Jelenlegi hely

Akkor még bámultam a felnőtteket

Megjelent: Ridikül Magazin 2014/16. 50-51. oldal

"Nem fogad szót, hiába mondom el neki százszor, meg se hallja..." - sorolja a velem szemben ülő anyuka a mindennapi nehézségeket. Csodálkozva döbben rá, hogy olyan a kisfia, mintha más világban élne. A következő pillanatban már szinte nevetve mondja: "De hiszen tényleg más világban él."

Mintha valami bűvös varázslat történne velünk, amikor felnőtté válunk: szépen lassan elfelejtünk a gyerekek nyelvén beszélni. 

A gyerekek a viselkedésükön keresztül juttatják kifejezésre az érzéseiket, gondolataikat, amelyeket nekünk szülőknek meg kell hallanunk és tiszteletben kell tartanunk.

Ridikül Magazin

Az óvodáskorúak még nem tudják az érzéseiket kezelni és még nem képesek arra, hogy sokáig türelmesek legyenek. Nem tudnak mit kezdeni egy számukra ijesztő, zavaros helyzettel és az időérzékük sem alakult még ki. Ezért aztán nem is olyan könnyű megérteni a viselkedésüket.

Néha  kezelhetetlennek vagy tiszteletlennek nevezzük őket, pedig csak nem tudnak eligazodni ebben a számukra még ismeretlen világban.

Sokszor azért nyafognak, mert még nem tudják megfogalmazni a szükségleteiket, vagy mert irreális elvárásokkal találják szembe magukat.

Ránk van szükségük

Gyakran kis felnőttként tekintünk a gyerekeinkre és olyasmiket várunk el tőlük, amire még nem képesek, nem érettek.

Amikor elvárás alapon szemléljük a világot, arra koncentrálunk, hogy mi az amit szeretnénk, és azt kérjük számon, ami nincs.

Ehelyett boldogabbak lennénk, ha a realitásból indulnánk ki: mi a jelenlegi helyzet és mit kell tennem a célom elérése érdekében?

A gyerekek talán legjobban az állunk formáját ismerik, ha nem guggolunk le sokszor hozzájuk és nem vesszük ölbe őket.

Leginkább az időnkre, a jelenlétünkre vágyna: ránk, a szüleikre.

Arra, hogy vacsora közben beszélgessünk velük.

Arra, hogy valódi figyelmet szenteljünk nekik, amikor mutatni szeretnének valamit.

Hogy együtt ugorjunk bele a pocsolyába.

Hogy megpörgessük őket; hogy elmenjünk az edzésükre; hogy együtt táncoljunk.

Hogy sokat nevessünk.

Hogy odabújhassanak mellénk az ágyba, és meséljünk nekik. Meséljünk arról, hogyan születtek, milyenek voltak kicsinek vagy milyenek voltunk mi gyerekként.

Sok ez vagy kevés? 

Nem tudom, de a tennivalóink, gondjaink nem lesznek kevesebbek. A mai világban szinte már művészet a pillanat megélésének a képessége.

Lelassítani, megállni, leguggolni pár percre.

Nem csinálni semmit, csupán jelen lenni.

Adjunk bőven legdrágább kincsünkből, az időnkből és a figyelmünkből a számunkra legdrágábbaknak! 

Milyen ajándékokat kaphatunk azáltal, ha megtanuljuk (újra) a gyerekek szemével nézni a világot?

kukoricásAz itt és most csodáját.

A gyerekek a jelenben élnek, és nem a múlton sopánkodnak vagy a jövő miatt aggódnak. Minden egyes dolog valós időben bontakozik ki a szemük előtt. Kezdjük el még ma gyakorolni ezt a látásmódot!

A felfedezés örömét.

A gyerekek kíváncsiak. Még a leghétköznapibb dolgokat is nagyító alá teszik, megvizsgálják, szétszedik, megízlelik, megszagolják, megérintik. Fedezzük fel újra velük együtt a világot!

A hit és bizalom erejét.

Ma is a fülembe cseng, ahogy kétéves kislányom bíztatta saját magát, amint egy óriási földkupacon mászott rendületlenül felfelé: "Meg tudod csinálni, Léna!" Számtalanszor visszacsúszott, de ez nem hátráltatta egy cseppet sem. Elhitte, hogy meg tudja csinálni és megcsinálta. Élesszük fel újra magunkban a gyermeki hitet és bizalmat! Itt az idő, hogy megvalósítsuk álmainkat!

A feltételnélküli szeretet titkát.

A gyerekek érzelmei egyenesen a szívükből jönnek, előítéletek és elvárások nélkül. Tiszta kifejeződése ez gyermeki lényüknek, annak kik is ők valóban. A jó hír, hogy felnőttként is képesek vagyunk hozzáférni ehhez a szeretethez, mert mindannyiunkban ott lakozik. Bontogassuk le a érget a szívünkről, amellyel az évek során védekezésből oly gondosan beburkoltuk!

A bűvös háromszög

Szülőként óriási szerepünk van abban is, hogy gyermekeink hogyan viszonyulnak a nagyszüleikhez. 

Milyen a kapcsolatunk a saját szüleinkkel? 

Tiszteljük és feltétel nélkül tudjuk szeretni őket, mint gyermekkorunkban vagy még nem tettük le a terheinket?

Szinte mindannyian hordozunk sebeket a múltból. Szüleink akkor és ott a lehető legjobb tudásuk szerint bántak velünk. 

A megbocsátás képessége az egyik legnagyobb ajándék önmagunk és a körülöttünk lévők számára. 

Soha nincs késő! 

Tegyük meg az első lépést! 

A legtöbb amit adhathunk, ha a gyerekeinknek szánt életüzeneteket a szüleink felé is közvetítjük: meghallgatlak. Törődöm veled. Nagyon fontos vagy számomra.

sajtlukHa időt szánunk a gyerekeinkre és a szüleinkre, nem csak a viselkedésüket, világukat értjük meg jobban, hanem egymáshoz is közelebb kerülünk: gyermek-szülő-nagyszülő. Mélyebbé válik a kapcsolatunk, amivel minden egyes nap azt üzenjük egymásnak: fontos vagy nekem, szeretlek.

Ezért érdemes nézőpontot váltani!