Jelenlegi hely

Büntessünk vagy ne? - Alternatívák büntetés helyett.

Amikor megszületett az első gyermekem, el sem tudtam képzelni, hogy lesznek majd olyan percek, órák, napok, amikor tehetetlenül állok a gyerekem viselkedésével szemben és nem tudom mitévő legyek.

Világosan fel tudom idézni kisfiam első csínytevését (hívjuk így, bár ebben a korban - másfél évesen - még inkább felfedezésnek vagy akár tanulásnak is nevezhető), amikor az lett az egyik "játéka", hogy a konnektorokat piszkálta. A legtöbb konnektorban volt biztonsági fedő, de nem mindegyikben.

konnektorMa is belémhasít az érzés, amikor közelít a konnektor felé és én határozottan mondom neki, hogy "NEM!", "NEM SZABAD!", erre ő vigyorgással, majd később már kacagással válaszolt.

Természetesen azonnal bedugaszoltuk a szabadon maradt konnektorokat is, mert ez az a helyzet, amikor nem magyarázni, hanem cselekedni kell. Mivel kisfiam életében először látta, hogy én mérges lettem - valószínűleg ez "tetszett" neki (milyen más ilyenkor egy anyuka és ez nagyon vicces egy kicsi számára) - próbálgatta, hogy vajon mindig ezt a reakciót tapasztalja-e.

Az első egy-két alkalommal még nem vettem olyan komolyan a dolgot, hiszen már biztonságban tudhattam a gyereket. Aztán sokszor megismétlődöt ugyanez a helyzet, mivel a gyerekek folyamatosan tesztelnek bennünket, a határokat. Hamar eluralkodott rajtam düh és tehetetlenség érzése, hogy egyáltalán nem hatásos a tiltásom, figyelemre se méltatja és teljesen eszköztelennek éreztem magam

Elkezdtem bújni a gyereknevelési könyveket, tapasztalt szülőket kérdezgettem és gyerekekkel foglalkozó szakembereket faggattam arról, hogy szerintük mit kell tenni, ha a gyerek nem engedelmeskedik, nem követi az instrukcióinkat. A legtöbben egyetértettek abban, hogy fegyelmezni, azaz büntetni kell a gyerekeket, hogy megtapasztalja a tettének a következményeit és legközelebb ne legyen kedve mégegyszer elkövetni.

Döbbenten tapasztaltam, hogy a fegyelmezés módjai között egy 2003-as kiadású gyermekneveléssel foglalkozó könyv  a testi fenyítést is megemlíti, mint hatékony eszközt.

Nem akartam hinni a szememnek és a fülemnek. Valahol legbelül azt éreztem, hogy ez nem igaz és kell, hogy legyen olyan megoldás, ami tényleg hatékony, de úgy, hogy közben nem okozok sem fizikai, sem lelki fájdalmat a gyereknek.

Fontos hangsúlyozni, hogy a fent említett példa, amikor még nem volt vakdugó a konnektorban, vészhelyzet volt. Ilyenkor nem tárgyalunk, hanem azonnal és határozottan cselekedni kell. Jelen cikk azokra a gyermeknevelési helyzetekre vonatkozik, amikor nincs életveszélyben a gyerek (amikor már volt biztonsági fedő a konnektorban és mégis piszkálgatta azokat).

Mi a büntetés és mi is a célja?

A büntetés "... főcélja tudniillik a büntetendő egyén javítása... A pedagógiai büntetés tehát az erkölcsi nevelésnek egyik eszköze, amellyel valamely tilalom vagy parancs áthágásáért a rosszulesés érzelmét akarjuk a gyermekben kelteni. Ez oly célból történik, hogyha a gyermek a jövőben hasonló helyzetbe találna jutni, hogy t. i. a nevelő parancsa s az ő saját vágya küzdelemben volnának egymással a gyermek ne az ő vágyának engedjen megint, hanem a büntetés által keltett rosszulesés emléke mint indító ok csatlakozzék a nevelő parancsához és segítse azt győzelemre a gyermek lelkében." (forrás: Pallas Nagylexikon, 2002.)

kislány büntetésbenA rosszulesés érzelmét akarjuk a gyermekben kelteni? Ezzel lehetne azt elérni, hogy belső meggyőződésből ne csináljon "rosszat"? 

Ha szándékosan rossz érzéseket keltünk a gyerekben, akkor milyen motivációja lesz a belátásra, az őszinte megbánásra?

Ha így reagálunk a nemkívánatos viselkedésére, vajon a jövőben fogja vállalni a felelősséget a tetteiért, a cselekedetei következményeire fog koncentrálni?

Érdemes elgondolkoznunk azon, hogy mit akarunk elérni a büntetéssel.

Mi a célunk a büntetéssel?

Külső nyomásra és a külső elvárásnak megfelelve, esetleg félelemből viselkedjen jól a gyerek, ideig-óráig vagy az, hogy valóban megértse a tettének a következményeit, vállaljon felelősséget érte és tegyen lépéseket azért, hogy jóvátegye?

Sokak számára még ma is természetes, hogy elfenekelik vagy megpofozzák a gyereküket, az érzelmi és lelki fájdalomokozásról nem is beszélve. Minden, ami fizikai fájdalmat okoz a gyereknek, rángatás, csípés, fülhúzás, szorítás a testi fenyítés kategóriájába tartozik és a törvény bünteti. ( 2004-ben beemelték a gyermekek jogai közé a testi fenyítés teljes tilalmát Magyarországon.)

A Time Magazin (2012. okt. 15.)  egyik cikkjében (Should teachers be allowed to spank students?) az alábbi tényekre bukkantam:
  • "...a kutatások arról számolnak be, hogy nagyon kevés bizonyítékunk van arra, az ütés valóban hatásosan működik atekintetben, hogy jobb irányba változtatja meg a gyerekek viselkedését.
  • "Tulajdonképpen azok a gyerekek, akiket megütnek sokkal agresszívebbek lesznek, mint azok a társaik, akiket nem ütnek meg és valószínűbb, hogy több magatartási problémával küzdenek majd az idő előrehaladtával."
  • Néhány tanulmány alátámasztja, hogy a testi fenyítés még az IQ-t is csökkentheti."

... és a szomorú magyar statisztika a gyermekbántalmazásról.

Miért nem működik hosszútávon a büntetés?

Elgondolkodtunk már azon, hogy a büntetéssel valóban elérjük-e a célunkat?

Ha pillanatnyilag úgy is tűnhet, hogy igen, akkor az eszünkbe jutott már, hogy a büntetés mint általános nevelési eszköz alkalmazásának milyen hosszútávú következményei lehetnek?

A büntetés által a következőket tanulja meg a gyerek:

falfirkálás

  • A büntetés aláássa a gyermekek erkölcsi fejlődését, mert azt tanítja neki, hogy arra koncentráljon, vajon rajtakapják-e, megbüntetik-e, ahelyett, hogy a cselkedeteinek a következményeire figyelne.
  • A büntetés dühöt vált ki a gyermekből, hiszen úgy érzi tudatosan okozunk fájdalmat neki. A düh megakadályozza, hogy felelős személyként tekintsen saját magára.
  • A büntetés nem segít a gyereknek megbírkózni azzal az érzéssel, ami a rossz viselkedéséhez vezetett, így nem segít, hogy ugyanezt a viselkedést a jövőben elkerülje.
  • A gyerekek a büntetésre úgy reagálnak, hogy dühösek lesznek a szüleikre, ezáltal elvesztik azt a vágyukat, hogy együttműködőek legyenek és dacosakká válnak.
  • A büntetés csak egyre több "rossz" viselkedést szül, mert aláássa a kapcsolatot a gyermekünkkel, aki ezáltal rossz gyereknek érzi magát. 
  • Minden egyes alkalommal távolabb kerülünk a gyermekünktől: kevésbé tudunk hatással lenni rá, gyengül a befolyásunk.
  • A büntetés azt tanítja a gyermeknek, hogy más emberek vagy saját magunk bántalmazása (akár érzelmi, akár fizikai) rendben van, elfogadható dolog.
  • A durva bánásmód - kiabálás, fenyegetés - azt közvetíti a gyerek számára, hogy a tapintatlanság rendjén való.

(Forrás: www.ahaparenting.com)

Sok szülő aggódik amiatt, hogy büntetés nélkül nem fogja a gyerek megtanulni a "leckét".

Ha a gyerek nem tudja egy adott helyzetben, hogy mi az elvárt viselkedés, akkor tulajdonképpen tanításra és nem büntetésre van szüksége.

Mi történik akkor, amikor a gyerek jól tudja, hogy mi az elvárt viselkedés, de mégsem úgy viselkedik?

Ilyenkor kétféle akadály állhat az útjában:

  1. Vagy nem akar a szüleinek engedelmeskedni és nem akarja követni őket.
  2. Vagy nem tudja kezelni az érzéseit és ennek megfelelően a viselkedését sem.

Az első esetben kapcsolati problémáról van szó, amikor is a szülő-gyerek közötti kapcsolat megerősítésére van szükség. 

A második esetben a viselkedés vészjelzésként, segélykiáltásként értendő, ami azt jelenti, hogy a gyereknek segítségre van szüksége ahhoz, hogy az érzéseit jobban tudja szabályozni.

Egyik esetben sem tudja a büntetés a szükséges leckét megtanítani.

"De a gyerekeknek szükségük van határokra!" - gondoljuk sokan. Ez így is van. Viszont a határok nem egyenlőek a büntetéssel vagy fegyelmezéssel, amikor a "rosszulesés érzését akarjuk kelteni" a gyermekben azért, hogy megtanítsuk neki a leckét.

A határok sokkal hatékonyabban működnek a gyermek önfegyelmének kialakítása céljából, ha azokat empatikusan állítjuk fel.

Írányítsuk, terelgessük gyerekeinket empatikus határokkal, büntetés helyett!

Mit tegyünk büntetés helyett - avagy lehet büntetés nélkül nevelni?

A válaszom az, hogy igen, lehet büntetés nélkül nevelni. Biztosan vannak olyan szülők, akik nem értenek ezzel egyet, de a saját tapasztalatom azt mutatja, hogy egyszerűen nincs rá szükség.

Az, hogy nem élünk a büntetés eszközével az nem egyenlő azzal, - amivel ma sajnos egyre többször lehet találkozni - hogy szabadjára engedjük a gyereket és azt csinálhat, amit akar. Olyan kérdésekben hozhat döntéseket, amelyekben nem hozhatna, tulajdonképpen ő irányítja a bizonytalankodó, felelősséget felvállalni nem tudó szüleit.

Azok a gyerekek, akik nem tapasztalják meg a határokat szenvednek a bizonytalanság és felelősség súlya alatt. Érthetetlen, meggondolatlan, figyelemfelkeltő viselkedésük segélykiáltás a szülők felé: "Meddig mehetek el? Még meddig? Mutasd meg a határokat, mert így nem érzem magam biztonságban!"

Minden szülő vágya, hogy gyermeke boldog és kiegyensúlyozott legyen. Ehhez egészséges önbizalom, megfelelő önértékelés és a felelősségvállalás képessége elengedhetetlen.

Gyermekünk érett, felelősségtudó felnőtté való nevelésének alapvető feltétele a szülő és gyerek közötti empatikus, bizalomteli kapcsolat, amit csecsemőkortól kezdve folyamatosan építgetünk. 

Ha úgy érezzük, hogy nem vagyunk jó kapcsolatban a gyermekünkkel, ne keseredjünk el! Soha nem késő elkezdeni!

Teljes szívemből bátorítok arra mindenkit, hogy csak az első lépést tegye meg és meg fog döbbenni azon, hogy gyermeke mennyire hálás lesz érte. Bízzunk magunkban, hogy képesek vagyunk változni, változtatni az automatikus, nem jól működő reakcióinkon. Tudatos, kitartó munkánkért a legnagyobb ajándékot kapjuk jutalmul cserébe: szeretetteljes, őszinte és bizalmas kapcsolatot a gyermekünkkel.

Mit tegyünk tehát ahhoz, hogy olyan gyermeket neveljünk, aki vállalja a felelősséget a tetteiért, erős annyira, hogy szembe tudjon nézni azzal, ha hibázott és azt keresi, hogy hogyan teheti azt jóvá?

1. Először is őrizzük meg a nyugalmunkat.

2. Fejtsük meg a gyerek viselkedését: keressük az okokat - vajon miért viselkedik így? A megértés csodája elvezet a legbensőbb, legőszintébb reakciókhoz.

3. Elégítsük ki a gyerek igényeit, beleértve a több, mélyebb kapcsolódást velünk, a szüleivel. Gondoljuk végig, hogy valójában mire van most szüksége? 

A gyereknek napi szinten szükségük van arra, hogy minőségi, kitüntett időt töltsünk velük (max. 10-15 perc), amikor csak rájuk és semmi másra nem figyelünk.

Továbbá az is nagyon fontos, hogy minden nap kiengedhessék a bennük felgyülemlő feszültséget. Ennek a legjobb módjai a nagy bírkózások, a nappaliból indított futásból tigrisbukfenc a hálószobai nagyágyon, a zenére való közös tombolások, a pörgetések, forgatások, dobálások, stb. 

Ezek a közösen átélt önfeledt pillanatok a nevetés és mozgás révén oldják a feszültséget gyerekben - szülőben egyaránt. Ha rendszeresen napi szinten "tombolhatnak" a gyerekek, nem is olyan sokára azt tapasztaljuk, hogy egyre kevesebb a konfliktus, a testvérharc, a sírás, mert már máshogyan is megszabadulhatunk a naponta szorító érzésektől. Ennek következményeként lassan nem is lesz szükségünk a büntetésre, hiszen gyermekünk angyallá változik. Aki nem hiszi, járjon utána!

4. Szabjunk rugalmas és életkornak megfelelő határokat!

Íme néhány példa, hogy mit is mondhatunk a különböző helyzetekben (fenyegetések, büntetések helyett):

"Az a szabály a kocsiban, hogy nem kiabálunk, csak úgy tudok biztonságosan vezetni. Be tudjátok ezt most fejezni vagy álljunk meg?"

"Az építőkockák nem arra valók, hogy dobáljuk őket. Ha dobálózni szeretnél, akkor a plüss állatokkal tegyed ezt."

5. Tartsuk tiszteletben és ismerjük el a gyerek érzéseit és empatikusan reagáljunk rájuk!

A gyerekeknek szükségük van arra, hogy azt érezzék megértjük őket és biztonságban vannak, ahhoz, hogy utána ránk tudjanak figyelni és készségesek, együttműködőek legyenek. Nem sokat érünk el vele, ha idegesen kiabálva azt mondjuk neki: "Irány a fürdőszoba! Hányszor kell még elmondanom?! Hagyd már abba a játékot!"

Helyette inkább menjünk oda hozzá, üljünk le mellé és fogjuk meg a kezét, vagy karoljuk át: "Értem, hogy nem akarsz fürödni...Látom, hogy mennyire belemerültél ebbe játékba és nehéz abbahagynod. Lefogadom, hogy felnőtt korodban igazából egész éjszaka csak játszanál, nem igaz? Na, nézzük hogy száguld ez a sportkocsi a fürdőkádba? Lehet, hogy kétéltűvé is át tud változni?"

A gyerek megtanulja, hogy komolyan gondolod, amit mondasz és nem adod fel, hogy együttműködjön veled, de közben megérted, meghallod azt is, hogy ő éppen nem szeretne most fürödni. Igen, nem mindig azt kapja, amit ő szeretne, hanem ennél valami sokkal jobbat - valakit, aki megérti őt, legyen bármiről is szó.

6. Támogassuk a gyereket, hogy jóvá tudja tenni a történteket!

A gyerekek valóban szeretnék tudni, hogyan tehetik jóvá a tettüket, csak sokszor tanácstalanok. Gyakran érzünk késztetést ebben a helyzetben arra, hogy kikényszerítsük vagy parancsba adjuk a bocsánatkérést: "Most azonnal menj és kérj bocsánatot a testvéredtől!" Ez az utasítás megalázó a gyermek számára és inkább ellenállást vált ki belőle.

Nehéz úgy reagálni, hogy ne legyen vád, ítélkezés a szavainkban és támogassuk a kis "csínytevőt" abban, hogy helyrehozza a dolgot. Mégis ez az, ami hosszú távon sokszorosan megtérül:

"Úgy láttam, hogy eléggé rosszul esett az öcsédnek, hogy leromboltad a várat, amit épített... Azon gondolkodom, hogy mit tehetnél azért, hogy megvigasztald... (várunk türelmesen!) ... Nagyszerű ötlet!"

Mit tanul ebből a helyzetből a gyerek? Ha tönkreteszünk egy kapcsolatot, annak ára van, viszont képesek vagyunk arra, hogy helyreállítsuk.

7. Visszajelzésünkkel segítsük a gyerekeket, hogy saját maguk találják meg a "megoldást" egy-egy helyzetre!

A hegyi beszéd a legkevésbé hatékony módja annak, hogy valamilyen "leckét" megtanítsunk a gyerekeknek. Akkor hatékony a tanítás, ha a tanuló fogadókész állapotban van a tanulásra. Egy csínytett után valószínűleg zavaros, nehéz érzések árasztják el a gyereket és nem képes arra, hogy nyitott szívvel hallgasson minket.

Inkább megnevezéseinkkel, a megfigyelésünk (leíró jellegű, tárgyilagos!) megosztásával segítsünk a gyereknek abban, hogy reflektálhasson arra, amit tett, illetve megértse a cselekedetei következményeit.

Íme egy-két példa erre:

"Tudom, hogy azért beszélsz ilyen hangon velem, mert aggódsz, hogy lekéssük a focimeccset, de ha kiabálsz, ideges leszek és nem tudok biztonságosan vezetni."

"Észrevettem, hogy az utóbbi napokban Petinek nincs kedve bírkózni veled. Azon gondolkodom, hogy mit tehetnél azért, hogy egyszerre biztonságban és jól is érezze magát, úgy hogy közben mindketten jól szórakoztok?"

Te mernél büntetés nélkül nevelni?

Nem is olyan könnyű egy évezredek óta alkalmazott, hatékonynak hitt eszköztől megválni. Még gondolatban sem...

Ha biztosan tudnád azt, hogy boldogabb, nagyobb önfegyelemmel rendelkező, felelősségteljesebb gyermeket nevelhetnél büntetés, fegyelmezés nélkül, megmernéd tenni?

Én arra bíztatlak, hogy próbáld ki!

Megéri.