Kortársak kontra szülők. Ki nevel a végén?

Ahogy belép az iskola kapuján szemünk fénye, aggódva engedjük el a kezét, vajon megállja a helyét.

Azt tudjuk, hogy életének egy új korszaka jött el, de azt még nem is sejtjük, hogy ez nekünk szülőknek, mit is fog pontosan jelenteni.

Milyen nevelési helyzetekkel, kérdésekkel kell szembenéznünk?

Hogyan változik a kisiskolás gyermekünkkel a kapcsolatunk?

Milyen hatással lesznek rá a kortársak?

Mi legyünk az origo!

Ha nem eszmélünk idejében és fásultan hajtjuk a mókuskereket, azért nagy árat fizetünk később!

Gyermekünkre nagy veszély leselkedik: iskoláskorban egyre nagyobb a kortársak hatása. Fontos lesz, hogy mit gondolnak, milyen véleménnyel vannak a világ dolgairól az osztálytársak. Könnyen kortárs-orientáltakká válhatnak, ha nem vagyunk elég éberek és nem szánunk elég időt rájuk.

A gyereknek szüksége van arra, hogy irányt mutassanak nekik. Kell egy vonatkoztatási pont, egy origo, akihez lehet igazodni.

Az elég jó szülő otthon, a jó pedagógus pedig az iskolában ezt a szerepet kell, hogy betöltse a gyerek számára. Egy olyan felnőttre van szükségük, aki éretten, felelősségteljesen tudja terelgetni őket ebben a bonyolult világban. Ha huzamosabb idegi nem vagyunk jelen (minőségileg) a gyerek mindennapjaiban, akkor nagyon könnyen kicsúszhat az irányítás a kezünkből.

Manapság egyre gyakoribb jelenség, hogy gyerek "nevel" gyereket. A kortárscsoportban mindig vannak dominánsabb személyiségek, akik magukhoz ragadják a vezető szerepet.

Ha a gyerek úgy érzi, hogy nem számíthat megértésre, elfogadásra a szüleitől, tanáraitól, akkor a kortársak felé fordul. Csupán alapvető érzelmi szükségleteit akarja kielégíteni. Szeretetre, feltétel nélküli elfogadásra, valódi kapcsolatokra vágyik. Fontos lenne az is, hogy megbocsássanak neki, továbbá, hogy önállónak és kompetensnek érezhesse magát. Sokszor ez még egy felnőttnek is sok energiájába kerül, hogy ilyen módon tudjon viszonyulni a gyermekéhez. Nemhogy egy másik gyereknek, aki maga is éretlen még és hasonló szükségletei vannak. Ezekből a betegítő kortárs-kapcsolatokból sok sérülés származhat.

A szülő nem érti, hogy miért nem tud a gyerekével szót érteni. Azt érzi, hogy egyáltalán nem hallgat már rá, semmibe veszi. Sokkal fontosabb a gyereknek a társai véleménye és minden idejét velük tölti - a valós és virtuális térben egyaránt.

Megszakad a kapcsolat szülő és gyerek között.

Mit tegyek, ha úgy érzem kicsúszott a kezemből az irányítás és a kortársak, barátok nagyobb hatással vannak a gyerekemre?

Nincs késő sosem. Lehet újra kezdeni. Rengeteg türelem, hit, bizalom és kitartás kell hozzá.

1. Felismerés és belátás.

Mondjuk ki, hogy probléma van. Fogalmazzuk meg, hogy mit is jelent ez pontosan számunkra. Sokszor nem merünk szembenézni a legnyilvánvalóbb helyzettel sem, mert kudarcot, félelmet ébreszt bennünk. Az első lépés mindig a legnehezebb.

2. Tarsunk önvizsgálatot!

Nézzünk szembe magunkkal. Legyünk őszinték és gondoljuk végig, hogy hol csúszott vakvágányra a kapcsolatunk gyermekünkkel. Minél több tényezőt össze tudunk szedni saját magunkkal kapcsolatban (miben kellene változnom?), annál sikeresebbek leszünk. Tehát ne a gyereket hibáztassuk, se a barátait, se a társunkat! Csak önmagunkra koncentráljunk, akármilyen nehéz is.

Segíthet, ha veszünk egy darab papírt és írni kezdjük a gondolatainkat.

3. Csak egy dologra koncentráljunk!

Ne akarjuk azonnal megoldani a helyzetet. Az túl nagy falat lenne.

Nézzük végig a listánkat, majd tegyük fel magunknak a következő kérdést:

Mi lenne az az egy dolog, ami ha megváltozna, akkor az egész ügy helyzetén - konkrétan a gyerekkel való kapcsolatunkon - óriásit lendítene?

Kezdjük ezzel a változást!

Gondoljuk végig, hogy mit kell nekünk másképpen csinálni?

Ha én változok, akkor a körülöttem lévők is változni fognak, hiszen a változás változást szül.

4. Ne adjuk fel!

Nem kevesebbről, a gyermekünkről, a gyermekünkkel való kapcsolatunkróll van szó. Ez életünk végig tart, hatással van ránk oda-vissza.

Bízzunk magunkban és a gyermekünkben! Legyünk kitartóak!

Ha úgy érezzük, hogy egyedül nem megy, akkor kérjük szakember segítségét!

A kortárs-nyomással szemben is legjobb módszer: a megelőzés

Mindig könnyebb dolgunk van akkor, ha törekszünk arra, hogy megelőzzük a vészhelyzetek kialakulását. Ha tudatosan figyelünk arra, hogy gyermekünkkel folyamatosan jó kapcsolatban maradjunk, akkor bízhatunk abban, hogy mi vagyunk az origo számára. A mi értékrendszerünket fogja átvenni, minket fog követni, még akkor is, ha ennek épp az ellenkezőjét mondja vagy mutatja.

3 gyakorlati tipp a megelőzésre

1. Közös családi vacsora

Nehéz megvalósítani, hogy mindig mindenki vacsoraidőben otthon legyen és még vacsora is legyen az asztalon. Ha a hétnek nem is tudunk mindegyik napján közösen asztalhoz ülni, de leglább hétvégén figyeljünk erre. A közös étkezések óriási megelőző erővel bírnak arra nézve (számos kutatás támasztja alá), hogy a gyermek védett legyen a kortársorientációval és egyéb vészhelyzetekkel szemben.

2. Családi rutinok bevezetése

Legyenek olyan családi szokásaink, amelyek azt közvetítik a családtagok számára, hogy mindenki fontos ebben a családban, mindenkinek tiszteletben tartjuk a véleményét, mindenkire odafigyelünk.

Olyan közös tevékenységek alkalmával mint pl. a kirándulás, családi társasozás, egy jó film közös megnézése, biciklitúra vagy akár csalái főzés, nemcsak jól érzik magukat a családtagok a bőrükben, hanem lehetőség adódik arra, hogy beszélgessünk a gyermekeinkkel, számukra fontos dolgokról. Ezek azok a pillanatok, amikor árgus szemekkel és nyitott fülekkel figyelnek, hogy mit hogyan csinálunk, miről hogyan vélekedünk.

A rendszeresen bekiktatott közös családi tevékenységekkel erősítjük a családtagokban a családi identitástudatot, az összetartozás érzését.

3. Családi kupaktanács megalakítása és rendszeres összehívása

Lehet, hogy kicsit mesterségesen hangzik, de nálunk bevált. Mindig azonos időpontban egy héten egyszer hívjuk össze a családi kupaktanácsot, ami általában forgatókönyv-szerűen működik.

Teremtsünk kellemes hangulatot, akár a vacsorával egybe is köthetjük. Megkérhetjük egyik gyermekünket, hogy gyújtson gyertyát (ő lehet majd ennek a felelőse), készülhetünk egy finom sütivel is az alkalomra.

Először mondjuk el, hogy mi az, amit a másikban nagyraértékelünk. Mindenki mondjon minden egyes családtagról valami, amit éppen fontosnak tart, hogy megköszönjön neki.

(Pl. "Köszönöm anya, hogy megvartad a nadrágom az iskolai ünnepségre." vagy: "Köszönöm Adélnak, hogy eljött velem bevásárolni és segített a cipekedésben.", stb.)

Aztán megkérdezhetjük a gyerekeket, hogy van-e olyan téma, amiről szeretnének beszélni, ill. mi is készülhetünk már előre egy adott témával. Pl. ha mostanában sok a testvér-harc, akkor felvethetjük ezt a témát úgy, hogy szeretnénk rá közösen megoldást keresni. Először mindig a gyerekeket kérdezzük.

Meg fogunk lepődni, hogy milyen remek ötleteik lesznek.

Legyünk mi az origo gyermekünk életében!

Minden nap ápoljuk vele a kapcsolatunkat és erősítsük a családi összetartozás érzését benne!

1. A közös családi vacsoráknak óriási értéke van manapság!
2. Legyenek csak a mi családunkra jellemző szokásaink!
3. Rendszeresen hívjuk össze a családi kupaktanácsot!