Jelenlegi hely

Szeretettel nemet mondani

Minden kisgyerekes szülő életében vannak eleve vesztesnek tűnő helyzetek. Jellegzetes, szinte tankönyvbe illő példa az, amikor a bevásárlóközpont kellős közepén elhangzik a rettegett szó: kérek!

Tudjuk, hogy szinte kötelességünk nemet mondani, de azzal is tisztában vagyunk, hogy a gyerek nem fogja annyiban hagyni.

A harc kimenetele enyhén szólva is kétesélyes. Nagyon nehéz egy ilyen követelőzésre akkor és ott megfelelően reagálni. A sok akaratlan néző felől rengeteg elvárás és világnézet árad felénk és ez még nagyobb súlyt tesz a vállunkra.

Ezek azok az árulkodó pillanatok, amikor a szülő-gyerek-kapcsolat a maga természetes meztelenségében tárulkozik föl. Kiderül, hogy mennyire őszinte, mennyire intim és szeretetteljes ez a viszony.
 
Ha ilyenkor is képesek vagyunk nemet mondani, jól tudjuk kezelni a hisztit, akkor valószínűleg jól végezzük a dolgunkat. Ha azonban megszáll a rettegés, mert tudjuk, hogy innentől kezdve nem mi kontrolláljuk az eseményeket, akkor még van min javítanunk.

2 általános szabály arra vonatkozóan, hogyan lehet okosan nemet mondani

A legtöbben azt várnák el ilyenkor, hogy a szülő kerek perec nemet mondjon. Az ideális szülő állítólag következetes viselkedéssel megakadályozza, hogy a gyerek átvegye az uralmat.
 
Az egyszerű, lapos „nem szabad” helyett azonban léteznek kifinomultabb módszerek is arra, hogy nemet mondjunk.
 
almaHa csak ellentmondást nem tűrő keménységgel, magyarázat nélkül tudunk nemet mondani, a legtöbb gyerek nem érti a helyzetet, nem tudja felfogni a szülői szándék jogosságát.  
A legravaszabb, pszichológusnak is beillő szülők rutinszerűen fogalmazzák át e nemeket igenné. Ahelyett, hogy kerek perec nemet mondanának az ebéd előtti csokoládéra, megnyugtatják a gyereküket, hogy természetesen ebéd után kaphat belőle. Sőt, örömmel közlik vele, hogy egy almát máris kaphat.

1. Saját érzelmeink megfogalmazása.

Lényeges eleme a nemet mondás stratégiájának, hogy szolgáltassunk megfelelő magyarázatot a saját érzelmeinkről.
 
Amikor a gyermekünk – akár játékból, akár dühében – hangosan veri az asztalt, ne indulatból, magyarázat nélkül próbáljuk leállítani! A gyerekek általában kiválóan meg tudják érteni az érzelmeket: el tudjuk neki magyarázni, hogy tönkreteszi az asztalt, és hogy sérti a fülünket a hangoskodás.
 
Ha valami nem tetszik nekünk, vagy rosszul esik, érzékeltessük ezt a kicsivel is! Így sokkal hitelesebben és hatékonyabban tudjuk megértetni vele a közösségi viselkedés alapvető szabályait, és ránevelni az empatikus hozzáállás alapvető „technikáira”.
 
Miért is ne használnánk ki egy ilyen helyzetet arra, hogy egyben tanítsunk is neki valami fontosat és hasznosat?
 
Az egyszerű „nem szabad” másik hátránya, hogy beszorítja a gyereket a sarokba. Ilyenkor nem adunk neki választási lehetőséget, amivel szinte automatikusan felpiszkáljuk a dacos, lázadó énjét. Ha erővel le is törjük ezt, nagy kárt okozhatunk: azt fogja megtanulni tőlünk, hogy a konfliktushelyzetekben nem érdemes kiállnia az igazáért, mert a nagyobbak ereje úgyis legyőzi.
 
Amennyiben nem győzzük kitartással, és engedünk a hisztinek, ezzel szintén ártunk: a gyerek arra a következtetésre fog jutni, hogy az életben bőven elég megfelelően erőszakosnak lenni, és minden problémája megoldódik.

2. Választási lehetőség, döntéshozás már kisgyermekkortól is.

A gyerekeknek már egészen kis kortól kezdve, egy-három éves koruktól meg lehet tanítani, hogyan hozzanak egyszerű döntéseket. Erre kiváló alkalmat szolgáltatnak azok a kisebb viták, amelyekbe velünk, a szüleikkel bonyolódnak.
 
Nem szükséges tehát azonnal, automatikusan nemet mondani: sokkal hasznosabb, ha választási lehetőségeket ajánlunk föl nekik. Nem kell persze azzal kezdeni, hogy szintje elárasztjuk őket a variációk ijesztő tömegével. Kezdetnek kettő is megteszi. Jellegzetes szituáció például, hogy előbb menjünk-e a játszótérre, és csak utána vásároljunk a boltban, vagy fordítva.
 
Néhány alkalom után a kicsi a saját tapasztalata alapján tanulja meg, hogy jobb dolog-e az azonnali örömért cserébe később fáradtan nyűglődni a közértben, vagy előbb túlesni a nehezén, aztán önfeledten játszani.

7 tipp ahhoz, hogy szeretettel, empatikusan tudjunk nemet mondani a gyermekünknek

1. A gyerekkel való kapcsolatunk folyamatos ápolása.

apa és lányaA szülő befolyása akkor valódi és autentikus, amikor kötődésen alapul. Ha a gyerek nem hallgat ránk, nem érdemes erőből megoldani a dolgot. 

Lássunk neki inkább a kapcsolatunk ápolásának.
 
Ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy mielőtt rászólnánk vagy nevelni kezdenénk,  minden egyes alkalommal tovább erősítsük a köztünk lévő kapcsolatot. Akkor fog hallgatni ránk, ha fontos neki, amit mondunk, ami pedig csakis akkor valósul meg, ha őszinte a kapcsolatunk egymással. 
 
Éppen ezért ne teljen el úgy nap, hogy ne szánnánk minden egyes gyerekünkre legalább tíz percet. Tíz olyan percet, amikor csakis egymással foglalkozunk, és kizárjuk a külvilágot.

2. Legyen otthon is házirend! 

Akkor tudunk hitelesen nemet mondani a gyereknek, ha a lelke mélyén – minden felszíni dacoskodása ellenére – ő is elfogadja, hogy az adott szituációban ez volt a helyén való döntés. Ennek az egyik leginkább működőképes módja az, ha az a bizonyos nem részét képezi a szokásnak, a rutinnak.
 
Ha a kicsi is tudja, hogy ebben a családban ez a rend, sokkal nagyobb eséllyel fogadja el az akaratunkat, még ha nincs is ínyére a dolog. Játék után bizony rendet kell csinálni, ilyen az élet, ez a világ rendje.

3. Legyünk kedvesen és kreatívan következetesek!

A gyerekek – természetükből fakadóan – feszegetik a határokat. Ahol gyengeséget érzékelnek, ott benyomulnak a résbe. Nekik is az a megnyugtató, ha ugyanazon a helyen mindig ugyanazt a határt kell betartaniuk.
 
Legyünk következetesek; ez nem jelent feltétlenül feszültséget. Kedvesen, humorosan is lehet csinálni. „Repüljön az az űrhajó szépen be a helyére, a teherautó meg vigye a legót a dobozba, aztán már mehetsz is játszani a kádba.”

4. Fogadjuk el az elégedetlenkedést!

Mivel a gyerekek rendszeresen átélik, hogy nemet mondunk nekik, és a saját akaratukkal ellentétes dolgokat kell csinálniuk, elkerülhetetlenül negatív érzelmeket váltunk ki bennük. Ebben a helyzetben nagyon fontos, hogy elfogadjuk az érzelmeiket, tudomásuk vegyük a vágyaikat és adott esetben a csalódottságukat.
 
Ne büntessük őket azért, mert nem dalolva teljesítik a parancsainkat, és esetleg elszomorodnak. Mindez nem fog sokáig tartani, ha azt tapasztalják, hogy megértjük, és minden körülmények között, feltétlenül szeretjük őket.

5. Csempésszünk bele egy kis önállóságot is!

A dac egyik legfőbb oka az, hogy a kicsik kényszerként élik meg az akaratunkat. Próbáljunk meg úgy nemet mondani, hogy ne érezzék elnyomva magukat, és meglegyen számukra az önálló döntés érzete.
 
Kinevezhetjük például a gyermekünket a rendrakás főparancsnokának, így ő adhatja ki az utasításokat saját magának – és esetleg nekünk is. Mindezt össze lehet kötni a „jó buli” érzetével. Ha a kicsi még élvezi is a feladatot, talán észre sem veszi, hogy a szülői akaratot teljesíti.
 
Van olyan szülő, aki tréfás nyafogóversenyt rendez a gyerekével, mialatt a rendrakás kellemetlen feladatait végzik. Mire végeznek, rend szerint elszáll a rosszkedv is. Természetesen az ilyesmit nem lehet minden áldott nap végrehajtani, elvégre a szülő is csak ember. Amikor viszont a fáradtságunk ellenére mégis összeszedjük hozzá az erőnket, meglesz a hatása.

6. Legyenek rugalmas, a gyerek életkorához igazított szabályaink!

Akkor tudunk hathatósan és értelmes módon nemet mondani a gyereknek, ha eközben figyelembe vesszük az életkorát.
 
Három éves korában például még senki nem tud önállóan, szisztematikusan rendet tartani maga körül. Akkor fogja megtanulni a rendrakás "technikáját", és akkor fog benne az igény kialakulni, ha rendszeresen, jókedvűen együtt csinálja, gyakorolja a szüleivel.
 
Az elvárásaink akkor hitelesek, ha összhangban vannak a gyerek képességeivel. Amikor eljön az ideje, úgy tudunk hitelesen nemet mondani, ha előzőleg létrehoztuk ennek érdekében a megfelelő fölépítményt.

7. A szabályok megértése = együttműködés.

A gyereknek éreznie kell, hogy fontos nekünk a boldogsága, és tudnia kell, hogy a néha kellemetlen szabályokat is ennek érdekében kell betartania. Sokkal természetesebb módon fogadja el a szülők fennhatóságát, ha tisztában van vele, minek mi az értelme.
 
Nemet mondani is úgy érdemes, ha nem egyszerűen a hatalmunkkal élünk, hanem közvetítjük a kicsik felé a szabályok okát és pozitív következményeit.

Amikor nem muszáj nemet mondani

Ha sikerül megtalálni a megfelelő hangnemet, és kialakul a megfelelő rutin szülő és gyerek között, akkor is érdemes minden szituációban alaposan végiggondolni valamit.
 
Biztos-e, hogy szükséges itt és most nemet mondani?
 
Ha igen, akkor mondjunk is nemet, mert ez az élet rendje, és ehhez már kis korban mindenkinek hozzá kell szoknia. De mi van, ha nem is lenne szükséges? Mi van, ha csak a saját, felnőtti beidegződéseink, kényelmünk, uralkodási vágyunk mondatja velük azt a nemet?
 
Ha igazán őszinték vagyunk magunkhoz, biztosan sok olyan alkalmat találunk, amikor nyugodtan igaza lehet a gyereknek is, és a nem helyett igent mondhatunk.

Kerüljük a kísértéseket

Hozzá tartozik ehhez az is, hogy ne kínozzuk fölöslegesen a saját gyerekünket. Ha elkerülhető, ne teremtsünk olyan szituációt, amelyről pontosan tudjuk, hogy túlzott kísértésnek teszi ki őt.

Tipikus konfliktushelyzet, amikor egy rokon kisgyereknek kell ajándékot venni, és a szülő a sajátját is magával viszi a játékboltba. Ilyenkor egészen egyértelmű, hogy a gyerek szenvedni fog. Majd meghal azért, hogy ő is kaphasson valamit, a szülő pedig csírájában elfojtja a próbálkozásait. Egyszerűbb és humánusabb, ha rászánjuk azt a kis időt, és az ajándékot inkább egyedül vesszük meg.

Nem csak szavakkal lehet nemet mondani

A konkrét, verbális NEM helyett használhatunk persze más eszközöket is arra, hogy érvényesítsük az akaratunkat. Minden gyerek szivacsként szívja magába a rengeteg információt, amelyekkel nap mint nap bombázza őt a nagyvilág. Megdöbbentően rövid idő alatt elsajátítják azokat a testi jeleket, amelyeket a szülők akaratlanul is sugároznak feléjük.
  • Ilyen például az a bizonyos arckifejezés, amilyet anyu produkál, ha nem tetszik neki valami. Ahogy oldalra hajtja a fejét, és felhúzza a szemöldökét, az semmi mással nem téveszthető össze.
  • Ilyen, amikor apu csípőre teszi a kezét, és sokat mondóan elmosolyodik. Remélhetőleg nem fenyegetés van ebben, hanem a jól ismert „mindketten tudjuk, mire megy ki a játék, úgyhogy elég legyen a sumákolásból”-üzenet.
  • Ilyen az is, amikor a szülők egészen más hangsúllyal mondják ugyanazt a mondatot, amikor a gyereket nem a becenevén szólítják, vagy amikor a plafont kezdik nézni, és látványosan, esetleg fütyörészve várakozni kezdenek valamire.

Mondhat-e a gyerek is nemet?

Végül egy olyan kérdés, amelyek az általános igazságérzetünk alapján is fel kell merülnie. Miután a szülő rendszeresen kénytelen nemet mondani, és ezt szükség szerinti gyakorisággal meg is teszi, vajon mi a helyzet a gyerek jogaival? Előfordulhat-e olyan helyzet, hogy ő az, aki nemet mond? 
 
Ha erre a kérdésre a válasz nem, akkor valami nem jól működik a gyerek-szülő kapcsolatban.
 
A kicsiknek sem mindig könnyű elfogadni azt a megváltoztathatatlan tényt, hogy mindenestül a szüleik parancsuralma alatt élnek. Nagy szükségük van arra, hogy néha ők legyenek azok, akik nemet mondanak.
 
pocsolyaLehet olyan nap, hogy nincs kedvük sétálni menni, és eljöhet az a pillanat, amikor egyszer tényleg nem szeretnének rendet csinálni este.
 
Kivételek igenis vannak, kell is, hogy legyenek.
Időről időre szándékosan teremtsünk olyan szituációt, amikor a gyereknek van igaza!
 
Üdítő kivétel, és döbbenetesen hatékony kapcsolaterősítő lehet egy-egy olyan cinkos összekacsintás, amikor a gyerek elbliccelheti a fürdést, amikor hangosan együtt böfög apuval, vagy amikor nem érvényes az a parancs, hogy nem gyalogolunk bele a pocsolyába.

Mondjuk igennel nemet!

Mindezek a javaslatok akkor válnak be igazán, ha nem különálló szabályok gyűjteményeként, hanem egységes hozzáállásként jelennek meg a gyermeknevelésben.

Ha a háttérben minden egyes szavunk mögött ott van a szeretet, az őszinteség és az empátia, akkor nem okoz gondot nemet mondani. Az ilyen nem mögött mindig jelen van egy igen, és ezt a legkisebbek is kiválóan érzékelik.

Igennel is lehet nemet mondani.

Igen, itt az ideje lefeküdni, igen, nyafoghatsz egy kicsit miatta, igen, odamegyek hozzád egy kicsit az ágy mellé, igen, mesélek, igen, holnap játszhatsz tovább, igen, szeretlek, és igen, örülök, hogy te vagy a gyermekem!