Jelenlegi hely

Asszertív kommunikáció: a gyerekektől is tanulható!

Kisfiam középsőcsoportos óvodás volt, mikor többször is panaszolta, hogy egyik kis társa bizony így vagy úgy, de bántóan piszkálja. Az utolsó csepp az volt a pohárban, mikor reggeli közben elmesélte, hogyan csavarta ki az ujját előző nap a kisfiú.

"Eljött a pillanat, amikor szólni kell az óvónéninek." - mondtam határozottan a férjemnek. Megoldást kell találnunk, mert ez így nem mehet tovább. 

Aznap reggel én vittem a gyerekeket óvodába. Gondoltam, majd négyszemközt jelzem a helyzetet az óvónőnek és kitaláljuk, hogy hogyan tudnánk erről nyugodtan beszélni.

Ahogy beléptünk az óvoda ajtaján éppen szembe jött velünk kisfiam óvónénije, aki lelkesen köszöntött minket. 

tesókA kiscsoportos 3 és fél éves kislányom kapva kapott az alkalmon és határozottan az óvónéni elé állt:

"E. néni, szeretnénk veled beszélni. Ábelt bántja egy kisfiú és ez neki nagyon rossz és ez így nagyon nincsen jól. Valamit ki kell találni."

Az óvónő kicsit zavarba jött, majd rám pillantott és azt kérdezte: "Pontosan miről is lenne szó?"

Hirtelen annyit tudtam felelni, hogy "Ehhez nem nagyon tudok többet hozzáfűzni. Tulajdonképpen erről van szó."

Közben elküldtük a gyerekeket öltözni és még pár mondatot váltottunk négyszemközt.

(Meg kell jegyeznem, hogy az óvónők nagyon együttműködőek voltak és mindig teremtettek lehetőséget arra, hogy leüljenek a szülőkkel külön-külön is beszélgetni.)

Napokig a hatása alatt voltam ennek a jelenetnek.

Csodálatraméltó volt látni, hogy milyen bizalom, erő, határozottság van e kicsi lányban.

Milyen belső erő késztet arra egy gyermeket, hogy ő képviselje a család véleményét, kiálljon a testvéréért?

Vajon az ilyen fajta asszertivitás velünk születik vagy tanulható?

Mit jelent az asszertív kommunikáció?

A Wikipediában ezt olvashatjuk:

"Az asszertív, vagy más szóval a kellő határozottságú és öntudatú emberre az jellemző, hogy környezetével összhangban igyekszik elérni céljait. Van önbizalma, határozott, szemkontaktust tart, erőt nem alkalmaz, együttműködő."

Hogyan legyünk asszertívak?

Ha éppen nem tudunk beülni egy asszertív kommunikációs tréningre, ne keseredjünk el!

Nem kell messzire menni, otthon is tudunk tanulni. Gondoltuk volna, hogy a gyerekeink tulajdonképpen vezető trénerek (nem csak az asszertív kommunikációt illetően)?

Nincs más dolgunk, mint alaposan megfigyelni a biztonságosan kötődő, az álmokban még hinni tudó, lelkes és tisztaszívű gyermekeinket és utánozni őket.

Mit tanulhatunk tőlük az asszertivitás szempontjából?

  1. Azt mondják, amit gondolnak. Őszinték.
  2. Tudják mit akarnak és ezért képesek kitartóan küzdeni. Folyamatosan ismétlik, addig, amíg el nem érik a céljukat.
  3. Segítőkészek, együttműködőek a siker elérése érdekében.
  4. Képesek nemet mondani.
  5. Ha nem értenek valamit, akkor kérdeznek.

Asszertív kommunikáció a családban

Az egyik legjobb befektetés gyermekeinkbe, ha asszertívan kommunikálunk velük is.

De ne feledkezzünk meg a társunkról sem! Sőt!

Amint tudjuk a gyerekek árgus szemekkel figyelik és kódolják, hogyan bánik anya apával és fordítva. Pl. miként oldanak meg egy konfliktust; hogyan érintik meg egymást; hogyan üdvözlik egymást, mikor a nap végén újra együtt a család.

Mivel a gyerekek leginkább utánzás útján tanulnak, már kiskoruktól kezdve egy olyan viselkedést, kommunikációs stílust sajátítanak el - ha ügyesen csináljuk -, amelynek révén igazán boldogok, kiegyensúlyozottak, sikeresek lehetnek.

6 lépés ahhoz, hogy asszertív szülők és házastársak legyünk

1. Fogalmazzuk meg a saját igényeinket.

Sokszor evidensnek vesszük, hogy mindenki tudja, mi az, amit szeretnénk vagy mit gondolunk éppen erről vagy arról.

Erőteljes üzenetet hordoz, amikor valaki egyes szám első személyben nyíltan, egyértelműen megfogalmazza, hogy mit szeretne az adott helyzetben. Még abban az esetben is így van ez, ha biztosak vagyunk benne, hogy a családtagok tudják, hogy mi az, ami fontos számunkra.

Érdemes tehát mindig tisztán és érthetően elmondani az igényeinket. Pl. "Szeretnék minél korábban lefeküdni, mert fáradt vagyok."

Mai élő példa.

Este hajmosás volt soron és kértem kislányomat, hogy jöjjön a kádba. A jól bevált és megszokott formulát (ami egyben egy közösen kitalált technika) használtam, ami Lénát mindig felvillanyozta: "Gyere, sellős hajmosás is lesz!"

Léna összevont szemöldökkel rám nézett és ezt mondta: "Légy szíves ne használd ezt a kifejezést, mert már nem szeretem és idegesít."

Ismét végetért egy korszak - konstatáltam magamban. Majd arra gondoltam, hogy milyen hálás lehetek azért, hogy kislányom szinte mindig nyitott könyvként tárja elém, mi van a szívében és a lelkében.

2. Segítsünk a másik igényeinek megfogalmazásában.

Nem minden gyerek (és felnőtt) működik nyitott könyvként, sajnos.

Óriási segítség a gyerek számára, amikor szülei, testvérei megfogalmazzák, hogy pontosan mi is az, amit ő szeretne. A félreértéseket és konfliktusokat is meg tudjuk előzni azzal, ha tisztázzuk, hogy kinek mire van szüksége.

Ezeket a megfogalmazásokat érdemes úgy kezdeni, hogy a másik fél valóban a segítés szándékát érezze belőle:

"Úgy látom nagyon elfáradtál, szinte semmihez sincs erőd..." - és nem is biztos, hogy mindent mindig szavakba kell önteni.

A karjainkkal, érintésünkkel, tekintetünkkel is tudunk beszélni.

Sajnos nincs recept arra, hogyan kell pontosan csinálni. Mit kell mondani. Egyik gyereknél így, a másiknál úgy. 

Egy viszont biztos. Ha ráhangolódunk gyermekünkre, meg fogjuk érezni, hogy mi az, amire neki az adott pillanatban igazán szüksége van.

3. Hallgassuk meg egymást!

Hallgatni arany. Hallgatni művészet. Hallgatni meg lehet tanulni. Csak gyakorolni kell. 

Jó szívvel ajánlom figyelmetekbe Adele Faber és Elaine Mazlish gyakorlatorientált könyvét: Beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje c. könyvét.

4. Keressük közösen a megoldásokat!

Ha a gyerek érzi, hogy figyelembe vesszük az ő igényeit és valóban olyan megoldáson törjük a fejünket, ami neki is jó, hálás lesz érte.

Hallgassuk nagy figyelemmel az ő ötleteit, javaslatait is!

Erősítsük meg, hogy milyen jó, hogy közösen gondokodunk a megoldáson.

5. Mondjuk nemet, ha nemet kell mondanunk!

Az asszertív kommunikáció egyik fő jellegzetessége, hogy az egyén kiáll a saját véleménye mellett és meghúzza a határokat.

A gyereknevelés során nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a határokat empatikusan állítsuk fel és időről-időre vizsgáljuk felül, rugalmasan az életkorhoz, a képességekhez, a gyerekeinkhez igazítsuk!

Jó hír, hogy nemet mondani is meg lehet tanulni. Sőt, még szeretettel, asszertívan is lehet csinálni.

6. Bocsássunk meg hamar egymásnak!

anya és fiaErre is a legjobb példával a gyerekek járnak előttünk.

Úgy száll el a mérgük egyik pillanatról a másikra, hogy az csodálatraméltó.

Készek feltétel nélkül szeretni, bízni, hinni újra és újra.

Sokak szerint az egyik legfontosabb dolog az ember életében, a megbocsátás képessége.

Kezdjük el még ma gyakorolni!

Lehetőséget biztosan kínál rá az élet.