maradtak még a nyári ruhák és gyermekünk ragaszkodik hozzá, hogy egy lenge szoknyában menjen oviba egy hűvös őszi napon. Röviden felkínáljuk az alternatívákat (szoknya + hosszú nadrág, a hőn áhított szoknya az oviban lehet az a benti ruhája, stb.), de ő nekikeseredik és hisztizni kezd. Csak a szoknyát akarja és úgy, ahogy ő szeretné. Csapkod, vonaglik, sír (könnyek nélkül). Egyre jobban belelovalja magát és a végén már azt halljuk, hogy sírása fokozódik, már nem vitatkozik, nem beszél. Érzelmi agya átvette az irányítást és már képtelen megnyugtatni magát. Megértő, empatikus bánásmódra van szüksége.

3. Hiszti a lefekvés körül

Rókusz, az érzelmi biztonságot jelentő alvótárs az óvodában maradt. Óriási hiszti vette kezdetét. Valódi könnyek potyogtak és fájdalmas sírás töltötte be a szobát. Szinte hallani lehetett, hogy mennyire fáj ez most neki. Ilyenkor csak a vigasztalás segít.

Aztán pár perc elteltével, ahogy megnyugodott, elkezdett parancs-szerűen utasítani, hogy mit csináljak. Menjek el az óvodába érte, MOST! Hívjam fel azonnal az óvónénit. Az óvónéni nyissa ki az óvodát és adja oda Rókuszt. Ez egy olyan eset volt, ahol a distressz hisztiből lett kis-Néró típusú hiszti. Ez, az ami ritkábban fordul elő.

(A humor segített feloldani a helyzetet: parancsba adtuk a játékkatonáknak, hogy azonnal masírozzanak el az óvodába. De ők nem mozdultak, ezen mindenki nagyot nevetett.)

A hiszti kezelése - szülőként

Ahhoz, hogy a nyugalmunkat meg tudjuk őrizni és jól tudjuk kezelni a nagyjeleneteket, ne feledjük a hiszti mögött rejtőző okokat!

Az ember és minden emlős állat arra van programozva, hogy dühösen reagáljon, ha nem kap meg valamit, amit akar. A homloklebeny érettsége, fejlettsége szükséges ahhoz, hogy átértékeljük ezeket a helyzeteket.

Hisztiről szóló könyvek gyerekeknek és szülőknek

• Berg Judit: Hisztimesék
• L. Molnár Edit: Mese a kislányról, aki nem akart felnőni - és más történetek
• Lackfi János: Bögre család
• Michelle Kennedy: Ebadta kölyke hisztizik - 99 jó tanács szülőknek és nagyszülőknek
• Eileen Hayes: A hiszti... - A szülők iskolája
• A hiszti - Szülők könyve, Szalay Könyvkiadó, 2008.

Felhasznált irodalom:

Margot Sunderland: Okosan nevelni tudni kell, M-érték Kiadó, Budapest, 2008.

The post A hiszti. Miért hisztizik a gyerek? appeared first on Medveczky Kata.