Játszótéri konfliktusok

Lelkesen és örömmel indulunk, aztán sokszor elcsigázva és érzelmektől feldúltan térünk haza egy-két játszótéri konfliktussal a hátunk mögött.
Hemzsegnek a kérdések a fejünkben:

• Hogyan viselkedjünk szülőként a gyerekek között kialakult konfliktusokban?
• Egyáltalán be kell-e avatkozni a játszótéri konfliktusokba?
• Ha igen, mikor és hogyan?
• Mit tegyünk, ha a másik szülő egyáltalán nem együttműködő?

A nehéz helyzetekben néha bizony tanácstalanok vagyunk és előfordulhat, hogy azt kívánjuk, bárcsak lenne egy vészkijárat valahol a játszótéren, vagy legalább ismernénk az alapvető "biztonságos és egészséges" konfliktuskezelési szabályokat (valahogy úgy mint a repülőn, ahogy a légikísérők elmutogatják, hogy mi a teendő vészhelyzet esetén).

Játszótéri konfliktusok kezelése avagy vészhelyzet a repülőn

Mi lehet a közös a kényszerleszállásban és a játszótéri konfliktusokban?

Nem más, mint a személyek mentési sorrendje.

Elsőként saját magunknak kell felhelyezni az oxigén maszkot és utána következik a gyerek. Tehát először mi magunk nyugodjunk meg, mert így segíthetünk gyermekünknek is, hogy ő is lecsillapítsa az érzéseit.

A gyerekek között kialakuló konfliktusok a játszótéren, természetesen nem vészhelyzetek, mégis sokszor érzelmileg olyan reakciókat produkál a testünk, mintha az lenne. A vérnyomásunk és pulzusunk megemelkedik, légzésünk szaporává válik és a megnövekedett adrenalin szint arra késztet, hogy valamit mindenképpen csináljunk.

Automatikusan bekapcsolódik a stresszválasz gombunk és néha nehezen találjuk meg, hogyan is kellene kikapcsolni.

Ne essünk pánikba!

Ez az első mondat, ami elhangzik a repülőgépeken is, ha "veszély" fenyeget. Érdemes nem csak a levegőben, de a földön is követni ezeket az utasításokat.

Fontos, hogy meg tudjuk őrizni a nyugalmunkat, mert akkor sokkal józanabbul tudunk cselekedni. A felkorbácsolt érzések által irányított meggondolatlan cselekvések általában nem szolgálnak a javunkra és a gyerekek javára sem.

Ha megtanuljuk az érzelmeinket szabályozni (az életünk során az egyik legfontosabb készség, amit elsajátíthatunk), azzal nem csak magunknak teszünk jót, hanem a gyermekünknek is modellként szolgálunk arra nézve, hogyan birkózzon meg a saját viharos érzéseivel.

Amit a játszótéri konfliktusok hatékony kezeléséhez tudni érdemes

Szülőként, nevelőként vagy pedagógusként fontos tudatosítanunk magunkban a játszótér, mint élettér jelentőségét gyermekünk életében.

A játszótér egy olyan hely,

• amit a gyerekek nagyon élveznek;
• ahol a gyerekek megtanulják, hogyan lépjenek interakcióba, hogyan teremstenek kapcsolatot a társaikkal egy nem strukturált környezetben;
• ami számos játéknak és tevékenységnek ad teret, amelyek versengéshez vagy olykor konfliktusokhoz is vezethetnek;
• ahol a gyerekek levezethetik a feszültségeiket, amelyek előzőleg, más körülmények között keletkeztek;
• amit az anyukák is szeretnek, hiszen megoszthatják a tapasztalataikat a szintén 24 órás műszakban dolgozó kollégákkal.

A gyerekeknek szükségük van arra, hogy saját maguk fedezzék fel a társas viselkedés szabályait azáltal, hogy megtapasztalják mi a megfelelő és mi a nem megfelelő viselkedésforma a társas kapcsolatok kialakításában.

Ha a gyerekeknek lehetőséget biztosítunk erre - azaz nem avatkozunk be minden apró helyzetben -, akkor megtanulják megoldani a saját konfliktusaikat anélkül, hogy folyamatosan egy felnőtt támogatását igényelnék. Olyan alapvető szociális készséget sajátíthatnak el, amelynek nagy hasznát veszik majd a későbbi életük során is.

Mikor avatkozzunk be és mikor ne, a gyerekek között kialakuló játszótéri konfliktusokba?

Érvek a nem beavatkozás mellett - amikor engedjük, hogy a gyerek saját maga oldja meg a konfliktusokat:

1. Lehetőséget adunk a gyereknek arra, hogy kifejezze a saját gondolatait, érzéseit a helyzettel kapcsolatban. 

Amikor a szülők beavatkoznak a játszótéri konfliktusokba, ők rendelkeznek azzal az "erővel", hogy irányítják a dolgokat. A gyermek helyett hozzák meg a döntést az alapján, amit láttak vagy hallottak és ezáltal a gyermek tehetetlenül, inkompetensnek és kirekesztettnek érezheti magát.

2. A gyermek részese lehet a probléma megoldásának és elgondolkodhat azon, hogy mi a jó mindkét félnek.

Szülőként, pedagógusként hajlamosak vagyunk túlságosan sokszor megmondani a gyerekeknek (nem csak a játszótéren), hogy mi a helyes és mi a helytelen anélkül, hogy megengednénk nekik, hogy megtapasztalják a saját cselekedeteik következményét.

3. A játszótéri konfliktusok során a gyerekeknek kiváló alkalmuk adódik arra, hogy fejlesszék a kommunikációs készségüket.

Amikor a gyerekek "kibeszélhetik" magukból az érzéseiket, problémáikat egy "új nyelvet" tanulnak meg és közben azt is elsajátítják, hogyan adják át a szót és vegyék vissza a beszélgetés során.

Ellenérvek a nem beavatkozás mellett - amikor be kell avatkozni

1. Fizikai sérülés veszélye. 

Gyakran előfordul, hogy a gyerekek még nem tudják szavakkal kifejezni magukat és ezért fizikailag, agresszíven reagálnak a konfliktusos helyzetben. Természetesen ez az, amit mindannyian el szeretnénk kerülni és mindent meg is kell tenni ennek érdekében. Menjünk oda ilyenkor a gyerekhez, finoman, de határozottan fogjuk meg a kezét és egyszerűen mondjuk azt, hogy "Ezt nem." Amint engedi öleljük át és nyugtassuk meg. Biztosítsuk róla, hogy őt magát ugyanúgy szeretjük, de az erőszakos viselkedést nem fogadjuk el.

2. Minél fiatalabb a gyerek, annál nehezebb számára kompromisszumot kötni.

A gyerekek gondolkodásmódja egocentrikus. Csak a saját nézőpontukból képesek szemlélni a dolgokat (számos kísérlet igazolja ezt). Ezért nem értik, hogyan érezhet a másik fél és miért igazságtalan vagy unfair valami.

A másik kismotorja mindig zöldebb

Hogyan segítsünk a játszótéren a totyogónknak, aki még nem a szavak mestere?

Fontos tudnunk, hogy a gyerekek éntudata 2 és 2,5 éves kor között fejlődik ki valamikor. Egészen idáig nem tesz különbséget saját maga és pl. a tárgyak között. Még nem válik külön az "én" és a környezet. Az akarat fejlődésével, az én érvényesítésének igényével kezdődik el a különválási folyamat.

Ezért olyan nehéz és nem is lehet megmagyarázni, hogy ez a Pistike motorja, ez meg a tiéd. "Mi az, hogy övé? Én vagyok minden, így minden az enyém" - ez az attitűd, hozzáállás jellemző ebben a korban.

Ilyenkor nagyon fontos, hogy a játszótéren fél szemünk mindig a gyereken legyen és a kellő pillanatban mellette legyünk, hogy példát mutassunk arra, hogyan lehet a többiekkel ekkor még egymás mellett (később majd együtt) játszani.

Ha például látjuk, hogy gyermekünk nyúl a másik gyerek lapátjáért, kérdezzük meg a másik gyerektől, ill. anyukájától, hogy "Játszhatunk vele?". Kérjük meg, hogy adja vissza a játékot miután játszott vele és köszönjük meg.

Mit tegyünk, ha a gyerekek éppen nem akarják odaadni a játékaikat?

Gyakran számolnak be a szülők arról, hogy annak ellenére, hogy ha a saját gyerekük nem akarja odaadni a játékát, ők mégis megpróbálják "rábeszélni", hogy adja oda. Mintha ezáltal a másik szülőnek szeretnének megfelelni és a másik gyerek igényeit vennék elsősorban figyelembe.

Mit tanul mindebből a mi gyerekünk?

Leginkább azt, hogy az ő akarata, ő igénye nem annyira fontos, mint a másik emberé. Vajon erre szeretnénk tanítani?

2 jó tanács, ami nem csak a "nem adom oda" játszótéri konfliktusokra érvényes

1. Nevezzük meg a helyzetet és a gyermek érzéseit. Pl. "Hú, de gyorsan felugrottál a kismotorra. Fontos neked és szeretnél most rajta ülni."

2. Adjuk át az irányítást, a döntési lehetőséget a gyereknek. Pl. "Szólsz majd a kisfiúnak, ha már nincs szükséged a motorra és te már mással szeretnél játszani?"

Jó esetben általában nem telik el 1-2 perc és a gyerekek kedvesen ajánlgatják a játékukat a másik gyereknek.

A gyerekeknek óriási a kontroll-igényük, hogy ők irányíthassanak, ők mondhassák meg, hogy piros vagy kék, pöttyös vagy csíkos.

Ha egy kicsit is beleérezzük magunkat egy 2 éves helyébe, egész nap azt hallgatnánk, hogy "Nem." "Azt nem szabad." "Jaj, vigyázz, azt ne!" "Veszélyes, ne nyúlj hozzá!" "Neeeeeeeem!!!" - egyetlen nap után hogyan éreznénk magunkat?

Nagyon fontos a személyiségfejlődés szempontjából, hogy megtapasztalja a gyermek, ő is választhat és dönthet (a sárga vagy a piros pulcsit veszi fel).

Mit tanul abból a gyermekünk, ha elfogadjuk az érzéseit és döntést hozhat afelől, hogy most adja oda vagy később a kismotort (vagy lehet, hogy ma egyáltalán nincs kedve kölcsönadni)?

• Fontosak az érzéseim, figyelembe veszik őket, nem kell elnyomni, semmibe venni, szégyenkezni vagy büntetést kapni miattuk vagy valami mást érezni helyettük.
• Hatással vagyok a környezetemre, én is irányíthatom néha a dolgokat.

Mit tanul a másik gyerek, aki nem azonnal kapja meg, amit szeretne?

• Van olyan, hogy csak várni kell egy kicsit és máris teljesül a kívánságunk
• Van olyan, hogy sokat kell várni és ha türelmesek vagyunk, akár még teljesülhet is a kívánságunk
• Van olyan, hogy nem kapjuk meg azt, amit szeretnénk

Nem is olyan rossz életleckék ezek...

A szülő mint coach a játszótéri konfliktusokban

Óvodáskorú gyerekek esetében már alkalmazhatjuk a konfliktuskezelés lépéseit is. Fontos, hogy ne "A megmondó" szerepét öltsük magunkra, hanem "A támogató"-ét, aki kérdésekkel ösztönzi a gyermeket arra, hogy saját maga találja meg a megoldásokat.

Már 4 éves kortól taníhatunk a gyerekünknek konfliktuskezelési technikákat. Természetesen már előtte is sokat tanul, hogy miként "kell" viselkedni bizonyos helyzetekben, utánoz bennünket és a nagyobb testévreit.

Amennyiben nem szükséges beavatkoznunk a játszótéri konfliktusokba, mert nem áll fenn a fizikai sérülés veszélye, akkor a következő lépésekkel segíthetünk a gyereknek abban, hogy saját maga találja meg a megoldást a problémára.

1. Mi a probléma?

Kérjük meg a gyereket, hogy mesélje el mi történt. Segítsük őt abban, hogy a tényekre koncentráljon és ne hibáztassal foglalkozzon vagy a miértekre keresse a választ. Hallgassuk figyelmesen és összegezzük a lényeges pontokat.

2. Hogyan érzed magad?

Segítsünk a gyereknek abban, hogy felismerje a saját érzéseit. Aztán kérdezzük meg, hogy mit gondol arról, hogy a másik gyerek, aki szintén a konfliktus részese volt, hogyan érezheti magát. Ezáltal "rávilágítunk" arra, hogy nem csak ő érzi sértve magát.

3. Nyugtassuk meg.

Amikor dühbe gurulunk, ahelyett, hogy a megoldásokat keresnénk, folyamatosan azzal töltjük az időnket, hogy megmagyarázzuk miért nekünk van igazunk és miért hibázott a másik fél. Ehelyett bátorítsuk a gyermekünket is arra, hogy vegyen három mély lélegzetet és nyugodjon meg. Ezt úgy tudjuk elérni, ha mi magunk már teljesen nyugodtak vagyunk.

4. Alternatív megoldások.

A gyerekek sokkal jobban motiváltak arra, ha saját maguk találják ki a megoldást egy helyzetre, ahelyett, hogy készen kapják őket. Maradjunk csöndben és várjuk meg, amíg kitalálnak valamit. Aztán mi is tehetünk javaslatokat.

5. A legjobb megoldás kiválasztása

Segítsük a gyereknek abban, hogy gondolja át és ítélje meg, hogy melyik megoldás fogja a legjobbat jelenteni mindenki számára.

Amikor a játszótéri konfliktusok alkalmával ilyen módon coachingoljuk (kérdéseinkkel, támogató attitűdünkkel segítjük, de nem adunk konkrét tanácsokat) a gyermeket, azzal nagy mértékben fejlesztjük az önbizalmát is.

3 tipp a játszótéri konfliktusok megelőzésére

1. Elindulás előtt - szerződéskötés titkos jelszóval megpecsételve

Készítsük össze együtt a gyerekkel, hogy milyen játékot, ennivalót viszünk a játszótérre és közben beszéljük meg, hogy amit a játszótérre viszünk, azt más is használhatja, ha éppen neki nincs rá szüksége. Beszéljünk meg előre egy titkos jelszót, amivel emlékeztethetjük, ha elfelejtené az egyezséget.

A titkos jelszót sok minden másra is használhatjuk, ha mások előtt szeretnénk valamilyen előzetesen megállapodott dologra emlékeztetni a gyereket. A gyerekek ezt nagyon szeretik, mivel játékos és maximálisan tiszteletben tartjuk vele az érzéseit.

2. Odafelé úton - kifejezések gyakorlása szerepjátékkal

A játszótérre való sétálás közben beszélgethetünk a gyerekkel arról, hogy milyen szavakat vagy kifejezéseket érdemes használni akkor, amikor más gyerekekkel beszélget a játszótéren. A gyerekeknek gyakorolniuk kell ezeket a kifejezéseket, hogy utána önállóan is tudják használni.

Példák a játszótéren hasznos szófordulatokra:

• "Szeretnél velem játszani?"
• "Játszhatok veled/veletek?" vagy "Elkérhetem ezt vagy azt?"
• "Ezt nem szeretem.", "Ez nem tetszik."
• "Kérlek, hagyd abba."

3. Hazafelé úton - megerősítés, bátorítás

Jelezzük vissza, hogy mi volt az, aminek örültünk. Ne feledjük, hogy a megerősítés mindig konkrét legyen és az erőfeszítésre koncentráljuk a személyiség dícsérése helyett, pl. így:

"Észrevettem, hogy amikor Zoli meglökött, te szavakkal válaszoltál és megmondtad neki, hogy ezt nem szereted. Most már tudja, hogy nincs rendben, hogy ilyesmit csináljon veled. Szépen csináltad!"

A pozitív interakciók megerősítése arra ösztönzi a gyerekeket, hogy megismételjék őket.

Ha valami nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, akkor érdemes annak is megbeszélni a tanulságait. Hagyjuk, hogy annyit beszéljen, amennyit szeretne és ne erőltessünk semmit.

Hasznos kérdés lehet ilyenkor, hogy legközelebb mit csinálna másképpen. Fontos, hogy ne mi mondjuk meg neki, hanem ő maga találjon megoldásokat. Ezálal is erősödik az önbizalma.

Ne feledjük!

A gyereknek szükségük van olyan alkalmakra, ahol saját maguk fejleszthetik - mindenféle irányítás nélkül - a szociális készségeiket. A játszótér kiváló gyakorlóterep erre!

Folyamatosan tanulják a körülöttük lévő világ törvényszerűségeit és azt, hogy hogyan igazodjanak el benne.

Legyünk mellettük támogatóként, érezzük, hogy mikor van valóban szükség ránk.

Bízzunk bennük és ne vegyük el tőlük a gyakorlási lehetőséget!