Gyászfolyamat segítése óvodai csoportban

"Te is meg fogsz halni?"

"Én mikor halok meg?"

"És mi lesz akkor, ha meghalunk?"

Minden gyermek életében eljön az az idő, amikor elkezdi foglalkoztatni a halál témája és kérdéseket kezd feltenni. Általában 4-5 éves kor körül szegezik nekünk az első olyan halállal kapcsolatos kérdéseket, amelyekre bizony sokszor nem is tudjuk, hogy mit és hogyan feleljünk.

Kényes témaként kezeljük a halált. Nem szeretünk róla beszélni a gyerekekkel. Nyílt, konkrét kérdéseik, váratlanul érintenek, sokszor megijesztenek minket.

Mit tegyünk, ha az óvodai csoportban egyik kisgyermeknek meghalt egy közeli hozzátartozója?

Fontos, hogy az óvodapedagógusok is fel tudják dolgozni a történteket. Minél közelebbi viszonyban voltak az elhunyttal, annál hosszabb ideig tart általában ez a gyászfeldolgozási folyamat.

Amennyiben van az óvodának pszichológusa, akkor kérjük a segítségét. Ha nincs, és úgy érezzük, hogy tartósan kibillentünk az egyensúlyunkból, vannak kérdéseink, bizonytalanok vagyunk a tekintetben, hogy mit és hogyan csináljunk, akkor érdemes megkeresni egy gyászfeldolgozásban jártas szakembert.

A szülőket tájékoztatni kell a halálesetről. Amennyiben igénylik és van rá lehetőségünk, megsegíthetjük őket azzal, ha összehívunk egy rendkívüli szülői estet. Szakember bevonásával átbeszélhetjük, hogy miként tudunk gyermekünk halállal kapcsolatos kérdéseire válaszolni, hogyan érdemes nekünk szülőknek viselkednünk.

Az érintett csoportba járó gyerekeknek is el kell mondani, hogy mi történt. Ha ezt nem tennénk meg, akkor a gyerekek - mivel akarva-akaratlanul hallják a felnőttek beszélgetéseit, látják a fekete zászlót - elkezdenek fantáziálni arról, mi történhetett. Ez nagyfokú szorongást idézhet elő bennük, mert azt érzik, hogy valami történt, amiről nem szabad beszélni. A tabu, a titok mindig óriási pszichés teher nem csak egy gyermek, de még egy felnőtt számára is.

Nyílttá kell tenni a gyerekek előtt és őszintén, de röviden elmondani, hogy kinek kije halt meg. Aztán lehet beszélgetni velük arról, hogy az ő nagyobb családjukban meghalt-e már valaki. Emlékeznek-e rá, akkor hogyan érezték magukat. Aztán úgyis jönnek majd a kérdések, amire szintén röviden, egyszerűen, de őszintén kell felelnünk.

A gyászolást segítő gyógyító tevékenységek

Lehet a csoportban gyertyát gyújtani és így emlékezni. Erről is beszélhetünk a gyerekekkel, hogy ez is egy módja annak, hogy emlékezzünk azokra, akik már nincsenek itt velünk ezen a földön.

Az éneklés egy csodálatos tevékenység. Nem csak az örömünkben, hanem bánatukban is dalra fakadtak az emberek, hogy az egyik legtermészetesebb módon vigasztalódjanak, fejezzék ki együttérzésüket társaikkal. Az éneklés még azért is csodálatos dolog, mert - agykutatók által is bizonyított tény - nem tudunk közben félni.

A mesék gyermekkorban (is) gyógyítanak, választ adnak kérdéseinkre. A gyerekek mindig azt veszik ki a meséből maguknak, amire éppen nekik szükségük van. Ezért nem szabad megmásítani a meséket, vagy kihagyni belőle részeket. A gyász korai szakaszában az élet csodáiról szóló meséket érdemes olvasni a gyerekeknek. Barátságról, bölcsességről, szerelemről, a világ keletkezéséről. Később lehet elővenni azokat a meséket, amelyekben megjelenik a halál.

A rajzolás, mint alkotó tevékenység szintén segíthet a gyerekeknek abban, hogy kifejezzék érzéseiket.

S ha az évszak és az időjárás engedi, akkor egy virág, egy fa elültetésével is azt az üzenetet közvetíthetjük a gyerekek felé, hogy az életnek van egy körforgása.

Mire figyeljünk a gyászoló kisgyermekkel kapcsolatban?

Az a kisgyerek, aki elvesztette az egyik szülőjét vagy testvérét, vagy egyik nagyszülőjét, akihez erősen kötődött, ugyanúgy fog többnyire játszani, mint előtte. Természetesen lesznek olyan pillanatok, időszakok, amikor semmi sem lesz jó. Dühös lehet, csapkodhat, sírhat. Ilyenkor az első és legfontosabb dolog, hogy nyugtassuk meg, amikor már közel enged magához. Nem kell sokat beszélni. Az érintések magukért beszélnek.

Annyira nehéz számára felfogni, megérteni és elfogadni a halál tényét, hogy természetes védekezőmechanizmusa nem is engedi, hogy ez az óriási fájdalom egy az egyben elborítsa. A gyermek minden egyes fejlődési szakaszában újra megéli a szeretett hozzátartozó halálát, már egy újabb szinten.

A kisgyereknek kérdései lesznek. Hol van most? Mi történt vele? Nagyon fontos, hogy őszintén mondjuk el, meghalt. Ezzel a szóval. És kerüljük a burkolt kifejezések használatát: elaludt, elutazott, elköltözött, stb. A gyermekek gondolkodása konkrét. Ha így fogalmazunk félni fog az alvástól vagy attól, ha másvalaki elutazik, soha többé nem jön vissza.

Hitünknek megfelelően tudunk a gyermekkel arról beszélgetni, hogy mi történik velünk a halálunk után. Ha nem vagyunk hívő emberek, érdemes arról is beszélni, miután elmondtuk, hogy mi mit gondolunk, hogy vannak olyan emberek is, akik azt gondolják, hogy a mennyországba kerülünk, az angyalok közé. Óvodapedagógusként fontos, hogy kiemeljük, hogy többfélét gondolnak erről az emberek.

Amennyiben szülőként beszélgetünk gyermekünkkel a halálról, és elfogadható számunkra, hogy mások másként vélekednek arról, hogy mi történik velünk halálunk után, akkor azt is meg tudjuk engedni talán gyermekünknek, hogy esetleg ő is másként gondolkodjon a halálról. Ha a gyerekeknek nyitva hagyjuk a választás lehetőségét, akkor sokat segítünk nekik ebben a nehéz élethelyzetben.

Könyvek, amelyek segítenek a gyermekeknek a veszteség, gyász feldolgozásában

Agócs Írisz - Innes Shona: Az élet olyan, mint a szél (3-6 évesek)

Uli Brée: Barátom, Gombocska és a mágikus levelek története (3-5 évesek)

Szulyovszky Sarlota: A hálás virág (4-6 évesek)

Barbara Walsh: Sammy az égen (4-8 évesek)

Kiss Ottó: Ati és a holdvilág (4-7 évesek)

Nádori Lídia: Sárkány a lépcsőházban (5-8 évesek)

Bátky András: Morci (5-8 évesek)

Dezső Andrea: Mamuska (6-10 évesek)

Florence Jenner-Metz: Neked írok, Apu! (6-10 évesek)