Jelenlegi hely

Testvérféltékenység. Hogyan neveljünk jó testvéreket?

"Ha neki szabad, akkor nekem miért nem?!"

"Folyton kivételezel vele."

"Őt jobban szereted, mint engem."

"Anya, kit szeretsz jobban?"

Aki egynél több gyermeket nevel valószínű, hogy hallott már ilyen mondatokat, vagy ehhez hasonlóakat. Ha a pici gyerekeitől még nem is, akkor csak a saját gyerekkorára kell visszaemlékeznie...

fiúkA testvérféltékenység egy természetes érzelmi állapot és minden normális család velejárója. Azóta létezik, amióta családok léteznek. Előfordulhat, hogy a testvérek a legeslegjobb barátok lesznek, mégis ritka az, hogy egy gyerek minden testvérével minden pillanatban tökéletesen megértse egymást.

Annak ellenére, hogy a testvérféltékenység szerves része a családok életének, ez az, ami a szülőket a leginkább az őrületbe kergeti. Gondolnánk, hogy a legnagyobb stresszforrás egy szülő életében, ha a gyerekeit veszekedni látja vagy hallja?

Mi az, amit szülőként tehetünk annak érdekében, hogy legalább egy kicsit csökkenjen a testvérféltékenységből fakadó konfliktusok száma otthonunkban?

Kezdjük el ennek a cikknek az olvasásával, merítsünk ötleteket igényes szakmai forrásokból, majd gyakoroljunk, gyakoroljunk és gyakoroljunk, hogy jó testvéreket neveljünk egy életre szólóan. Kétség nem fér hozzá, hogy minden egyes nap adódik rá lehetőségünk!

A testvérféltékenység okai

A gyerekekről, főként a kisgyermekekről nem igazán mondhatjuk el, hogy ők a földkerekség legracionálisabb emberi lényei. Néha a legkisebb dolog is óriási harcot válthat ki és a testvérek közötti kapcsolatot a töréspontig feszítheti.

Mi az, ami a gyerekeket veszekedésre készteti egy családon belül?

Figyelem.

A szülők osztatlan figyelme kincset ér. Minél elfoglaltabbak a szülők, annál nagyobb a harc a figyelmükért és annál kevésbé tudnak minden egyes gyereknek külön figyelmet szentelni.

Sokszor tapasztaljuk, hogy amikor kistestvér érkezik a családba, nehéz elfogadnia a nagyobb gyereknek vagy gyerekeknek, hogy kiesnek a figyelem középpontjából. Ez a pozíció nagyon értékes és sokmindenre képesek ezért, íme néhány saját példa a hosszú listából:

  • 1,5 literes ásványvizes palackokat kilocsolni a lakásban mindenhová
  • úgy tenni, mintha a szennyest segítőkészen kivinné a fürdőszobába majd vészjóslóan hallgatni - az összes fellelhető ruhadarabot belegyömöszölte a wc kagylóba
  • az éjjeliszekrényen lévő nagy üveg babaolajat az utolsó cseppig kicsurgatni az éjjeliszekrényen lévő könyvekre és a körülötte lévő szőnyegpadlóra - természetesen a fiókba is belefolyt, ahol úsztak az olajban a fontos iratok és némi papírpénz is.

Az is előfordulhat, hogy a szülők figyelme kizárólag a beteg vagy speciális szükséglettel rendelkező (pl. tanulási nehézséggel küzdő) gyerekre irányul, ami szintén testvérféltékenységhez vezethet.

A gyerekek, ha úgy érzik, hogy egy kicsit is "lazult" a kapcsolatuk a szüleikkel, nem a legkívánatosabb viselkedést fogják produkálni azért, hogy megszerezzék a hőn áhított figyelmet.

Melyik szülő szentelne annak hosszú perceket és prédikálna hosszasan arról, hogy milyen szépen, udvariasan viselkedik a gyermeke és csöndben eljátszogat magában?

Osztozkodás.

A testvérek vetélytársakká válnak pillanatokon belül, amikor a család korlátozott "forrásaiért" versenyeznek (pl. fürdőszoba, utolsó szelet torta, anya öle, apa figyelme, és természetesen a plüss kisvakond, stb.). Ez azt jelenti, hogy minden testvérnek így vagy úgy, de meg kell tanulnia osztozkodni, akár még a saját tulajdonán is.

teddy mackóKülönösen a kisgyerekek számára rettentően fájdalmas egy játékon vagy éppen kedvencnek kinevezett tulajdonon osztozkodni. Felnőttként már nem is értjük gyerekeinket, hogyan ragaszkodhatnak olyan makacsul a dolgokhoz.

Ha ezekben az esetekben is komolyan tudjuk venni az érzéseiket, megértjük őket, jó úton haladunk afelé, hogy empatikus, mások érzéseire odafigyelő embert neveljünk belőle.

Temperamentumbeli különbségek, eltérő személyiségtípusok.

Gyermeked személyisége, egyéni temperamentuma (sajátos hangulat, természet, alkalmazkodóképesség) nagy szerepet játszik abban, hogyan jön ki a testvéreivel.

Például, ha van egy ragaszkodó, nehezen oldódó gyermekünk, akinek nagy szüksége van a szülei által nyújtott biztonságérzésre, a testvérei, akik látják ezt, féltékenyek rá, mert természetesen ugyanannyi figyelmet és szeretetet szeretnének ők is kapni.

Az igazságosság kérdése.

A gyerekek mindig követelik az igazságosságot és az egyenlőséget, kifinomult érzékük van arra, hogy mindenkinek mindig mindenből pontosan ugyanannyi és ugyanúgy járjon.

Ne hagyjuk magunkat behúzni a csőbe!

Egyetlen családban sem létezik a tökéletes egyenlőség fogalma. Elkerülhetetlen az a szituáció, amikor a nagyobb gyereknek szabad már néhány olyan dolgot tennie, amit a kisebb testvérének még nem.

Vannak olyan helyzetek, amikor az egyik gyereknek többre, másra van szüksége, mint a másiknak. Ahelyett, hogy megpróbálnánk egyenlően bánni a gyerekeinkkel, kezeljük mindegyiket egyedülálló, külön kis egyéniségként.

Születési rangsor, korkülönbség és a nemek harca.

Testvérféltékenységhez vezethet a gyerekek pozíció szerinti megkülönböztetése. Nem jó, ha a legnagyobb gyereknek olyan feladatokat és ezzel együtt felelősséget adnak, amely nem neki való (pl. a kisebb gyerekről való majdnem teljes körű gondoskodás). Vagy amikor a kisebb gyereknek folyamatosan arról szól az élete, hogy "utolérje" a nagyobb testvérét.

Előfordulhat az is, hogy egy családban a lányokkal sokkal kedvesebben és megértően bánnak, mint a fiúkkal, akiket szigorúan fognak.

Mitévők legyünk, ha már elkezdődött a testvérháború?

Rendben van, hogy a testvérféltékenységből fakadó veszekedések természetesek és a fejlődés velejárói, de a család akkor is csak egy bizonyos számú csatát tud elviselni, többet nem. Egyszer betelik a pohár.

Mit csináljunk akkor, amikor már nem bírjuk tovább (vagy egy kicsit előbb, hogy maradjon még türelmünk és energiánk a józan viselkedéshez)?

Az első és legfontosabb szabály: Ne csináljunk semmit!

Valahol azt olvastam egyszer, hogy amikor úgy érezzük, hogy na most van az a pont, hogy be kell mennünk a gyerekszobába, akkor várjunk még egy kicsit. Gondoltam a következő alkalommal teszek egy próbát. S hogyhogy nem úgy adódott, hogy nem kellett sokat várnom...

Amikor megint az a bizonyos - ugye tudod melyik - fülsüketítő visítás törte meg az általános gyerekzsivalyt, azonnal ugrani készültem a konyhapult mellől. Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy "na, akkor most kell várni". Kapaszkodtam a pult szélébe és imádkoztam. Hosszú másodpercek voltak, de egyszer csak a következőket hallom:

"Figyelj, akkor odaadom neked a piros autót. Gyere, építsünk egy nagy garázst, amibe mindkettő belefér!"

Tisztán emlékszem erre a pillanatra: földbegyökerezett a lábam és nem akartam hinni a fülemnek. Megdöbbenten álltam és arra gondoltam, hogy "Ilyen nincs. Ezek az én gyerekeim???"

Sokszor bevált ez a technika, de volt olyan is, amikor nem.

Ha már muszáj beavatkozni...

Jól hangozhat ez a "ne csináljunk semmit" stratégia, mondván nyugodtan hátradőlhetünk és mindent a gyerekekre hagyhatunk. Tapasztalt szülőként tudjuk, hogy ez így nem egészen állja meg a helyét...

apa és gyerekekNagyon igazságtalan lehet, ha bizonyos helyzetekben a gyerekekre bízzuk, hogy "lejátszák" a csatákat. A szülőknek igenis döntést kell hozniuk, hogy mikor van az a pillanat, amikor mese nincs, közbe kell lépni!

A kiegyenlítetlen erőviszonyok esetében nem kérdés, hogy a szülőknek mediátor (közvetítő) szerepet kell felvállalniuk. Néhány, felnőtt testvérek közötti megmaradó, hosszantartó neheztelés abból fakad, hogy a szülők nem védték meg a kisebbségből fakadó jogokat.

... hogy jó testvérek legyenek:

1. Válasszuk szét és különítsük el a gyerekeket, amíg megnyugszanak. Néha minden testvérnek szüksége van külön kis térre és külön időre.

2. Tanítsuk meg őket kompromisszumot kötni és tárgyalni. Mutassuk meg, hogyan lehet megoldani egy helyzetet úgy, hogy mindenki elégedett legyen. 

Először kérjük meg őket, hogy hagyják abba a kiabálást és mindenkinek adjunk lehetőséget arra, hogy elmondhassa a saját verzióját a történtekről. Hallgassuk meg őket, de ne ítélkezzünk. Coach-ként vezessük végig őket a konfliktuskezelés lépésein. Legközelebb már lehet, hogy maguk is tudni fogják.

3. Legyenek rugalmas szabályok és újra meg újra erősítsük meg őket. Figyeljünk oda arra, hogy minden gyerekre ugyanazok a szabályok vonatkozzanak. Nem szabad ütni egymást, csúfolódni, a másik tulajdonában kárt tenni, stb.

Vonjuk be a gyerekeket a szabályok kialakításába, frissítésébe. Ha részt vesznek a gyerekek a döntéshozatalban, úgy érzik, hogy van egy kicsi kontrolljuk a saját életük felett. Amikor betartják a szabályokat, dícsérjük meg érte őket.

4. Biztosítsuk a gyerekeinket afelől, hogy joguk van a saját tulajdonukhoz. Fontos dolog, hogy megtanuljanak osztozkodni a gyerekek, de nem kényszeríthetjük őket arra, hogy mindenüket megosszák. Minden gyereknek legyen egy-két olyan tulajdona, ami csak az övé (erre lehet egy külön helyet is - polc vagy fiók - kinevezni) és ő dönti el, hogy mikor és hogyan osztozkodik rajta.

5. Minden gyereknek legyen külön "saját" ideje. Olyan együtt töltött minőségi idő, amikor gyermekünk kitüntett figyelemben részesül és azt élheti át, hogy most ő a legfontosabb számunkra. Bőven elég napi 10-15 perc vagy kéthetente, havonta egy közös program kettesben, hogy a szeretet-tankja fel legyen töltve.

6. Hívjuk össze rendszeresen a családi kupaktanácsot. Ezek a beszélgetések kiválóak arra, hogy mindenki "kiengedhesse a gőzt" és az összes családtag érdekeit szem előtt tartva, közösen keressük a megoldásokat. Mindemellett erősíti a családi összetartozást és az egymás iránti tiszteletet. 

Amit semmiképpen se tegyünk

  • Ne legyünk döntőbírók! 
  • Ne próbáljuk meg kideríteni, hogy ki kezdte.
  • Ne hibáztassuk vagy védelmezzük egyik gyereket sem. Ketten kellenek ahhoz, hogy egy konfliktus kialakuljon.
  • Ne utasítsuk vagy nyomjuk el a gyerek dühös érzéseit. Ezek az érzések is hozzá tartoznak emberi létünkhöz, de fontos, hogy szabályozni tudjuk őket.
  • Ne oldjuk meg helyettük a problémát!

Mit tanul a gyerek a testvéféltékenységi harcokból?

Ha lehetőséget biztosítunk arra, hogy a gyerekek maguk vívják meg a csatáikat - természetesen csak addig, amíg nem okoznak sem fizikai, sem lelki sérüléseket egymásnak - akkor nagyon hasznos szociális készségeket sajátíthatnak el, miközben az érzelmi intelligenciájuk is növekszik.

Megtanulnak:

  • osztozkozdni, alkudozni, alkalmazkozdni ("nem azonnal és nem mindig az én akaratom érvényesül")
  • engedni és lemondani valamiről
  • kérni és adni
  • szembenézni a féltékenységből fakadó érzésekkel
  • a másik szempontjait, érzéseit is figyelembe venni (ált. 8 éves kor után képesek erre, de leghamarabb 6 évesen!)
  • a saját egyéni erősségeiket és gyengeségeiket is elfogadni 

A legtöbbet viszont tőled tanulják.

Látják, ahogyan te kezeled a testvérféltékenységi helyzeteket és folyamatosan raktározzák el a képeket, a viselkedésmintákat, amelyeket majd automatikusan előhívnak, ha ők is szülők lesznek.

6 jótanács a testvérféltékenységi konfliktusok csökkentésére

Azt gondolom, hogy teljesen megelőzni a testvérféltékenységből fakadó harcokat nem lehet és nem is tanácsos. Kell a gyerekeknek ez a fajta biztonságos gyakorlóterep otthon, amiből rengeteg mindent tanulhatnak, amit majd később az életük során kamatoztathatnak.

testvérekViszont sokat tehetünk annak érdekében, hogy ne szítsunk felesleges csatákat a testvérek között és egymást szerető, tisztelő testvéreket neveljük. Nézzük, mik is ezek.

  1. Ne hasonlítgassuk a testvéreket egymáshoz! Nincs két egyforma gyerek, ezt minden szülő tudja.
  2. Ne legyen "bezzeg" gyerek a családban.
  3. Kerüljük azokat a helyzeteket, amelyek bűntudatot ébresztenek a testvérekben. Először meg kell tanítanunk a gyerekeket arra, hogy az érzés és a tett két különböző dolog. Semmi baj nincs azzal az érzéssel, amikor a nagytesó kupán akarja vágni a kistesót, de szülőként mindenképp meg kell akadályoznunk ebben a gyereket. Az a bűntudat, ami a helytelen viselkedést követi sokkal rosszabb, mint az, ami csupán abból az érzésből fakad, hogy "rosszra gondoltam". Fontos, hogy a szülői beavatkozás ilyenkor gyors és határozott legyen.
  4. Mindegyik gyermekünkben találjuk meg azt az egyedi, pozitív tulajdonságot, képességet, ami rá jellemző és ezt gyakran erősítsük meg benne.
  5. Vegyük észre azokat a helyzeteket, amikor nem veszekednek és nem keltenek semmilyen feltűnést, csak úgy "jól elvannak" a gyerekek!!! Nagyon fontos, hogy azonnal reagáljunk ezekre a helyzetekre, hogy mekkora örömöt okoznak azzal, hogy pl. milyen szépen játszottak együtt. Ne féljünk attól, hogy megzavarjuk őket, ha hozzájuk szólunk! Az időben adott pozitív visszajelzés kincset ér.
  6. Dícsérjük meg másoknak is (apának, a nagyinak vagy a szomszéd néninek), hogy milyen büszkék vagyunk rájuk, mert olyan jó kis játékokat találtak ki együtt (felsorolni, hogy mit: pl. bunkerezés, labdázás, stb.), hogy addig el tudtad készíteni a vacsorát. Fontos, hogy a gyerekek fültanúi legyenek a dícséretnek és konkrétumot mondjunk róluk, hogy tudják pontosan mi is az, aminek örülünk. 

Kit szeretsz (a leg)jobban?

Feltettük már magunknak ezt a kérdést őszintén? Ha nem, akkor most kérdezzük meg magunktól.

anya és fiaiKérlek, ne olvass tovább, amíg nem válaszoltad meg a kérdést.

Tudom nehéz, de bátorítalak arra, hogy dőlj hátra, vedd le a tekinteted a képernyőről és figyelj befelé.

Mi az, amit hallasz?

Könnyebb helyzetben vagyunk akkor, ha már magunknak megválaszoltuk ezt a kérdést és utána kell a gyermekünknek is feleletet adni rá.

"Anya, te szeretsz engem?" "Kit szeretsz jobban?" - nincs olyan szülői szív, amelyet valamilyen módon ne érintenének meg ezek a kérdések. Érdemes elgondolkozni, hogy vajon miért is kérdezi a gyerek, mit akar valójában üzenni a kérdésével nekünk?

"Minden kapcsolat, amely két személy között létrejön, teljesen egyedi. Ezért nem tudsz két embert egyformán szeretni. Ez egyszerűen nem lehetséges. Mindenkit másként szeretsz, amiatt akik, és ama páratlan hatások miatt, amelyeket kiváltanak belőled. És minél jobban megismeritek egymást, annál gazdagabbá válnak annak a kapcsolatnak a színei." (WM. Paul Young: A viskó)

Mikor kérjük szakember segítségét?

Előfordulhat, hogy egyszercsak  tarthatatlan állapot lesz otthon és nem talál sem gyerek, sem szülő megnyugvást. Amikor a családi béke már huzamosabb ideje felborult és úgy érezzük, hogy nem segít semmi vagy nem értjük, hogyan alakultak így dolgok, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Például a következő esetekben:

  • a testvérféltékenységi konfliktusok olyan komolyak, hogy házassági problémához vezetnek
  • valódi veszélye van annak, hogy egy vagy több családtag fizikailag megsérülhet
  • a testvérféltékenységi harcok veszélyeztetik egy vagy több családtag önértékelését és pszichés jólétét
  • a konfliktusok más pszichés problémákkal is kapcsolatosak (pl. depresszió)

Amikor a családnak akár csak egy tagja is hosszabb ideje nem jól érzi magát pszichésen, nincs egyensúlyban, az általában hatással van a többiekre is. Előbb-utóbb különféle (pszichoszomatikus) tünetek is jelentkezhetnek: fejfájás, alvásproblémák, levert hangulat, szorongás, az iskolai vagy egyéb teljesítmény romlása, éjszakai bepisilés, magatartás problémák (pl. agresszív viselkedés), stb.

Általános érvényű szabály a testvérféltékenységből fakadó komolyabb problémák esetén is, hogy minél korábban kérünk segítséget, annál kisebb a sérülés veszélye és annál hatékonyabb és gyorsabb mindenféle beavatkozás.

Ne féljünk segítséget kérni! Legyünk felelős szülei gyermekeinknek, akiknek olyan példát mutatunk viselkedésünkkel, hogyha segítségre van szükségünk, akkor tudunk kérni és elfogadni.

A testvéféltékenység témáját tárgyaló könyvek szülőknek és gyerekeknek

  • Adele Faber - Elaine Mazlish: Testvérek féltékenység nélkül, Reneszánsz Könyvkiadó
  • Woolfson, Richard C., dr.: Kistestvér születik, Alexandra Kiadó
  • Bartos Erika: Anna és Peti (Kistestvér érkezik), Alexandra
  • Bartos Erika: Anna, Peti és Gergő (Nagycsalád lettünk), Alexandra
  • Kistestvér születik, Szalay Könyvkiadó
  • Barbo Lindgren: Kishúgom született, Móra, 1982
  • Grethe Fagerström - Gunilla Hansshon: Peti, Ida és Picuri, Móra (3.kiadás), 2013.
  • Finy Petra: Tesó ügy, Pozsony Pagony, 2009.