Szorongás, pánikreakciók, indulatkezelési problémák, az önkontroll hiánya, önértékelési zavarok, és még hosszasan folytathatnánk – a segítőszakmában dolgozó szakemberek naponta egyre több olyan gyermekkel találkoznak, aki komoly problémákkal küzd.

De vajon miért vannak egyre többen?

A körülöttünk lévő világ, a kultúra változott akkorát, hogy szülői szerepünket nem végezhetjük már robotpilóta üzemmódban. Ami régen magától értetődő és automatikus volt, az ma már nem az.

A virtuális tér gyerekei

Önismeretre, saját magunk nevelésére és tudatosságra van szükség ahhoz, hogy megbirkózzunk az egyik legnagyobb kihívást jelentő feladattal, ha empatikus, felelősségteljes, nagyszerű gyerekeket szeretnénk nevelni.

A többgenerációs családok már nem élnek együtt, megszűnt a rendszeres, életvitelszerű kapcsolat a nagyszülő, netán a dédi és a gyerek között. Így a mindennapokban a ma felnövő gyerekek már nem tudnak a maga természetességében olyan készségeket elsajátítani, amelyek döntően befolyásolják a fejlődésüket. Kevésbé részesei olyan közösségi, nagycsaládos élményeknek, amelyek formálják, alakítják a személyiségüket, lelküket. (A szülők gyakran akkor is bébiszittert fogadnak, ha van nagyi, mert a felnőtt gyerek és szülője között a kapcsolat – finoman fogalmazva – nem az igazi, de az is egyre gyakoribb, hogy a nagyi épp a második önmegvalósító korszakát éli.)

Ahogy kamaszodik a gyerek, egyre kevesebb lesz a kapcsolata a kézzel fogható valósággal, egyre nagyobb teret hódít életében a virtuális tér. Mivel másként tapasztalják meg maguk körül a világot a mai gyerekek, más készségeik fognak erősebben fejlődni, mint akár a szüleik korosztályáé. Ami régen természetes volt, arra most tudatosan kell figyelnünk: másszon fára, hámozzon krumplit, építsen bunkert, ugorja át a patakot, süssön kenyeret, gyomláljon, faragjon, bámulja a felhőket, és álmodozzon.

Adjuk neki az időnket

A nevelés csak akkor lehet hatékony, ha kapcsolat van szülő és gyerek között. A gyerekek úgy vannak alapjáraton beprogramozva, hogy a szülők kedvében szeretnének járni. Vigyázzuk, őrizzük ezt, és ha kell, állítsuk helyre a kapcsolatot! Sosincs késő! Öleljük meg minél többször, nézzünk a szemébe, üljünk le mellé, adjuk neki az időnket, teljes figyelmünket, magunkat!

Igen, ennek ára van, bizonyára le kell mondani más dolgokról, hogy ez is beleférjen abba a 24 órába. Na de mi lehet annál fontosabb, hogy a saját gyermekünkkel élő, valódi kapcsolatban legyünk? Ha érzi, hogy fontos a számunkra, elérhetőek vagyunk, bízhat bennünk, meghallgatjuk, megértjük, és nem kritizáljuk, akkor mi leszünk az iránytű az életben, akihez mindig vissza lehet térni.

Fel kell ismernünk, hogy mire van szüksége a gyerekünknek éppen most, és hogyan tudjuk okosan, szeretettel támogatni úgy, hogy közben mi is egyensúlyban maradjunk. Mert ez a lényeg.

Az érzelmeink kezelése

Az információ, az ingerek mennyisége, a zaj, a társadalmi elvárások, amelyek naponta ránk ömlenek, folyamatos stresszforrást jelentenek. Küzdenünk, tennünk kell azért, hogy harmonikus életet éljünk, és megtaláljuk a nyugalmunkat. Elsőként magunkban, hogy azután sugározni tudjuk a szeretteink felé is.

Merem állítani: az egyik legfontosabb dolog az életben való boldoguláshoz, hogy képesek legyünk uralni, szabályozni az érzéseinket. Az élet minden területén szükségünk van rá. Jobban, mint valaha.

Ha a szülőséget nem túlélni, hanem megélni szeretnénk, ráadásul boldogan és büszkén, akkor fogjunk hozzá még ma a gyakorláshoz! Két legyet is üthetünk vele egy csapásra. Az önmagunkba fektetett energiát nemcsak a saját életünkben látjuk megtérülni azáltal, hogy egészségesebbek leszünk, jobb kapcsolatokat alakítunk ki, hanem a gyermekünknek olyan mintával szolgálunk, hogy számára természetessé válik, miképpen kell az érzéseket kezelni.

(Megjelent: Ridikül Magazin, 2015. november 7.)

The post Nem túlélni, hanem megélni a szülőséget appeared first on Medveczky Kata.